Levél az olvasóhoz - 2016. 10. hó

„A történelem lidércnyomás,
amelyből igyekszem felébredni”

                   James Joyce: Ulysses

 

 

Az 1956-os forradalom kitörésének hatvanadik évfordulója alkalmat nyújt a főszerkesztőnek egy majdnem teljes analízisre. A történelmi tanulságokat és tapasztalatokat figyelembe véve már előzetesen ki kell jelentenem, hogy e szabadságharc kitörésében kódolva volt bukása, a hatás és ellenhatás logikai okai és a történelem kerekének szabályos ismétlődései miatt, amelyet immáron több mint százötven éve próbál meglovagolni az anyagi javak teljes birtoklásáért a szabadkőműves iránítású háttérhatalom. Hogy mi történt és miért, erre próbálok most választ adni.

   Julius Evola szerint a hétköznapi nyelvben összekötődik a felvilágosodás és a forradalom, valamint a felvilágosodást szokásos összekötni a szabadkőművességgel és a zsidósággal, és e szókapcsolatoknak állítása szerint történelmi alapja vannak. (1) Mint írja, a »felvilágosodottak« és a szabadkőművesek rejtélyes kongresszusai jelentették a francia forradalom előjátékát. Ilyen volt a Frankfurt közelében 1786-ban tartott összejövetel is, ahol általános lázítási terveket dolgoztak ki. Ennek első fázis a francia forradalom, majd Róma, a Katolikus Egyház, a pápaság intézménye elleni támadások, amelyek a tradicionálisan katolikus monarchiák lerombolásának megvalósításával párhuzamosan vette kezdetét. Innem már csak egy lépést kell tenni addig a részben ellenőrizhetetlen mítoszig, amelyet – szoros kapcsolatban – a Cion Bölcseink jegyzőkönyvében láthatunk körvonalazva.

Az is tény, hogy ez a világfelforgatás nem annyira saját és pozitív ideával dolgozik, mint inkább ellentétes – vagyis eredetileg tradicionális, de jelentésükben teljesen meghamisított – alapelvek, eszmék és szimbólumok megrontott és eltorzított változataival. A hagyományos hétköznapi gondolkodás a felvilágosodást a racionalizmus, a képromboló kritika, és a negatív hagyományok felszámolásának tudja. Azonban e manőver, a forradalom lényege kiötlői szerint gondoskodnak arról, hogy az esetleges reakciók ne csak a romlott részek ellen, hanem a háttérben főképpen és elsősorban a hagyományok, a tradicionális eszmék ellen irányuljanak. Ezért nem szeretik és nem is tűrik el a spontán népi reakciók és elégedetlenségeket követő eseményeket, mint 1956. október 23. Ha a magyarországi forradalmak kitörését vizsgáljuk, értelemszerűen három tényezőt kell mindig párhuzamosan figyelembe vennünk. Elsőnek: cui prodest, (2) második: milyen események figyelembevételével, a harmadik: milyen eseményekre hivatkozva. Az 1848. szabadságharc kitörésének látszólagos oka az osztrákok hatóságok folytatólagos magyarellenes cselekedetei, a jobbágyfelszabadítás és az  úrbéri viszonyok megszüntetése, a feudális jogviszonyok felszámolása. Nem véletlen, hogy vezéralakjai, mint Kossuth és Deák szabadkőművesek voltak. Valódi céljaik fentebb említődik, Európa ekkor legtradicionálisabb monarchiájának az Osztrák Császárságnak a szétzúzás, amely folyamat az 1867-es kiegyezésen keresztül az 1914-18. évi [I.] világháborús vereség okán lezajlott magyarországi »Őszirózsás«(3) forradalomban teljesedet ki, majd következményeként a dualista, a katolikus hitet és a konzervativizmust alapelvének tekintő monarchiát a győztesek földarabolták.  Az 1848[vagy még inkább a kiegyezés] utáni idegen [jelentős részben Galíciából bevándorolt] értelmiség, polgárság vélhetőleg felismerve társadalmi létének, helyzetének ingatag mivoltát, szükségét érzi, hogy megértse és megmagyarázza korát, asszimilálódjon és rendet teremtsen ebben a fejlődéstörténeti káoszban, bár a fejlődéstörténet irányítására már csak a kevés »kiválasztottnak« volt érdemi befolyása. Láthattuk, e korszak politikai hazardőrje Churchill is bizonyos mértékig tehetetlen volt a történelem fejlődésének vastörvényeivel szemben. Az első világháború előtt és után történtek, ez időszak barbár apokalipszisa – tévesen – arra a gondolatra sarkalta a társadalmat, főleg a kialakuló értelmiséget, hogy bizonyítva lássa, nem léteznek irányított események, maga a történelem hullámmozgása a kiismerhetetlen és rosszindulatú. Megjegyzendő, hogy a szellemi káosz terjesztése az akkora már egyre nagyobb befolyással bíró média által a Világhatalom kedvenc fogása, mert egy megtépázott identitású és kultúrát nem igénylő nép kiváló táptalaj a tradíciókkal ellentétes liberális-bolsevista, liberális-kapitalista befolyás ideológiáira. Épp ezért kezd ekkor eluralkodni, terjed el egyfajta fejlődéselméleti mese, elsősorban a tradíciókat lerombolni akarók tollából, a szellemi élet különböző területein. Így a forradalmak mikéntjéről alkotott véleményük valójában hamis álommal átszőtt mítosz. (4) E réteg fő mozgatórugója a szellemi kincsek előállítása helyett így lett a legfontosabb a gazdagság, és ezzel párhuzamosan a polgárság körében egyre inkább eluralkodó sznobizmus, vagyis pénz mindenhatósága egészen a II. világégésig, napjainkig:

Ha elfutnak a gyér aranyak,
Fölséges, nagy, úri Magunkból,
Istenem, be kevés marad.

Tegnap még borzasztót vétkezett,
Ki szent Személyünket leszólta
S ma félénken fogunk kezet.

Másként néznek ránk az asszonyok.
Gyötrődünk, szökünk s mértföldekre
Árasztjuk a koldus-szagot.

Tegnap Dantét tőrte meg agyunk
S ha tegnap Istennél több voltunk,
Ma gyáva rím-kutyák vagyunk.

S ha megjönnek a gyér aranyak:
Szabad megint Istennek lenni,
Két-három-négy napig szabad.
(5)

   Ha az 1956-os események előtörténetét vizsgáljuk, fontos megemlíteni, hogy a II. világháború után földhöz jutott magyar parasztság szívós és méltó ellenfele volt a moszkvai irányítású pártvezetésnek. Mindenkinek tudnia kell, hogy az I. és a II. világháború utáni jóvátételnek nevezett sarcok, csak a háborúkat amúgy is hatalmas nyereséggel záró kapitalista uralom újabb pénzhez jutásának sokadik forrása. 1951 tavaszára az óriási jóvátételek zokszó nélküli kifizetésével és a dilettáns vezetésnek köszönhetően sikerült az örökös túltermeléssel küzdő magyar mezőgazdaságot úgy lerohasztaniuk, hogy kénytelenek bevezetni a zsír és a kenyérjegy rendszert. Megpróbálják a marxista-leninista ideológia alapján, egyfajta »kultúrkampf« jegyében megosztani a parasztságot, hogy ellenállás nélkül beindíthassák a kolhozosítást, a tsz-esítést, a mezőgazdaság szocialista módon történő működését. A parasztság meggyúrásával párhuzamosan a munkásosztály tönkretétele és megnyomorítása is folyik, mind a békekölcsön, a munkaversenyek, irreálisan alacsony bérek, folyamatos normaemelésekkel. A Horthy rendszer tisztviselőitől – még a tanároktól is – megvonják a nyugdíjat. Minden csak romlik, miközben óriási veszteségeket okoz a hadi és nehézipar beruházásai, a háborúban tönkrement épületek helyreállítása már leállt, nincsenek bérlakások, amelyet erőszakos társbérletesítéssel akarnak kiváltani, eközben a kommunista hatalom kiépülésével párhuzamosan megjelenik – Milovan Djilasz szóhasználatával élve – a tejben-vajban fürdő pártoligarchia. Péter Gábor és Farkas Mihály irányításával tombol az ÁVH terrorja.

Sztálin halála után a nemzet változást vár, majd a sztálini diktatúra letéteményesének Malenkovnak a bukása után a szabadkőműves Hrucsov kerül a pártfőtitkári székbe. 1953. június 12-én Moszkvába rendelik a magyar párt és kormányküldöttséget, ahol Rákosit Molotov, Hruscsov, Malenkov, Berija és Mikojan vesz kezelésbe, előhúzzák a talonból az eddig mellőzött Nagy Imrét. Vele céljuk az, hogy a magyar parasztság körébe bizonyos elégedettséget eredményezzenek, nem zsidó hanem katolikus, magyar fajtájú, bajuszos arckarakterű, lassú és megfontolt modora alkalmassá teszi az ördög ügyvédje szerepre. Pedig régi és hithű kommunista, az első világháború után, hadifogolyként, ott volt a Szovjetunióban a bolsevizmus születésénél, állítólag részt vett a cári család likvidálásában, megúszta azokat a tisztogatásokat Moszkvában, amiknek pedig Kun Béla is áldozatául esett. Nagy szükség van egy ilyen régi elvtársra a hatalmi krízis megoldásakor, nem más –minden állítás ellenére – mint ő a kommunizmus biztonsági szelepe. De ugyanezt a szerepet töltötte be az 56-os forradalomnak magát önhatalmúlag kikiáltott vezetői közül a katonai esküjét többször megszegő, előbb a forradalmárokra lövető, majd oda átálló Maléter Pál is. A politikai konstruktőrök azonban azzal is számoltak, hogy az igájukba hajtott magyar nép felismeri a háttérben a kommunizmus és a szabadkőművesség, valamint a forradalmi bujtogatások összefonódást, ezért mindig is megpróbálták elfedni ezeket a gyakran követhetetlen szerepvállalásokat. Előre gondoskodtak arról, hogy valaki nehogy megpróbáljon kibújni a ráerőszakolt események alól, hogy a való ötletgazdákat elfedve, céljaikat valaki-valakik, bármilyen eszközzel és módon véghezvigye. Erre jó példa Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök, aki nem titkolta vélt meggyőződését. » Az a hatalom – mondotta –, amelyet országunk megvalósított, morális, politikai, gazdasági és katonai hatalmunk kötelez bennünket, s egyben lehetővé teszi, hogy irányító szerepet töltsünk be a nemzetek közösségében. Saját érdekünkben és az emberiség békéje nevében nemzetünk nem térhet ki és nem is fog kitérni e felelősség elől.« A hatalom, az érdek és a világuralmi elhivatottság összefüggése ritkán nyer ilyen egyértelmű megfogalmazást. A Pax Americana alapja, »aranyfedezete« az Egyesült Államok hatalma. A történelem korábbi, hasonló doktrínáitól ez az igény alapvetően különbözik. Morális hivatkozása amazokénál becsvágyóbb integrista törekvéseket leplez. Az önérdek és a világbéke látványos összekapcsolódása, az utalás arra, hogy az amerikai »kötelességteljesítés«, a küldetéstudat beteljesülése egyben az emberiség üdvének útja is… Az anyagi hatalmon túl feltételezi a szellemi behódolást, az »amerikai életforma« világméretű érvényesítését. Téves tehát az a nézet, amely szerint Roosevelt halála után fordulat következne be az amerikai külpolitikában, lásd Nixon, Johnson vagy később Reagan, Bush és a többi elnök életművét. A szabadkőművesség és a velük összefonódott Világhatalom mélyen beépülve a politikába hosszú távra tervez, még a teheráni békekonferencián bebiztosítja uralmát arra az időszakra célszerűnek tartott kétpólusú világrend által, véglegesen befolyásolva, már kirobbanásakor sárba tiporva az idealista magyar nép, a magyar fiatalok 1956-os forradalmát, e hatalmi játszma részeként. Roosevelt így írt fiának Eliotnak erről: »Megállapodtunk, hogy ha kell, erőszakkal is megóvjuk a békét. Fő célunk annak megállapítása volt, hogy a háború utáni világban melyek képezik majd az egyes országok számára a biztonsági övezeteket.«

   Itt a kulcsa 1956. bukásának! Világos beszéd, félreérthetetlen utalás a nemzetek feletti világ létrehozására, ezen államok igában tartásának szükség szerinti, gátlástalan módszereire. És ezek a stratégiák máig tartanak az áldozatok számára tekintet nélkül újabb és újabb eszkalációk kirobbantásával, egyértelmű tehát így az is, minek köszönhető a XXI. század elejének legnagyobb kihívása, az újkori népvándorlás, ennek az irányított exodusnak immár megállíthatatlannak tűnő folyamata.

 

 

  1. 1. „bajor illuminátusok” a francia forradalom előestéjén folytatott titokzatos és kétes ténykedése
  2. 2. Lucius Annaeus Seneca : Medea
  3. 3. 1918. okt. 25.-31.
  4. 4. Hans Mayer: Josep und die große Widederholung/ Probleme des Mythos/ Marx: Bevezetés a politikai gazdaságtan bírálatához, Lukács György: A játékosság és ami mögötte van
  5. 5. Ady Endre: Mi urunk a pénz

 

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang GYG átad4 3 1 Gyóni 2. 170620GyoniGeza PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo