Ernst Ferenc: Tátogó idő

Mint halak szájába
adott szavak,
nem létező amőba
szívverések,
oly néma most
minden és üres,
könnyhangja van
az érintésnek.
Akváriumnyi
gyászruhás
díszhalak
közé hulló könnyeim
gyöngyszemek.
A sós vízben
oldódnak,
miközben
engem oldanak.
Szemeim
az üveg tükrözi,
némán üvöltök,
tátogó alak.
Ahogy algák
az üveget,
múltba révedő,
fátyolos,
mosolygó redők
fedik el arcomat.