Simon Adri: Népligettó

Elfáradt a testem, kiszáradt a szám.
Üvegcserepek közt ballagok haza.
Füstcsíkot húz egy koszlott kardigán,
a Népligetbe űzi az éles éjszaka.
A kisboltban aztán újra látom őt:
bort vesz, hogy valahogy bírja reggelig.
Szürkére hízott, kopott égredők
közt majd a hajnal bőven megterít.
Csuklóján a fagy bilincse kattan,
tágas börtön a végtelen tér.
Üldögél benne magára maradtan,
a szája szélén félrekent vér.

Elfáradt a teste, kiszáradt a szája.
Üvegcserepek közt egy épet keres,
sóváran gondol az országhatárra,
a sor az ingyenkonyhán kilométeres.
„A sárga bőrönd még Rózsinál,
van benne két-három tiszta ing.
De Rózsi egy ideje mást csinál,
Rózsi lerázott megint.
Megláttam múltkor egy tükörben
arcom – idegen, holt fénykör.
Visszanézett rám eltűnőben.
Néha álmodom Coltrane-ről.”