Jánoska Mátyás: A Hold

Haragot gyújtott a Hold, Fehér teste szememben Tükröződött az éjjel,
Ki júliusi kobold
Volt, avagy hitte magát.

Fáradt, véres szemeim Pedig nagyon csodálták. Az tűnt nékem fel akkor: Szaporodtak vétkeim,
Melyek rám kapaszkodtak.

S egyszer csak eltűnt a Kend, Felhők mögé csusszant bé. Addig is jaj de nagy volt
S így még nagyobb lett a csend, Fájóbb lett minden s nyomott.

Pár apró csillag játszott, De eltörpült szerepük.
S farkasmorgón, de búsan
Holdnak haragja váltott
Enyhültéből forróbbra.

A meleg szívek helyett Ez bosszú forrója volt. A véres szemeimnek
És elmémnek nem kellett
Ez újabb nehéz vétek.

Aludnom kell, lefekszem‐
Ez az érzés kavargott. Ha szemeim lehunyom,
Nem lesz vétek, úgy hiszem‐
Vallottam bé magamnak.

Aztán az álom gyötört,
A Kendnek testén jártam.
S csupáncsak Kend voltam én, Ki botolt, de meg nem tört,
Én, ó, haragos, bús Hold.

2017. július 16.