Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram 2017. november

Ősz, talán lapjaink is elsárgulnak egyszer és
a betűk súlyától leesnek a minket olvasók szívébe....

Gazduram
 
Október játszik a levelekkel,
az ablak üveghangfalán rezeg
a hangos csönd,
fejhallgató a fülemen, ami mintha fázna,
pedig a lelkem fázik-
melegítem a zenével,
olvasom versedet-még jó, hogy
a versek nem fagynak rá
a monitor-szélvédőjére-
de majd a betűk fűtőszálai felmelegítik,
 
tudod Gazduram, azon gondolkozom, hogy
mióta is írunk egymásnak,
ahogy nevet adunk az érzéseknek, a dolgoknak,
történeteinknek, történelmünknek,
ahogy Isten rábízta az emberre, hogy
nevet adjon az állatoknak, a növényeknek,
…ilyen az utunk, a költő útja, olyan
mint a felfedezőké,
felfedezi a dimenziókat, amik úgy élnek
síkjainkon, mint orrszarvún a nyűvágók,
 
október, nagy testvér október,
ahogy nézi kezünket, amíg írunk-
minek látja?
Duna-ér, Tisza-ér…ahogy nyitom
az ujjaimat…becsukom…nyitom…
Magyarország növekedése-csökkenése
a háborúk után…félelmetes játék ez:
ahogy nyitom-zárom…
 
őszi lovaglások,
a vessző-kantárszárával
vezetem a világ körül
körbe-körbe sétáló mondatainkat…
 
    Szentjánosi Csaba
    2017. október 3.
 
Gazduram

Hogy mióta írunk? Tizenéve. Vagy régebben.
Évszázadok óta, talán mindig írtunk, mióta a világ világ.

Oldalpillantásaink átmeneti melegségében, felhúzott térddel keressük az
egyensúlyt.
Szezonális félelmeink pedig a versekben különbékét kötnek. Időről időre.

Hol ízekre tépünk, hol gubancokat szálazunk,
van mikor gyufaszálból építünk tornyokat. Jó ez így, jó ez így...

A banális öntudatlanság és a rögeszmék ellen a képzeletünk a válasz.
Büszkeségpajzs, ami valójában egy közös menekülés. Igen, menekülés.

Mennyi mágnes: közte exkluzív ajánlatként a komfortos kereszt,
s a fájdalommentes szögek, hozzá korhű pátosz, amit csak akarsz, amit csak
hallani akarsz.

Mint rettentő hidegben, ha megállsz: megfagysz,
kegyelmi forróságban vért köpve hajolsz a földig… a szétfagyott földig.

Nincs barátom öröklét, se Isten, se más szervezőerő, csak a nagy rohadt
hómező,
amiben nyomokat hagyunk… ha egyáltalán hagyunk.

    Jóna Dávid
    2017.10.04
 
Gazduram
 
Ősz van. Tegnap jöttünk meg Plitvicéről,
annyi zene-kép-hang volt ott,
 
ahogy a Naplómban írtam:
 
A szikla hasfalán barlang-köldök.
A mélység-szemérmét eltakarják a fodrozódó hullámszoknyák.
Plitvice: a víz játszótere.
Milliónyi fa, gyufaszál-testükön lobognak a levéllángok.
Mint egy Zarándokhely, most látni csak, hogy a zarándokok, milyen pompában éltek, mert ilyen helyért érdemes lemondani mindenről.
 
aztán rám csapta az ajtót, ami várt itthon:
 
Elment Tamás (Atyai Barátom, író), 87 éves volt…
 
borzalmas fájdalom, úgy megütött,
reszkettem, mint aki mellett elrobogott
az élet 87 vagonnyi vonata….
és csak álltam a döbbenetben,
talán a végtelen reflektora ahogy rám nézett,
és mozdulni sem tudtam ettől,
míg a Tamásemlékek lassan, óriási erővel,
életnyi-erővel elhúznak innen, onnan…
 
ősz, sápadt most a lelkem,
csak Plitvice színei vannak rajtam,
10 órát aludtam…talán az ősz aludt bennem,
hogy farkasai kikaparhassák
az elrejtett reményt….nem tudom,
 
most csak….most csak fogódzkodom
a klaviatúra-párkányában
az internet-szakadéka felett….
 
    Szentjánosi Csaba
    2017.10.08.

Gazduram

mondod, hogy elment atyai barátod…
87 vagonnyi teher,
hallgatlak; sőt még a szótlanságod is hallgatom,
magammal hozott hiányoktól a szív félrever,
a könnyes kéztől nedves a kép hátoldala,
a csendemben gyűjtöm könnyeid,
mint szemerkélő esőt a hullámpala.
 
ilyenkor tettetünk megértést, együttérzést, részvétet,
pedig csak saját érzéseinkből érthetjük a másét,
a lehántolt kérgű pusztulásért
önzésünk és félelmeink toronyháza felel,
most van, hogy elmész messze vagy a mélybe,
de tudom, hogy a közös sorsba visszaérkezel.
 
a sötétben válladra teszi majd a kezét a barátod,
ha látni akarod, becsukod a szemed, és látod,
puha lesz a szorítás, mikor ünneplő hazugságaitól szabadul a szív,
újragondolt mosolyra, új értelmet kapó szavakra
lel a benned lévő mesterdetektív,
és ettől kapsz erőt, hitet, reményt,
az élniakarás a szentháromságba darál,
így lesz megváltód, s megváltóm
egy baráti halál.

    Jóna Dávid
    2017.10.09
 
Gazduram
 
Barátom, köszönöm!
Szeretem, hogy úgy
mozdulnak szavaid,
mint a polip-karjai,
és áramlatokat küldesz…
 
Tamás elment,
hiába gyors az idő,
nem bírja követni,
mert mindig fölbukik
az emlékekben,
 
Barátom, köszönöm!
Szobája falán Hemingway,
Nagy László fényképe
van kint,
a cigaretta füstjének ködéből-
mindig képes volt
tiszta szavakat mondani,
 
utolsó nagy mohikán volt,
ő még harcba szállt egy emberért,
egy versért,
dördültek szavai,
karizmatikus ember volt,
ugyanakkor a napsugarat
képes volt a lélekre kenni,
olyan mély kútja volt
a lelkiismeret,
hogy fölhúzta belőle
a szenvedés bocsánatát,
 
Tamás, megint üres marad
egy szoba a szívemben,
ahol barátom
egy országot megvendégelt.
 
    Szentjánosi Csaba
    2017. október 13.