Bagu László: Negatív szerelem

Antivilágban élünk. A tél
befelé zordul és kifelé is tél.
Töltések kergetik egymást.
E káoszban találom, keresem.
Üldözünk valamit – negatív szerelem.

Halból kifordul a szálka.
Önmagába néz, rács-szemű zárka.
Írást keveslő falon a gróf
megidézi az abbét. Égj, gyertya. Még!
Minden kőbe zárt hangért.

A tények almává érnek.
Párnázott szobában vergődik a lényeg.
Húsába tép, nevet okot, okozatot.
Lehel eszméletlen, öntelt alakzatot.

A test merő várakozás, tespedt nyugalom
vagy ittmaradt unalom, hogy láss:
tenyérbe mélyed az indulat,
a falon lecsorgó tagadás.

De ez már más, ez már más. Már
nem ugyanaz, semmi sem ugyanaz.
Tövis szúr (Csipkerózsika-álmodozás?)
Fegyver a pókháló s a pók ravasz.

Őszt ne várj.
Rügy nem volt, sem tavasz.
Méh nem hisz nefelejcsnek, rózsának.
Vajh, húsa édesebb,
édesebb, mint egykoron Dózsának?

Hídra-karját varrva vissza
Genesis-könnyeit issza.
Szárnyait terjeszti fölénk,
múltat álmodik a kiaszott jelen.
S útnak indulunk egy fagyos reggelen.