Csontos Márta: RÉSEK AZ ÜRESSÉGBEN

Az ajtók csak résnyire nyílnak,
nem férsz be, csak benézhetsz, -
kívül is, belül is idegen  vagy.

Az emlékek illata már nem vonz,
a képen nem te ugrasz ejtőernyővel,
a helyed is csak most látod, - utólag.

Éneked elfolyik a híd alatt,
mint üres dinnyehéj lebegsz a vízen,
magod visszavágyik a föld hatalmába.

Hangod kapaszkodik az ég üvegén,
bevésed szétkiáltott üzeneted;
szeretnél lenni Isten katonája.

A csend hátán egyensúlyozol,
hideg sírkő sápadt homlokod.
Lettél tenmagad a teremtés árvája.