Fülöp Kálmán: Hazavárom
Szó nélkül ment el,
mint az álom.
Nagyon szerettem,
a halált is
vállaltam
volna érte.
Ott hagyott
fekete
magányomban.
Amikor rám
könyököl
az emlék éjközépen,
az ő arca átvilágol
a koromsötéten…
Én minden este
ma is hazavárom,
csodálni
szép szemét
az éjben.