Levél az olvasóhoz - 2014. 8. hó

Ez a föld a tiéd,

tartsd hát meg magadnak, magyarom;

             /Veres Péter: Ha nem lehetsz már szálfa/

 


Az alább leírt gondolataim, nem előre kitervelten ugyan, de a 2014. júliusi »Levél az olvasóhoz« folytatása. Ezek közzétételének elsődleges szándékában egyáltalán nem a kioktatás, hanem az együttgondolkodás óhaja áll, a közügyek iránti érdeklődés ismételt felkelése. A politikai pártok és vezetőik ugyanis jelenleg egyáltalán nem a KÖZ-ÜGYEK, a NEMZET-ÉPÍTÉS ügyvivői, hanem saját hatalomvágyaik, megélhetésük képviselői. A felvázolt szociális piacgazdaságra való áttérés nélkülözhetetlen eleme ugyanis a termőföld, a mezőgazdaság megreformálása, ide való beillesztése. A mindenáron való gazdasági növekedés és az ezzel együtt járó környezetrombolás leállítása, valamint az ipar műszaki fejlődése miatt innen kiszorult vagy már oda sem került fiataloknak biztos munkalehetőséget, megélhetést, élhető eljövendőt adna a vidéki élet, hiszen a Kárpát-haza bővelkedik természetközeli gazdálkodásra alkalmas területekkel.  Ezért nagy gond tehát, hogy az elmúlt napokban, hetekben igencsak csak ellentmondásos hírek érkeztek az Orbán-kormány háza tájáról, az ország jövőjét évekre, akár egy évszázadra is meghatározó mezőgazdasági elképzelésekről. Egyrészt – az eddigi vidékfejlesztési retorikával szembefordulva – stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány nevében 2014. július 24-én a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Szijjártó Péter, a Csányi Sándor érdekeltségi körébe tartozó, jellemzően mezőgazdasági nagybirtokokból és ezek kiszolgálására létesült, a megtermelt mezőgazdasági alapanyagok, a takarmány, tej és hús feldolgozó nagyvállalatokból álló Bonafarm Csoporttal. Másrészt Fazekas Sándor mezőgazdasági miniszter, még tavasszal, egyértelműen a kis és közepes gazdaságok mellet tette le a voksát mind az állami földek bérbeadásáról szóló anomáliák vitájakor, valamint ezt megerősítendő a július 21-i bejelentésekor, hogy száz százalékban elvonja a kormány 1200 hektáros birtokméret felett a mezőgazdasági vállalkozások területalapú támogatásait, és az így felszabaduló összegeket az állattartók támogatására fordítják. Ezen információk birtokában nem lehet tudni, hogy csak az előzetes belső egyeztetések hiánya miatt van-e ekkora ellentmondás. De épp ezért a témakör tárgya az is, melyik erős ember, melyik erős érdekcsoport fog lobbizni hatékonyabban a további eljárásmódokról Orbánnál, vagy az is lehetséges, hogy a kormányfő így gyengítve csak megosztja, kijátssza egymás ellen hatáskörük korlátozásával a stratégiai minisztériumok vezetőit. Jó, ha tudjuk, hazánkban már az 1867-es kiegyezés óta központi téma a földkérdés, a birtoknagyságok, a Kárpát-hazában lévő mezőgazdaság ideális szerkezetének kialakítása. Éppen ezért napjainkban még időszerűbb a gazdatisztből íróvá lett Fekete István termőföldünket féltő megállapítása: »… hogy nincs férfi és nincs ököl, nincs ész és nincs erő már ebben az országban.« (1)
   A hazai közéletet több mint száz éve formáló politikai pártok legtöbbjének máig tartó, ez irányú felelősségét, vagy inkább felelőtlenségét leghűbben már 1936-ban Szabó Dezső írta, jellemezte: »Politikában mindenki parasztot véd, telepít, hitbizományosít, parasztért szívfáj. Halk bolsevista és üvöltő nemzeti-szoci, kormány-konzervatív és ellenzéki radikális egyenlő iramú tolongással neveznek be ebbe az ötezerméteres rekord-lihegésbe. Tudományban egyebet sem csinálnak, mint a parasztot szociografálják, hol elülről, hol hátulról, hol felülről, hol alulról.« (2) A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad sem volt különb, ismét előtérbe kerültek a nagybirtokokat építő mohó pénzemberek, és friss elemként, a volt kommunista tsz-elnök elvtársakból agrárbárókká lett új földesurak ez irányú  munkálkodása. A magát politikai elitnek kikiáltó parlamenti tökfilkók gyülekezete, pedig vagy érdektelenségből, vagy pont éppen önös érdekből nem törődtek ezzel. Külön kesernyés érdekessége az elmúlt évtizedek eseményeinek, hogy az 1990. után újjáalakuló FKGP sem akart emlékezni kormányzati regnálásakor volt vezére, Eckhardt Tibor, Somogy megyei nagygyűlésén 1938. június 26-án előterjesztett agrárreform tervére, hogy fel kell osztani a nagybirtokokat egy teljes átalakítás keretében a kisparasztság között, az alábbiak szerint:


a) a bizonyos  mértéken túl eladósodott nagybirtoknak és 500 holdon felüli középbirtoknak,
b) a hitbizományi nagybirtok túlnyomó részének,
c) az egyházi és iskolai célvagyon-birtoknak,
d) a nem magyar nemzetiségű idegen állampolgárok birtokainak,
e) a bankok és részvénytársaságok birtokainak,
f) az 500 holdnál nagyobb bérbeadott birtokoknak,
g) a »zsidótörvény« arányszáma szerint megváltásra kerülő zsidótulajdonban lévő birtokoknak, illetőleg birtokrészeknek területeit.


A rendszerváltás utáni, a magyar parasztságot, a magyar földet érintő döntéseknél  /amely leginkább a második világégés utáni gyökeres társadalmi átalakításához hasonlítható/ a történelemben jártasabb magyar »jobboldali«(3) politikusoknak szintén emlékezni és megfontolni illet volna Bajcsy-Zsilinszky Endre még a világháború előtti megállapítását: »Egy ilyen nagy társadalmi átalakulás, amely valójában a legkisebb területi önkormányzaton, a falu gazdasági és politikai önkormányzatán épülne föl, a legkisebb földműves nincstelen és törpebirtokos sorsán is nagyot fordítana. De nem, nem ebben az irányban készültek idáig a reformok, hanem például a zsidókérdést úgy akarják megoldani, hogy az a monopolkapitalizmus, melyet csak a nagy dolgozó rétegek gazdasági és érdekképviseleti szervezettsége, önkormányzata s a modern szociális állam tökéletesebb ellenőrzése ellensúlyozhatna, az a monopolkapitalizmus, amely tulajdonképpen kitermelte a zsidó gazdasági és szellem túltengést, maradjon meg változatlanul, csupán a zsidók adják át a helyüket keresztényeknek.«(4) Bajcsy-Zsilinszky, mintha előre látta volna az ötvenkét évvel később történteket, ezt írta: » …a 48-as, főleg kossuthi szellem és hagyomány azt kívánná, hogy féltékenyen őrizzük, fejlesszük és teljesítsük nemzetünk ősi életformáját, az önkormányzatot, közjogi közigazgatási és gazdasági, művelődési, meg szociális vonatkozásban egyaránt, de az önkormányzat kereteiben korunk szociális és gazdasági kérdéseinek gyökereiig hatoljunk le s ne elégedjünk meg látszatmegoldásokkal, vagy részletmegoldásokkal. Az volna természetes és a magyar történelem szelleméhez illeszkedő, korszerű politikai magatartás, ha közjogi vonatkozásban hagyománytisztelők, szociális vonatkozásban radikálisak volnánk, aminek most pontosan a fordítottja történik. Zavarodott lelkű és sivár középosztályunk hajlandó máról-holnapra kirúgni maga alól a szentistváni alapot és a történelmi magyar alkotmányosságot, de még mindig csak kerülgeti a dolgozó tömegek sorsfordító szociális kérdéseit. Ehelyett „világnézeti” handabandával, a magyar szellem, a nemzeti önkormányzat, az ősi szabadságeszmény kiárvereztetésével, egy kicsinyes középosztálypolitika szűk szemhatárában, legfeljebb pár tízezer, pár százezer ember sorsának javításával keresi a magyar belső kérdés megoldását, valójában a régi bűnös alapon: a nagy paraszti és munkásrétegek kihagyásával és félreállításával. « (5) Hogy miért is volt bűnös dolog hagyni a nagybirtokok, a nagybirtokosok kasztjának újbóli kialakulását, a Csányiknak, a Lesztingereknek, a Simicskáknak, a Bige Lászlóknak a színre lépését, első érvként ismét Fekete Istvánt idézném: »…mert csúszkál alattunk a föld, adják, veszik, árverezik és az újgazdagok elölről kezdik az egészet tradíció, szív és föld szeretete nélkül.«  Veres Péter írta »Magyar sors, paraszt sors« (6)című könyvében: » Urak és szolgák, cselédek és gazdák, munkások  és munkaadók között nem fejlődhetik ki eleven közösségi érzés, mert napról-napra harcban állnak egymással. « A másik probléma az évtizedek óta újabb és újabb eszehagyott ideológiák között őrlődő, hitét és hazaszeretetét egyre inkább elfeledő, Szűz Anyánktól egyre inkább eltávolodó, politikai kóklerek és kijáróemberek, a liberális médiakamf által egyre inkább elbizonytalanodott- elbizonytalanított magyar társadalom. Ez persze gyökereiben is kihat a Kárpát-hazában egyre inkább kisebbségben élő magyarsággal szemben, ezért szűkül a szolidaritás és a revízió igénye az anyaországban és az elszakított országrészekben élő honfitársainkban. És még valami: az elvándorlás, az Európába tartó, a magyarság létszámát napról-napra csökkentő gazdasági emigráció kérdése. Szintén Veres Pétertől idézek(7): »Hazát könnyebben változtathatunk, nemzetet és nehezebben, fajtát még nehezebben, de egyik sem lehetetlen. Csak ezt a sorrendet nem lehet megkerülni. A haza a közösség nélkül üres föld, s ha el kell hagyni, mint a mieink elhagyták a volgai tájat és az Etelközt, akkor megszűnt minden közösségünk vele. Új népek jönnek, s még a csontjainkat is kihányják az ősi földből az új földmívelők. Az ilyen felszínes hazaszeretet hát kielégítheti az urat és a polgárt, neki a haza a birtokolható javak, a vagyon és a hatalom összessége, de a munkás, a szegényparaszt és a szabad értelmiségi csak a közösséggel együtt értheti meg, mi a haza. A közösséggel ő is azonos, a közösség neki is nyelvet, kultúrát, ízlést, magatartást ad, tartalmat az egyén sivár életébe, s még ha rossz is a sora a közösségben, de a többivel együtt az igazi közösségi elv vonalán, reménye lehet rá, hogy megjavul; Ha van értelme, hogy a magyarság egyáltalán megmaradjon a világon, akkor a parasztságra vár a feladat a jövőben is, éppúgy, mint a múltban, hogy fenntartsa a magyar jelleget.«  Láthatjuk tehát, a magyarság sorsa, a magyar nép újbóli felemelkedésének a sorsa, a Kárpát-haza visszaszerzésének a sorsa szorosan összefügg a parasztság, a vidék további sorsával.. Egyrészt gazdasági felemelkedésével, másrészt az egészséges, génjeikben a munka szeretetét magukkal hordozó paraszti nagycsaládok mielőbbi, újbóli létrejöttével. »Nem én mondom, hanem a tudósok, hogy Magyarország egyedül itt Közép-Európában egykés ország lett, és éppen a függetlenségünk húsz éve alatt. Most már kapkodunk… «(8) írta a sokak által oktalanul kommunistának tartott Veres Péter 1944-ben. Ez a tendencia többé-kevésbé máig folytatódik. A dolgos mindennapokat, a vidék élhetővé, vonzóvá tételét, a fiatalok vidéken maradását, a törvény hézagait kihasználó külföldi agrárvállalkozók, a magyar nagybirtokok és tulajdonosaiknak kézen-közön hozzájuk jutatott állami földbérletek, összességében a földhiány, így a jövedelemhiány akadályozza elsősorban, akárcsak egykoron. Miközben »a  parasztságnak van egy általános emberi hivatása, az, hogy akarva-akaratlanul, tudva- tudatlanul fenntartsa az ember egészséges viszonyát a természettel s hogy az akarat és a képzelet embereinek az esetleges romboló erejét fékezze és egyensúlyozza. Így parancsolja ezt az élet legfőbb törvénye, a megmaradásé; «(9) Az elméleti alapokat, a jövő gyakorlati részét mind Bajcsy-Zsilinszky Endre,(10) mint Németh László lerakta, csak el kell olvasni és felhasználni.(11)
   Épp ezért a gondolkodni tudó és akaró értelmiség felelőssége a vidékkel, az ott élőkkel szemben nagyobb mint valaha, mert ugyancsak Veres Péter vetette papírra: » Mi a véleményük/a népnek/ a liberál-kapitalista jövőről, mi/volt/ a véleményük a fasiszta vagy nyilas jövőről és mi/volt/ a véleményük a szocialista jövőről? Sajnos, jóformán semmi. Nagyon is igaz rájuk egy német gondolkodónak az a megállapítása, hogy „a nép a nemzetnek az a része, amelyik nem tudja, mit akar”.«(12) A feladat tehát egyformán terhet rak az út kijelölőire, és az úton végigmenőkre egyaránt, tanulva a múlt hibáiból, bűneiből.


   Ismételten látszik, hogy mekkora felelőssége van minden magyar embernek, a mindenkori magyar kormánynak a határon túli honfitársainkkal szemben. Kárpátalján, a dél- ukrajnai oroszokkal való konfliktus okán, a jól bevált, elsősorban a délszláv háborús recept szerint, elkezdik bevonultatni és harcra kényszeríteni az ott lakó törzsökös magyar és ruszin fiatalokat. A Világhatalom gazdasági érdekeit gátlástalanul kiszolgáló új ukrán kormány így egyszerre két legyet ütne egy csapásra: a nyugat segítségével legális etnikai tisztogatást végez, miközben megpróbálja visszaszerezni a sohasem volt Ukrajna állam orosz érdekszférához szervesen kapcsolódó, többségében orosz lakosú területeit. Ki kell mondanunk tehát, Kárpátalja tekintetében csak egy dolog lehet a cél, a teljes revízió, amelynek további berendezkedését, a Kárpát- szövetség terve szerint(13) az ott lakó ruszin és magyar lakosság népszavazása biztosítaná. Ukrajna ma Argentína, Brazília és Afrika egyes államainak teljes kifosztása után, mezőgazdaságuknak tönkretétele után, a nemzetközi tőke génmanipulált vetőmagvakkal üzletelő nagyvállalatainak, a Monsanto, a Syngenta és a Dow AgroSciences elsődleges célpontja. A növények genetikai módosításának veszélyei felmérhetetlenek. A génmanipulált mezőgazdasági növényeknek a vad, vagy legalábbis manipulálatlan fajtákkal való összeporzása nem csak befolyásolni fogja az eredeti növény genetikai adottságait, hanem ezzel összefüggésben beláthatatlan hatással lesz a biotermékekre is, melyek a piaca a tudatos vásárlói réteg kialakulásával Európában egyre jobban növekszik. Az átporzással módosult növény nem lesz biotermék többé, az puszta genetikai termékké devalválódik. Bizonyos haszonnövények természetes állományai már most kezdenek eltűnni a spontán átporzás által. A veszély pedig nem csak azokat érinti! Francia kutatók már 1998-ban bebizonyították, hogy a haszonnövények megváltoztatott génjei egészen más nemzetséghez tartozó vadnövényekre is átterjedhetnek! Többek között így alakultak ki, az úgynevezett szupergyomok, melyek - a génpiszkált növényhez hasonlóan - ellenállnak a gyomirtónak. Az ilyen körülmények között több száz millió hektáron folytatott mezőgazdasági termelés értelemszerűen beszennyezi, tönkreteszi a környező országok mezőgazdaságát, különösen nagy veszélyt jelentve így, a Kárpát-hazára. Az elemi dühvel folytatott oroszellenes nyugati, elsősorban amerikai hadjáratnak van még egy oka. A Jukosztot annak idején törvénytelen eszközökkel privatizáló, majd elítélt zsidó oligarcha, Hodorkovszkij, csak karnyújtásnyira járt attól, hogy az orosz olajipari nagyvállalatot átjátssza amerikai és izraeli befektetőcsoportok kezébe. Ennek ismeretében teljesen érthető volt az olaj stratégiai szerepét Oroszországban elsődlegesen kezelő Putyin elnök döntése. Az ukrajnai »narancsos forradalom« kirobbantása óta az összes megmozdulást a Világhatalom pénzelte olyan alapítványokon keresztül, mint hazánkban a Norvég Alap, amelyek egyetlen célja a népi-nemzeti-patrióta-jobboldali kormányok ellehetetlenítése az általuk finanszírozott belső ellenzék által. A magyar külügyminisztériumnak ezen okok ismeretében tartózkodnia kell a nagyhatalmak oroszellenes lépéseitől, a konfliktusban való részvételtől, hiszen történelmünk eseményei is erre tanítanak.


1. Gyeplő nélkül. Szent István Társulat, 1982.
2. Az új magyar honfoglalás felé. /A magyar paraszt és a magyar kultúra/ Ludas Mátyás füzetek 1936, 16. szám.
3.
http://www.szozat.org/showpage.php?pid=2735
4. Egyetlen út: a magyar paraszt. Kelet Népe 1938. 27. oldal
5. Uo: 26. oldal
6. Magyar Élet kiadása, Budapest, 1944. 32. oldal
7. Uo. 32. 41. oldal
8. Uo.24. oldal
9. Uo.42. oldal
10.Bajcsy-Zsilinszky Endre: Magam terve
http://www.szozat.org/showpage.php?pid=2546
11.Németh László: A magyar élet antinómiái, http://www.szozat.org/showpage.php?pid=1336
12.Egyetlen út: a magyar paraszt 60.oldal
13.http://www.corvinuslibrary.com/ruszin/kszovetseg.pdf

 

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

 

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo