Dr. Sárdyné Szép Ilona: OUR FATHER
/Miatyánk/
Valami csodás palást borul reám
A viseltgúnyájú évek után.
Az irgalom lágyan oldozta szét
Szürke napoknak kusza kötelét.
Mintha csak álom lett volna minden:
Társbérletünk a rab Budapesten,
A közös konyha zűrös percei,
Reggeleimnek nehéz könnyei.
Felébredés a hideg szobában
Hajnali ötkor és vacogásban;
Lidérces álmok gyötrelme után
Szorongani a villamos padán.
Mindannyiunk szemében égett
A félelemmel telített élet,
Mint sötét felhő csupasz ág felett
Úgy úszott felettünk a rémület.
Köröttem sírtak álmos gyerekek,
Sápadt arcukat az emlékezet
Futóhomokként fújja utánam,
Itt kísértenek az éjszakában.
S emlékek bölcsőjében ringatom
Sárral bemocskolt, árva otthonom,
A pipacsoktól lángoló tájat,
Sokat dolgozott fáradt Anyámat.
Anyámat s a többi magyar Anyát,
Akik vonszolják tovább az igát,
S este súlyos kövekként dobálva
Vetik gondjuk az álom tavába.
Én szabad vagyok s mások is velem,
De csillagfényes tiszta éjeken
Az óriás pók csendben fonogat,
Gyűlölt szálakkal tovább fojtogat.
Gúzsba kötve oly sokszor szenvedek
S az éj sötét kútjába meredek.
Látom a hazugság vörös porán,
Sebzett madárként vergődő hazám.
Hallom a régi aratók dalát,
Forrongó mustok zizegő zaját,
De a múlt könyvét sokszor becsukom.
Új regényt kezdtem el, új lapokon.
A fényt iszom most tikkadt ajakkal,
S rosszul kiejtett gyenge szavakkal
Próbálgatom az itteni imát,
Szabadon száll a tömjénfüstön át.
Az „OUR FATHERT” formálja nyelvem,
Szégyenkezve, kissé gyerekesen,
Még szokatlan s az új szavak alatt
Őrzöm a régi „MIATYÁNK”- okat.
Őrzöm a börtön kemény fekhelyét,
Ártatlan rab napoknak reggelét,
Az ébredéskor suttogott imát,
Zokogó vággyal szállt a rácson át:
„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…”
Köszönöm, hogy oly sokat szenvedtem,
S hogy arcomon újra mosoly lehet,
„Szenteltessék meg a Te neved.”
Kalifornia, 1958.