Jónás Tamás: ISTEN LÁBA

Csak a lélek költ. Akármi is az. Csak az elme spórol, zsugorít.
A lángos érzés nagyítója hegyekké emeli mindennapjaink.
Csak a szédült test kap biztos, erős, meleg kezek után.
Csak a magány üríti ki a kincstárt. Csak a magány.
Asztalba veri a fejét, aki szelídebb a ködnél. Kedves gyilkos ő.
Csak a vesztesek szeme pompás, a nyerőké temető.
Csak, aki Isten lábainál pihen, nem látja hatalmas termetét.
Csak, akinek nincsen semmije, az szórja magát szanaszét.
Hangokra hangokkal, színekre színekkel csak az felel,
aki se hang, se szín. Senki! Hogy együtt legyen mindenkivel.
Nem kalkulál rímet, nem számol szótagszámokat
a költő, ha igazi költő, csak ugat, és sötétben tapogat.
Labdája nincsen annak, aki igazán játszani akar.
Szájával csücsörít, és porba rajzol maszatos ujjaival.