Levél az olvasóhoz - 2016. 8. hó

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsöd az s majdan sírod is,
mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Vörösmarty Mihály: Szózat

 

Jobb esetben így nyár derekán politikai berkekben langymeleg információs bázis áll rendelkezésre a közélettel foglalkozó publicista számára. Néhány kisebb bűneset, egy-két napszúrásból eredő értelmetlen politikusi kiszólás, esetleg néhány elkerülhető baleset részletes elemzése és persze a bulvár. Nagyon úgy fest, ennek a hagyománynak immár vége, Európa hadszíntérré változott, hiába vakáció, szabadságolások, a politikai üzem ideiglenes leállása, az öreg kontinens felülmúlni látszik Hollywood erkölcsileg semmitmondó, ugyanakkor vértől, erőszaktól túlcsorduló látványelemeit. Öngyilkos merényletek tömkelege, kamionos tömeges gázolás, baltás, machetés kaszabolások, késelések az európai polgárok nyílt színi lelövése, hogy csak azokat említsem, melyek e sorok leírásáig rettegésben tartják az állítólag keresztény, polgári értékrendű Európa békés, birkatermészetű honpolgárait. Ezek részletekbe menő bemutatása, okainak feltárása, a felelősök felkutatása olyannyira messze áll a Szózat szellemiségétől, hogy magam sem kívánok érdemben ezzel tovább foglalkozni ezen hasábokon, ugyanakkor az alábbi gondolatfüzér mégis kapcsolódik némiképpen e borzalmas napi aktualitásokhoz.

    A Szózat [újbóli] elindításakor Cságoly Péterfia Béla főszerkesztővel egy lényegretörő, a folyóirat szellemiségét tükröző alcím megfogalmazásán gondolkodtunk, így került a Szózat alá a »Keresztény, konzervatív irodalmi és társadalomkritikai folyóirat« felirat, mely néhány jelző tömören implikálja azt a világnézetet, mely meghatározza a havilap szellemiségét. A névadás [már csak a nagy előd Bajzsy Zsilinszky Endre miatt is] gyorsan lezajlott, jószerivel nem igényelt különösebb szellemi megerőltetést, ez pedig azt a határozott világnézeti beállítódást tükrözi, mely a mélyen beivódott világszemléletét tükrözi a folyóiratnak. Az évek során azonban el-elgondolkodtam ezeken a kifejezéseken, most jött el az ideje, hogy megosszam elmélkedéseimet a tisztelt Olvasóval.

    Kezdjük a konzervatív (1) jelzővel. Mit takar ez a szó, milyen értelmezéseken ment keresztül az elmúlt évszázadok során, mi a mai aktualitása?
    A kifejezés primer használója elsősorban a politológia, mely a progresszívvel, a haladóval állítja szembe az értékelvű, más megfogalmazásokban [főleg a kommunista és liberális retorika szerint] a »maradi« közéleti tevékenységet. A szó ilyen értelmezését az értékmegőrzés (konzerválás) képezi, mely azon eszmei, szellemi és tárgyi értékek, normák vállalását és továbbvitelét jelenti, ami egy társadalom fennmaradának alapját képezi, minek elsődleges hordozója a modernitás óta a politika, vagyis a demokratikus hatalomszerkezet. Egy társadalom értékkészletének azonban nem kizárólagos birtokosa-felügyelője a politikai elit, ennél jóval szélesebb rétegek alkotják az értékteremtés bázisát, ilyen a nemzet számára adott földrajzi környezet, mely megszabja azokat a határokat és lehetőségeket, melyen az adott közösség bármilyen tevékenységet is végezhet. Ennek következménye a gazdaság azon produktumai, melyek elsősorban a környezet tárgyi lenyomataiként jelennek meg az adott társadalomban. Gondoljunk azokra a földrajzi képződményekre [Aggteleki cseppkőbarlang, Badacsonyi bazaltoszlopok, Dunakanyar stb.], melyek birtoklása büszkeséggel tölt el egy közösséget, legyen az egy szűkebb csoport vagy akár a nemzet. Ilyen még a nyelv, az a fundamentum, ami a közösség gondolatait, érzelmeit közvetíti, megőrzi hiedelmeit, történelmét, egyszóval konzerválja értékeit. A nyelv fennmaradása egy nemzet számára maga a léte, így feltétlen bizonyossággal állíthatjuk, hogy a nyelvőrzés a konzervativizmus eszenciája. De vajon meddig tágítható ez az fogalmi keret? Vajon konzervatív-e az irredenta vagy [egy éppen aktualizált kérdés] aki az értékeinek védelmében kilép egy kontinentális gazdasági érdekközösségből, ami már közelről sem nevezhető értékközösségnek? Előbbire a válasz határozott igen, hiszen egy olyan állapot visszaállítására törekszik, mely értékelven működött ezer évig, míg aljas érdekek meg nem csonkították ezt a közösséget. Aki ennek revízióját követeli, valójában azokért az értékekért száll síkra, melyeket elődei halmoztak fel, harcoltak és estek el érte. Ma nem létezne az az Európa, amiben élünk, ha a magyarság nem falként áll az iszlámmal szemben, hanem szőnyegként hasal el előtte, mint azt teszik ma sokan a Lajtán túl…
    Akkor is a kereszténységet védtük, azt az értéket, melyért ma is nap-nap után meg kell küzdenünk. A katolikus világtalálkozón Ferenc pápa a következőt mondta: »A világ háborúban áll, mivel elvesztette a békét, ugyanakkor hangsúlyozta: nem vallások közötti háborúról van szó, hanem az érdekek érvényesítéséért, a pénzszerzésért és az anyagi eszközök birtoklásáért folytatott háborúról. Minden vallás a békét óhajtja, mások azok, akik háborút akarnak.« [MTI, 2017. 07. 27.]. Nem mindenben értek egyet Őszentsége véleményével, még akkor sem, ha a keresztény norma az elesettek védelmében áll ki, hiszen az iszlám terjeszkedő vallás, mely elfajzott oldalágának [ISIS] brutalitása ugyan ellentmond a próféta tanításaival, a cél mégiscsak az Európa feletti muzulmán dominancia megteremtése, akár 500 évvel ezelőtt. A kereszténység toleranciája nem lehet egyenlő annak feladásával a békesség és irgalmasság jelszava alatt. A kereszténység éppúgy értékekre épül, azok megvédésére, még ha az elmúlt kétezer évben történtek is túlkapások és visszaélések zászlaja alatt, de ez már hatalmi és nem hitbéli kérdés. A kereszténység elsősorban a hitben jelenik meg, de mint vallás normák alapja is, ami egy társadalom jogrendszerének is alapköve kell[ene] hogy legyen.
    A társadalom értékrendszere annak kultúrájából fakad, melynek értékkészletét világnézete, hiedelmei, szokásai, nyelve adja és az a viselkedési mintázat, mely abban nyilvánul meg, hogyan viszonyul önmagához, múltjához, jelenéhez, környezetéhez és más kultúrák értékrendszeréhez. A premodern, tradicionális Európa - bár hatalmi konfliktusok folyamatos terepe volt - közös gyökerének és jelentésértelmezésének alapját egy, a transzcendenciára épülő abszolút jogrend alkotta, melynek talapzatát az egyház adta. Ennek nyugati kettészakadása, majd a polgárosodás a keresztény elveken nyugvó, onnan biztos támaszt kapó társadalmat szétzilálta, és olyan törésvonalakat alakított ki, melyeket azóta is szenved a nyugati civilizáció. A város és a vidék polarizálódása két társadalmat hozott létre egyazon közösségen belül, ami az urbánus-népi szembenálláshoz vezetett, holott mindkettő része a nagy egésznek, melynek külön-külön ugyan részei vagyunk, de együtt képezzük azt, amit nemzetnek, kultúrának, civilizációnak, tágabban értelmezve emberiségnek nevezünk.
    Ez a társadalmi-szellemi skizofrénia jelenik meg legszembetűnőbben az irodalomban, mely explicit megnyilvánulása az adott közösségnek, egyrészt narratívája a társadalom életközösségének, ugyanakkor a nyelven keresztül értékeinek védelmezője. Az irodalom a közösség lelki-szellemi tükre, támasza, átörökítője, s ebbéli funkciójából adódóan konzervatív a szónak filozófiai és fogalmi értelmezésében. Az irodalom társadalmi kapcsolat, mely e helyütt több verbális cselekvésnél, óvó fegyver is azokkal a hatásokkal szemben, melyek törekvéseinek fókuszában a több évezredes kultúra megsemmisítése áll. Amíg létezik egy közösségnek irodalma, addig létezik múltja, jelene és jövője.

    A fenti gondolatsor lehetne akár a Szózat ars poeticája, de véleményem szerint több annál, egy nemzet biztos alapja: a nyelvre épülő értékmegőrző erkölcsi hitvallás egy társadalom létezése, fennmaradása érdekében.

1.    http://www.szozat.org/szozatarh/showpage.php?pid=2735


Törőcsik Attila
szerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo