A.Turi Zsuzsa: Vérzik...

Egymásba fonódó korai órák
késnek a véres hajnalok
kivésett megszokás terheket ró rád
kint a vak végzet andalog
teádat kavarva nézed a mézben
születő fények gyöngysorát
egyedül ücsörögsz új útra készen
érzed az évek szögnyomát
múlandó képsorok húznak a ködbe
hív az út hív a végtelen
felemel a remény és forgat körbe
ki szeret mindig védtelen
indulni kéne de lassan kicsorbul
a kísértés mint pengeél
rozsdás bilincsed kajánul csikordul
fonnyad a hit mi benned él
tulajdonképpen nincs okod panaszra
csak fáradt vagy így öt után
kicsúszik kezedből nincs semmi haszna
illúzió a vágy csupán.