B. Mihály Csilla: Fecskeszárnyú

Kezem kezedben, ujjaink között
a csillagfényű ég alácsorog.
Az útra itt-ott rozsdaszín szökött,
lemossák fürge, kósza záporok.

Mint könnyű bárka, ring a csonka hold,
és összesúgnak-búgnak mind a fák:
ocsúdik majd, mi éjnek foglya volt,
a régi hit, s a vágyott tisztaság?

Kezed kezemben, el nem engedem,
Te vagy világom, nappalom, csodám.
Megyünk merengve át a kerteken,
a fecskeszárnyú reggelek nyomán.