Levél az olvasóhoz - 2016. 4. hó

»Akik a múltat irányítják, azok a jövőt is.
Akik a jelent irányítják azok a múltat is.«

                                          (Orwell1984)

Napjaink átlagembere az 1945-óta – manapság is – tudatosan eltitkolt, meghamisított történelmi ismeretek miatt nem értik, nem érthetik az Európába irányuló iszlám megszállás okait, ideológiai hátterét. Ezzel párhuzamban joggal állíthatjuk, Orwellnek a XXI. század elejére már megvalósult utópisztikusnak mondott regénye, az 1984. Minden állítás ellenére, napjaink eseményeinek hátterében, jelentős történései mögött, valamilyen konspiráció eredményeként fogható fel, ahogy a világpolitika alakulását meghatározó körök működnek- működtetnek, amelyek valamilyen módon, az emberiség többségét sújtó rettenetes következményeket egyáltalán nem vizsgálva, bármilyen nemtelen erők felhasználásával megvalósítják tervbevett céljaikat: a Világuralmat! Az irányított események áradata még az I. világégést megelőzően kezdődött, a II. világháborút lezáró potsdami békénél már egyre erősebb volt, felpörgetése e folyamatoknak 1979-ben végső kezdetét veszi, és napjainkra teljesedik ki.  

    Indulásként rá kell világítani, hogy a nagyhatalmak, a politikai pártok és vezetői között – ideológiai hovatartozástól függetlenül – valóban kialakulhatnak ellentétek, jelentős nézeteltérések, bár ezeket felülről, a háttérből manipulálják, koordinálják és kontrolálják, ezekbe az irányított műveletekbe csak egyes résztvevő személyek önző hatalomvágya és/vagy anyagi mohósága, valamint az ezt követő, nem modellezhető történések zavarnak be. Érthető így, hogy Julius Evola olasz filozófus, már 1934-ben megjelent könyvében(1) azt állította, a Szovjetunió és az Egyesült Államok ugyanannak a harapófogónak a két szárát alkotja. A legutóbb eltelt évszázad jelentős változásai mindig becsvágyó, katonai akciókkal övezett kalandokkal kezdődött, s bár a stabilitás helyes igénye is megtűri, vagy néha egyenesen megköveteli a változásokat, de kizárólag az állandóságra törekvés évezredes igényének korlátain belül. Az I. világháború közvetlen célja a tradicionális nagy monarchiák, mint az Osztrák-Magyar, a Német Császárság, a cári Oroszország és a Török Szultánus megsemmisítése volt, lásd, a trianoni békediktátumot megelőző baloldali forradalmak a konstans állandósághoz igazodó értékrendeket, az alapelveket, a rendi alapú társadalmakat[mint a szakrális jelvények által felruházott uralkodó irányította magyar királyság] számolták fel. Így azt is kimondhatjuk, hogy a XXI. században vélhetőleg bekövetkeznek ezek ellentétei, a rendi társadalmat visszaállítandó népi-nemzeti-új jobboldali, a liberálisok által oly megvetett és gyakran kigúnyolt tradíciók által megalapozott megmozdulások,[melynek előszelét a magyar nép 1956-os cselekményei alapozzák] és ezeket minden negatív felhang ellenére konzervatív forradalomnak hívhatjuk majd. A II. világháború célja a liberális és bolsevista forradalmi erőket képviselő hatalmakkal szembeszálló hagyománytisztelő és tekintélyelvű, az ősiségre támaszkodó összefogás, és az ismételten megerősödő tengelyhatalmak mellet, a feltörekvő, ugyanakkor befelé zárt Japán megsemmisítése, egyúttal a Tőke és filoszemita vazallus Egyesült Államok megerősítése, valamint, ad abszurdum, a kapitalizmus és a Világhatalom szülőágyának tekinthető brit birodalom gyengítése volt.

    George Orwell, 1984 című könyvében az országok közti állandó háborús állapotokat is kitűnően rajzolja meg. [»a Béke-minisztérium háborúval foglalkozik«] Napjaink eseményeinek csírái 1979-ben realizálódtak, amikor Kína megpróbálta lerohanni Vietnámot, majd a pártbeli vezetőváltások és tisztogatások után – politikailag teljesen irracionális mértékként – megtette a lépést a Maoizmustól, a saját belső »peresztrojkájára«. Ez gazdasági világhatalmat, és [a volt Szovjetunió vezető országa] Oroszország riválisaként a keleti egyensúly mérlegének egyenlő erejű nyelvét jelenti napjainkra, »divide et impera!«Ezerkilencszázhetvenkilenc az iráni iszlám forradalom és a fundamentalista síita Khomeini ajatollah éve, amely ellen a Szovjetunió és a Nyugat nagyszabású anyagi és fegyverszállítási támogatásával az iraki szunnita Szaddám Husszein kezdte meg hadműveleteit, miközben azt is figyelembe kell vennünk, hogy az iszlám fundamentalista forradalom exportálása révén a következő jelölt Pakisztán lett volna, legfontosabb része azonban mindvégig a szovjet peresztrojka magvainak elhintése volt. A háború, amit a Nyugat háttérhatalma Irán ellen folytatott a szekularizált arabok által, valamint a Szovjetunió nyílt afganisztáni [és titkos pakisztáni] fegyveres kalandja felfokozták a világfolyamatokat. Eközben, ezzel párhuzamosan kezdődött az ENSZ végső marginalizálása, illetve a világ- esthablishmenjének megtorló tevékenysége, a másodrendűnek tekintett államok fokozott gazdasági gyarmatosítása és állami szuverenitásuk semmibe vevése, érthetetlennek tűnő katonai kalandokkal. A kétezer tizenötös évek elejéhez fűződő keleti menekültáradat felgyorsulása, a szabadkőműves George Bush elnök utasítására, az 1991. évi »Sivatagi Vihar« hadműveleteihez kapcsolandó, a káosz fokozására megtört rendszerek, a tekintélyelvű berendezkedésű arab államok vezetői hatalmának meggyengítésével, eltávolításával.[Irak, Líbia, Egyiptom, Szíria] Egyértelmű, az arab nacionalizmus mögött immáron bizonyíthatóan, az anglo-amerikaiak és az izraeli érdekek, [a CIA, Moszad] állnak, míg az arab kommunizmust az uralkodóházak megdöntése után az orosz bevándorlók és különféle tanácsadók, [a KGB] helyi pártokon keresztül szervezték meg. Világos tehát az arab-muszlim exodus és közvetve az Iszlám Állam, az ISIS mögött a Világhatalom boszorkánykonyhája áll, egyrészt jelentősen egyszerre gyengítve a zsidó államot mindvégig földrablónak, ideológiai és vallási ellenfélnek tekintő tradicionális arab uralkodóházakat és az elmúlt ötven évben puccsokkal hatalomhoz jutott, ugyancsak tekintélyelvű, elsősorban katonai és vallási vezetőkből lett diktátorokat. Másrészt végleg megtörni és egyszer s mindenkorra Európai Egyesült Államokként irányítani, gazdasági szerződésekkel uralmuk alá hajtani, tradíciókra épülő értékrendjét minimalizálni [egyházi és világi vezetőinek mind nyilvánvalóbb árulása segítségével] a végleg elgyengülő keresztény Európát, ahol így megszűnik a tradicionális kereszténység, ahol így megszűnik az érdekvédő állam, ahol így megszűnik társadalom, s így megszűnik a gondolkodó ember.

    Az államvédelmi ügynökségek és a forradalmárok összefonódása tehát egyáltalán nem paradoxon, hanem norma. Ez mindjárt világossá válik, ha feltesszük a kérdést, honnan és hogyan menedzselik egyrészt a rezsimet védő, másrészt az azokat felbomlasztó- megdöntő elemeket, amelyek megfelelő professzionális alapok nélkül nem is működnének. »[...] A Nyugat kétszínűsége és a saját maga iránti elfogultsága Kelet-Európában például azért léteznek, mert az Egyesült Államok elárulta e térség népeit Jaltában, a második világháború után, és Magyarországot 1956-ban. A mi hagyománnyá vált árulásunk miatt szenvednek ők; Az európai nyugati nemzetek összejátszottak velünk, amikor e népeket odaajándékoztuk Sztálin hóhérainak akkor, amikor mi [USA] erősek voltunk, Európa pedig gyenge. Tehát a felelősség a miénk –írta még az 1990-es évek elején egy amerikai külügyi tisztviselő. Napjainkra, a XXI. század második évtizedére ezt a felelősséget is igyekeznek már az amerikai bürokraták vagy másra kenni, vagy eltussolni és ködbe veszővé tenni, mind akár az ukrajnai vagy a Közel-Keleti »demokráciaexport« ügyében. »Rengeteg értelmezés létezik azzal kapcsolatban, hogyan jutottunk el a mai közel-keleti helyzetig. Én inkább a történészekre bíznám ennek megválaszolását,« nyilatkozta cinikusan 2016. február 25-én Dan Baer amerikai EBESZ nagykövet. Ezért nem véletlen az sem, hogy az arab és más iszlám államokból beözönlő menekültáradat kapcsán a liberális, polkorrekt média folytatólagosan hamis rágalmakkal, például a rasszizmus liberális-invidualista és túlracionalizált [rég meghaladott és a harmadik utas vagy új jobboldali, konzervatív erők ellenes szitokszóként használt] vádjával támadja a befogadást ellenzőket. Tudni kell ugyanis, a rasszizmus az egyént egy, mind a térben mind az időben adott közösségnek – az élő egyének rasszának – a tagjaként fogja fel és értékeli. Ezt a közösséget a törzs, a tradíció, a vér egysége határozza meg. A rasszizmus így eleveníti meg és teszi konkréttá a tradíció eszméjét, rászoktatja az egyént arra, hogy őseiben ne többé-kevésbé dicső csontok sorát lássa, hanem amivel bensőleg össze vagyunk kötve, a spirituális tartást, ami él bennünk.(2) Ezért támadják elemi dühvel Prohászka Ottokár szellemi hagyatékát, aki többek közt kiemeli: »Népeknek, országoknak, százados testületeknek éltető lelke a tradíció. Ez az az összekötő kapocs, ez az egységnek összeolvasztó eleme, mely az emberöltők évtizedeinek szakadozott láncát egy felsőbbrendű egységgel és egészséggel pótolja; a tradicionális tekintély hordozza a kinyilatkoztatás kincseit; az őrzi, az viszi szerte-széjjel a világban.«(3) Így ezen értékek köztudatba kerülése megállíthatja-visszafordítja- visszafordíthatja korunk káros mantráit, egyben nagymértékben gátolják és visszarendezhetővé teszik a már említett orwelli élethelyzetet.

    Felvetődik tehát a kérdés, vannak-e korlátai ezeknek a konspirációknak és bekövetkezhetnek-e olyan események, amelyek véglegesen visszatéríthetővé teszik a jelenlegi vakvágányokat. Az biztos, hogy a köztársasági államforma, a liberális vagy illiberális, parlamentáris - demokratikus berendezkedés, de a diktatúrák is, [már megtapasztalt jelenlegi formái] nem teszik lehetővé a kapitalista gazdaságmodell miatt egy rendi társadalom, egy organikus állam létrejöttét, mert ezt csak egy keresztény-szociális, patrióta, népi-nemzeti radikális állam biztosíthatná. Világos ugyanis, hogy a nyugati [ál]civilizált világban a [vélt és egyébként megkövetelt] emberi-személyi jogokat olyan paragrafusokkal biztosítják, hogy bizonyos érdekcsoportok, lásd Világhatalom, minden eszközt felhasználnak-felhasználhatnak – ez egyébként Orwell, Nineteen Eighty-Four című könyvének a csúcspontja – a múlt, az emberiség bűnökben fetrengő históriájának átmázolása érdekében.

1. 1. Lázadás a modern világ ellen
2. 2. Julius Evola: A rasszbeli nevelés irányelvei.
3. 3. Prohászka Ottokár: A tradíció elve nemzetben s egyházban

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő