Bíró Rudolf: A vers te vagy

Képzeld el, hogy a vers, mit adsz,
Szikes földből nőtt rózsatő,
S szirmain cseppnek lenni az,
Mint létezésnek a tér-idő.

Képzeld el, hogy a vers mindaz,
'Mit lelked sóhajba fércel,
S ölti magára azt, mi igaz,
'Mit foltozott szívvel érzel.

Képzeld el, hogy a vers vigasz,
Mellkason nyugvó szunnyadás,
S formázod, mint a viaszt,
Melyből születik a fény-varázs.

Képzeld el, hogy a vers pimasz,
Szavak hátán vígan fütyül,
S az arcára öltött grimasz,
Gyermeki éned, ott legbelül.

Képzeld el, hogy a vers te vagy,
S beszélhet rólad bárki,
A sorokban rejtve jelen vagy,
Csak tudjanak bújócskázni!