Csáji László Koppány: Flavius Claudius Iulianus szózata aquincumi seregeihez (i.sz. 361)

Csáji László Koppány: Flavius Claudius Iulianus szózata aquincumi seregeihez (i.sz. 361)

    Indulat ihlet a versre: trónuson égjen a gyáva!
Hol van apám, s az anyám? Hol a bátyám? Vérük a császár
Szent diadémját szennyezi. Védteleneknek igazság
Nagy Constantinus elmúltán nem jár soha többé?
    Sarjai nem könyörülnek, vér a virága hitüknek.
Hajdani isteneinket elűzik. Gyűlölet ébred
Mindaz iránt, aki őrzi a lángot, s áldoz az antik
Templomok oltáránál. Nem kell más: ez a bűne.
    Bárkinek adjad a pálcát, meglátod milyen ember.
Azt teszi már a keresztény, mit hajdan vele tettek:
Elnyomatottból bősz fenevad lett pártszakadásban;
Pogromokon, zsinatokban fulladozik birodalmuk.
    Légionáriusokkal védtem az isteni Rómát
Barbárként beözönlő népség áradatától,
Ám a határokon innen még gyötrőbb harag ébredt.
Kit kell védeni immár? Mik lettünk idebent?
    Én, Iulianus Flavius, esküszöm elnyomatottként:
Életem árán őrzöm az ősök örök hagyatékát!
Tőlünk függ a jövendő: hagyjuk az újhitűeknek
Évezrednyi tudásunkat kitörölni, leköpni?
    Egy szabadabb birodalmat hirdetek én, hol a vallás
Nem falakat sokasít, hanem ajtókat nyit a szívre.
Ám ha veszítek, végzetem az lesz: démoni lényként,
Balga „aposztataként” kell majd belehullnom a sírba.