Dupka György: Lelkünk iránytűje
Drávay Gizella emlékére
Itt hagytál bennünket, Gizi nénénk,
lelkünk iránytűje,
s elnyelt a végtelenség barna fátyla…
Azóta az emlékek kárpitja mögül
naponta újraidézem s élem
fülembe kövülő szavadat,
jajszó-hangú sóhajodat,
ahogy mondtad:
…elmegyek,
elhullik egy-két könny
értem, ennyit talán
mindenkinek értem…
Azóta hosszú gyászos rendben
ezernyi emlék-pillangó rebben,
szárnyaikon fényesen lebegnek
a Verhovina-füstbe burkolt délutánok,
mikor szomjas lelkünkbe ivódott
csodáktól súlyos álmod.
Azóta képzelt árnyad
e verssorok közt bujkál,
úgy érzem, mintha
anyámat vesztettem volna el.
Már rég kiosont
szemed mélyéből a négy égtáj fénye,
barnuló üvegére dermedt
megmérhetetlen világod éke.
Holnap is velünk élsz e tájon,
hol fényleni
aranyaidat széthinted,
a csillagösvényen kísér
hat láb mélyről
szívünkbe gyűrűző szellemed.