Sógor Zsuzsanna: A szoba

vendégként jártam olykor abban a házban
nem érdekelt más ott csak az a szoba
minek mennél be
mi sem nagyon járunk oda
sikerült bejutnom mégis
a kétszárnyú faajtó
nyikorogva nyílt
kerek asztalon valami
kristálygömbbe zárt virág
mellette két komoly fotel
szekrény is volt a sarokban
barnán fénylő politúr
az aprókockás ablakon
besütött a délutáni nap
a levelek között látszott
sok kis zöld barack
semmi rejtély
semmi nyers félelem
megkönnyebbülten
ültem le a fotelba
csak akkor vettem észre
velem szemben dupla ajtó nyílik
megbátorodva kinyitottam
egyenest az udvarra vezetett
rózsák csillagfürtök közé
rácsodálkoztam szépségükre
de hirtelen iszonyatos árnyak
dőltek a virágokra
eltiporták a színeket
minden szirom feketén reszketett...
a barackfán még csak délután...
megkövülten álltam
tudtam itt nem maradhatok
a kétszárnyú ajtót becsapva
menekültem a reális világba
mit sejtettem
igaz volt
az árnyak ide járnak
ebben a szobában éjszakáznak
nem mentem vissza soha
de örökre él bennem a szoba