Radnai István: HELYCSERE

a fák tarkóján ég a nyári alkony
vergődik úszó felhők közt a nap
sötét mélységbe kúszik le a balkon
a ház sarkából a fény kiharap

várj amíg tartják a fényt a tornyok
vakítón villog ezüst a gépmadár
néhány fecskéről azt hinnéd boldog
nappali szárnyas rovart ha még talál

követni sem tudja az éj a reptét
nehéz a vakság fárasztó idő
hull a sötét köpenye rejti testét
átellenben véres hold zúg elő

s egy csillag bolygó talán a fák felett
míg csúcsát nem söprik kóbor fellegek