Valek Tünde: Hajnalvégzettől a Fényre nyílásig

– Polgár Juliannának –

„veretes vigaszom
és vétlen vigasztalanságom…
Te honvágyraszálltak tengere
Hazám, Te fényszülő fényzene
honfoglalásom hajnalvégzete”
Polgár Julianna: Harmincadik hálaének (Tisztaságzálog)

Szellemem szüntelen szóra szaggat engem,
A Szív bársonyvirágát, bontogatja bennem
„Hazám, Te fényszülő fényzene”, hangolat
Fényből szőtt hanghálóra feszülő gondolat,
Csendesülsz hanggá, csobogó patakká
S válsz folyamatosan szavak folyamává
És lüktetsz, lüktetsz, hol halkan, komótosan
Vagy dobbansz, dobbansz szaporán jó hangosan
Mely szók közül most, néhányat megragadok
Írva csendben, mondva halkan, de kimondok:
Köszönöm az útravalót, Édesanyám!
Tőled kapott Édes Anyanyelvem, az ám!
Tebenned otthonra, hazára leltem
Fáj dalom, ha fáj, víg adok örömömben
Naponta vajúdik szellemi honfoglalásom
Hajnalvégzete, örök tiszavirágzásom
Mikor kezemre száll az Ihletpillangó
Gyönyörködöm benne, de meg nem foghatom
Szárnya finoman rezeg, mintha intene
Figyelj csak, nézz csak, hallgass csak, picit ide!
Jaj, ha óvatlan leverem szárnyáról
A varázsos szórajzokat, hímes hímport
Nem szállhat többé, nem lehet újult vigasz
Sem nekem, sem másnak nem hoz lelki tavaszt
Ezért nagyon vigyázok rá és megköszönöm
Hogy nálam járt, és szívemnek adott örömöt
És égre engedem, szálljon más szívekre
Legyenek mindannyiunké e nyelvi kincsek
Mások örömétől leszek én is teljes
Édesanyám, köszönöm Édes Anyanyelvem!

                         2019. 08. 13.