Móritz Mátyás: Az igazzá lett látomások

Jagos István Róbert, szívfalat feszítő magányára

A sors, nem restellve semmit, felnyitotta a mellkasod,
amely mostoha szülődként, elfeledni sose vágyott;
egy nap sem telt el, hogy rajtad, legalább egy sebet nem hagyott,
úgy ígérte meg Ő neked, a majdani királyságod.

Végül az elfáradt tested, tolvaj módra betakarta,
hogy a föld, megszűnjön veled, az őrületbe forogni;
legijesztőbb félelmünket is messze túlszárnyalta,
hogy összezavarodva, ne tudjunk csak magunkba rogyni.

Le a saját bőröd nyúztad, a saját véred ízlelted,
égető lázzal takarva be, csak az égető lázad;
hogy magad emeld csak egyre lejjebb, és csak egyre lejjebb;
hogy ne láthass már több földi várost, és több földi házat.

Ordít most a kegyetlenség, és hallgat csak a kegyelet,
megadva nekünk az esélyt, hogy a nap a pokol legyen;
nézve a megrekedt folyókat, és a marcona hegyeket,
úgy állnak most a szívünkben, a szavaink lábujjhegyen.

Ránk most az igazság, és a hazugság sem igen hathat,
meg sem próbálunk pótolni, valaki jobbal és szebbel;
amíg az itt hagyott sorsod, velünk haragot dagasztat,
párbeszédet folytatva, rég elfeledett istenekkel.

Ilyen életre, és ilyen halálra, vajon ki ítélt,
arcunkon most minden mosoly, ahogy minden könny is hamis;
fekete verseiddel, ránk borítottad a véres éjt,
hangunk ami elérhetne, távoli, ködös tájra visz.

Versünket hol is kezdjük, és versünket abba, hol hagyjuk,
várva csak hogy a szívünkről, ez az örök köd eloszlik;
a szerencse patkóját is, tovább hiába szorongatjuk,
míg a lelkünkről a fájdalom, le már sohasem pattogzik.

Újra értelmezzük most is a hátrahagyott soraid,
amiket Te írtál, Te az örök csavargó és üldözött;
ki nem aludva magadból, a hajnali dér fogait,
hollókkal és varjakkal, az őszbe fordult fejed fölött.

Hidd el: belül száz és ezer, penge éles darabra törtem,
nem tudva: befejezetlen verseid, tovább kik költsék;
úgy keresem az arcodat, a zavaros víztükörben,
szinte magam mellett hallva, valaki nevetőgörcsét.


Szíved körül nem dönti le a sok sajnálom a falat,
ahogy a sok részvéttel is, rekesztjük csak most a Dunát;
sepregetve csak a széked, és halálos ágyad alatt,
reflexből zsebre gyűrve, a soha nem feledünk cédulát.

2018 Február 14. Szerda
Budapest, Csepel

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút csillagokutjan palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf