Szécsényi Barbara: Turistaság

Egyszer jártam a határon túl,
még általános végén.
Akkor volt divat a nagyon szűk nadrág,
– én is arra vágytam –,
tehát, puszta piaclátogatás:
szabadkai bevásárlóút, farmerért.
Azután két évtized semmi, határon innen.

Majd jött Arad, október, vértanúk,
izzadtam a méregdrága bőrkabátban,
– hosszúra nyúlt az a nyár,
és nem tudom honnan jött,
hogy egy útlevél nélküli határon túl
már biztosan ősz van.

Elaludtunk a buszon, a válladra dőltem.
Álmomban nem tudtam óvakodni
a közeledéstől, de fogjuk rá a keleti utak
kátyúira, ilyenkor óhatatlan megtörténik
vadidegenekkel is.
Azt hiszem, az volt az utolsó kirándulásom.

Persze, megnézném mondjuk Ausztráliát,
de ez legalább olyan képtelen ötlet,
mint újjászületni, holnaptól másik aggyal,
emlékezettel. Lehet, hogy nem tudod:
szerettem a turistaságot, idegen tájat,
illatot, temetőt
(ezt éppen fölfedezhetted bennem)

Kedves lennél idegenvezetőnek,
hallom, amint mondod: – melyik szobor kié,
milyen csaták folytak a város alatt;
észre sem vetted a turista-énem,
kezeletlen útlevéllel, vadidegenül
ott állt a határon.