Buda Ferenc: Apám, anyám odahagyott

Ki teremthetett engemet,
ki tákolt ily elsietve,
ilyen jeges csapásokra,
kietlen hangulatokra,
emilyen esti rívásra,
hétig tartó kesergésre,
hónap-hosszú nyöszörgésre!
Ablakokban sírtam este,
sövény alján reggelente.
       Apám, anyám odahagyott,
hagyván reám bocskort jégből,
hagyván a jeges nyomokra,
hideg falvak közelébe,
falvak kemény küszöbére.
Engem apám meg nem sirat
bátyám értem nem bánkódik
mély vízben ha megfulladnék,
halas folyóba merülnék,
marénák szememet marnák,
csukák fejem csutakolnák.
       Udvaraim oly hosszúak,
mint a fellegek partjai,
otthonaim olyan zordak,
mint a vadon határai.