Nagy Horváth Ilona: ...

Talán elindulsz te is,
majd vörösbe játszol,
mint a távolodó csillagok,
és sose beszélek majd neked a konvergenciáról,
ahogy köréd sűrűsödik a gondolat.
Ha nem mozdulsz, nem érinthet,
szabad vagy,
mint a nyár
vagy lehunyt szemeken a finom eső.
Ha majd mélyül a hangod,
tudni fogom,
szabad vagyok.
Mint a szegetlen kenyér
vagy az elcsendesedett erdő ,
ha idegen járja.
Az érkezés tónusa
pedig a kék,
néha mintha abba játszanál,
s olyankor én is kék leszek,
verőfényben rohanó folyó,
ha megmerítesz,
tenyeredre aranyszínt lopok,
legyen neked édes a nap,
szabadságomnak könnyű a halál,
s nézem, a körülötted keringő
világegyetem
mint tereli feléd
kóborló képzeletem
minden színét.
De legtöbbször embernek látlak
emberi árnyalatokkal,
nagy tüzekkel égő megszaladt
vágyak mögül féllek,
mint verést a nem kívánt gyerek.
Mégis
hangodnál kucorognék,
s nem hívnálak soha
csillagomnak.
Inkább hazámnak.
Hol béke nyújtózik,
és megvallott igazság
nagyra nő,
mint tavasszal a fű,
hogy minden kis széllel
susogjon a virághajú fákhoz.
Házad elé ülnék, s nézném,
hogy dagaszt bárányfelhőt fejem
fölé a magas ég.

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf