Szakál Gábor: A MAGYAR MESSIÁS

Száz éve villám csattant, derült égbolton,
lehullt egy tűzmadár, az óriás Vátesz,
az ég is sírt az érmelléki dombokon,
költő zseni lelke szállt fel Istenéhez.

Vihar tombolt a szikes magyar ugaron,
próféta szelleme szárnyalt a lombokon,
Góg és Magóg fia várta az ős Kajánt,
a tivornyákat idéző kettős magányt.

A magyar messiás feltámadott s üzent,
egy öntörvényű,kit fél világ megvetett,
hogy jövendöljön újra egy évszázadot,
egy új világégést és egy jobb holnapot.

Az ugar nem felejt,a költő lelke sír,
a tetemrehívás irígy kufárai
tőrt döfnek szívébe,Léda lesz a gyógyír,
s ellopják szívét a Szajna-part árnyai.

Mohón keresi s megtalálja Istenét,
mikor elhagyatva viszi beteg lelkét ;
fájdalmával Csinszka hő szerelme sem bír,  
sorsa a gyilkos kór,mit befed majd a sír.

Száz éve üzen,de ismét éled a gaz,
a Balaton jegébe befagy a malaszt,
újra ébred a dudva,a muhar,a gaz ;
de rian már a jég,zörög már a haraszt !
                                                                     
Ugar se nincs többé,termő lesz örökké,
az édent megáldja a magyar messiás,
erőteljesen zeng a győztes evoé,
s ünneplő köntösben jön a feltámadás.

ADY él és üzeni a Parnasszusról :
kiömlött egy megfáradt poéta vére ;
a fekete zongora dallamára szól
váteszi imája,az ő ütemére.....

2019 Márciusának idusán, a költő halálának 100. évében.......