Szombati-Szabó István: Lavinák éneke

Voltunk mi is a magassal rokon
Mikor, terültünk békés ormokon
Nyugvó, erőtlen, zajtalan, szelídség,
Megannyi külön, szikrás hópehely.

Valaki járt ott s nem hiába volt.
Rúgott? Elbicsaklott?… Ám egymásra tolt
Millió pehelyt, egy kis marék havat csak,
s már robogott az omló lavina.

A csúcs-rokonság akkor megszakadt,
De ami hó volt, együvé tapadt;
Eggyé tömörlött millió különbség,
Amíg az romokról alázuhant.

S itt lent a csúcsokról csak álmodunk,
Most lent vagyunk, mert lavinák vagyunk.
A lavinák csak mélyben lavinák.
A szakadékból vissza nincs felút.

Itt már veszett kincs: csúcs, hegyek, tető,
De itt, e mély, ez nem pihentető.
S a lavinákban vágyak erjedeznek
Fentség, napos tetőniség után.

E mélyben is tán tűz még ránk a nap,
S leszünk tavaszi áradt zuhatag,
Erek leszünk cikázva át a völgyön
S pároló köd, kik fölemelkedünk.

Roncs, törmelék és elsodort valók
Maradnak lent és maradnak halók
A halál mélye nekünk anyaméh lesz,
Mi a haláltól születünk megint.

S egyszercsak újra szálló hó leszünk.
S egyszercsak újra ormokon leszünk.
E mélyben indul csúcs-vevő erővé
A lerobajlott lavinás erő.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf