Vaday Attila: Fiacskám
Mikor piciny fiam sírdogál,
Szomorú dalában néha meg-meg áll,
Piheni a gyötrő sírálmokat,
S hívja magához az édes álmokat.
Mikor szegényke kicsiny fiam nyöszörög,
Pocakján vitustáncot járnak apró ördögök,
Görcsgombolyag gomolyog patájuk nyomán,
Reccsenő hangok szólnak mellé a kísérő dudán.
Mikor picurka fiam álmában mosolyog,
Vele vidulnak fent az összes csillagok,
Örömkönnyem gyöngye áldásként hull reá,
Nem is születhetett vonla e csöppnyi lélek máshová.
Mikor tekintete révedve egekbe néz,
Arca fényes, lesz mint a frissen pergett méz,
Tán ő még látja az angyalszárnyakat,
Ahogy rá vetítnek halvány árnyakat.
Szemecskéi fürkésznek végtelent,
Még nem tudhatja, még nem is látja mit jelent,
E földi lét, azzal mi benne van,
Kívánom ne érezze soha, hogy hontalan s boldogtalan.