Fülöp Kálmán: Emberközelben
A tér amely talán
a mába szédül
az út amely
magányom érleli
a kéz melyből
a simogatás édes
s ma büszkeségből
magát kéreti
a csend
ha rázuhan
az asztalomra
a láng
amely melegét
érleli
s a leleki fény
amely az élet
vágyán
az este
csendjét
eldédelgeti.