Mécs László: A paraszt
Ő a földből formált balvégzetű Ádám:
első ember-hőse az ős Bibliának,
akit Isten átkoz s cinkosa a Sátán.
Ahogyan kiverték a paradicsomból:
ma is oly makacsul nem akar kibújni
átok, vihar elől: birkózásra gondol!
Megmondatott: arcod, lelked verejtéke
malterozza össze munkádat kenyérré:
ma se gondol másra, ma is ez az étke.
Hogyha átok: dúljon, ha jégeső: hulljon,
akarja az Isten, avagy nem akarja,
ő az ugart áldja: teremjen, viruljon.
Kínos barázdába, Éva ágyékába
beveti a sorát, nem fél a jövőtől:
csírát nem vetél itt manipuláns bába.
Autón, vonaton, gyors repülőgépen
elszáguld a földtől, Istentől a többi
ember és az átkát enyhíti eképpen…
– Ő tovább gyökérzi ugarban, trágyában
piszokból emeli életét a Napba
s Krisztus-bimbót termel istenes vágyában…
Hogyha átok: átok! van ereje: bírja,
évezredek óta kiállta s kiállja,
hogyha van is könnye, trágyázásnak sírja…
Nyáron az úrfajta bujdosik a Naptól,
fürdőkben ájuldoz, árnyékokban bujkál
s bűnös ábrándokhoz kéj-lovakat patkol…
Ő a napfény hőse! Szobros barna testtel
ezerszám nyüzsög most a mezőn aratva
s dallal, verítékkel kenyeret keresztel…
Őt vágják először a vihar patkói,
őt csókolja ifjú titánná a május
s benne áldatnak meg a földnek lakói…