Molnár Dávid: Őrizd

Késő délután átlépsz a kapun
egy munkanap végén.
Fák hosszúra maszatolt árnyai,
töltésen árva vonat iszkolása.
…………………………………………………

Mire hazaérkezel, odakint már csak
a sovány villanyoszlopok köpik
az aszfaltra sárga fényüket.
Amit itthon még be akartál fejezni –
elhalasztod. Ágyadba fekszel,
nézed, ahogy fejedben
az összeeresztett
képek egymásra rontanak.
Vörösre váltan guruló higanycseppek,
szobában hullócsillagok,
vér és ondó.

Rajta, őrizd meg szerelmeid,
csak amilyennek láttad őket, olyannak