Móritz Mátyás: Keringő…

Uram láttál már megfáradt koldust aki az út szélén hever,
aki nagyobb már soha sem lesz a világ tengelyénél;
akiben nehéz földdé vállt minden gond és minden teher,
aki már azt sem hinné el hogyha újjászülten élnél?...
Ha nem, mondd hol jársz napközben, mondd hol jársz az éjjeleken,
ha nem a földi utcákon, ha nem a földi tereken?…

Uram láttál már nyomorgót kinek lelke rég kialudt fáklya,
kinek nem teremtettél a kezdetben mennyet se földet;
kinek száraz álmokkal van kibélelve szalmazsákja,
aki maga előtt csak nagy, és nagyobb terheket görget?...
Ha nem, mondd miért nem öltesz hangot, és öltesz alakot,
miért ülsz tovább trónodon, mint aki fából faragott?…

Uram láttál már számkivetettet, szív nélkül, magára hagyva,
akiről semmit sem tudnak, és mégis senki sem szeret;
aki úgy él mint egy virág a vastag jéglapba fagyva,
kiben a bánat hernyóként rág sorsa mélyéig szemet?…
Ha nem, mondd mért nem adsz szemért szemet, és adsz fogért fogat,
háborúkkal mért nem vívod a túl hosszú hajnalokat?…

Uram láttál már gyermeket kinek nem jut csak moslékos vödör,
kinek nem tükröződik az égi jel heges homlokán;
aki előtt gondot és bút senki sincs ki félre söpör,
aki úgy ül lépcsőházak hideg és villogó fogán?…
Ha nem, mondd, tán szükségszerű, jó, mindennek így maradni,
a lomhaságból, a csöndből nem is akarsz lábra kapni?…

Uram láttál már öreget aki mindenki szemében szálka,
aki egész életében végezte a szolgálatát;
mégis nyomorúságban él mint egy megfeneklett bárka,
kire nem vár csak emésztő tűz, és földből néhány lapát?…
Ha nem, mondd kenyered neki meddig lesz penészes, -száraz,
mikor lesz számára végre hallható a végső válasz?…

Uram láttál már térdre rogyottat ki a lelkét üti nyélbe,
aki fejest ugrott nem egy dúsan lakott kígyóverembe;
aki kapaszkodik a sok hazugságból font kötélbe,
hogy megláthassa csillagod az arasznyi végtelenbe?...
Ha nem, mondd a szíved ketté egészében mikor szakad,
és a felhőkig mondd mikor emeled már fel a szavad?…

Uram láttál már csontokat melyek reccsennek mint a gyönge jég,
sírok fölött fényes napot a füstjében fulladni meg;
ahol magába omolva, könnyeket ejtve döng az ég,
hol térde borulok én is, ha nem is kellek senkinek?...
Ha nem, mondd az édes hazám a szívébe mikor fogad,
meddig kell tűrnöm keringő, emberarcú hiányodat?…

2017 Február 14. Kedd
Budapest, Csepel