Levél az olvasóhoz - 2011.10. hó

/Mert/ ha sorsunkat nem vállaljuk, minek élni?
Jobb a kudarc is, mint futni a harcok elől.


/Hajnal Gábor: Epigrammák/ 




Két évesek lettünk! Túl vagyunk immár az első botladozó gyermeki lépéseken, lassan megtanultunk járni, és ezzel párhuzamosan kialakult egy olyan véglegesnek tekinthető lapszerkezet, amelyet Önök, az OLVASÓ is magáénak vall. Kiskorúak lévén, koccintás helyett, hat gyönyörű költeménnyel ünneplünk, amelyek kedves verseim sorába tartoznak. Szerzőink, szerkesztőink továbbra is egy fillér honorárium nélkül dolgoznak. Miért is? Mert egyrészt mindannyian magunkénak érezzük Márai Sándor gyönyörű önvallomását, miszerint: »Elsőrendű, végzetes közöm van a magyar nyelvhez, kívánom, hogy mindazok, akik ezt a nyelvet beszélik műveltebbek, erkölcsösebbek, tehát az élethez méltóak legyenek,«(1) másrészt bőkezű fizetség ha látjuk, hogy Önök egyre többen olvasnak minket. Tény, hogy az egy évvel ezelőtt születésnapi szerkesztői levelemben írt terveink legfontosabbját, a nyomtatott Szózat havilapot, sajnos nem sikerült megvalósítanunk. Ennek több oka is van, de mondhatnám úgy is, hogy függetlenségünket, rendíthetetlen elveinket megtorolva, nemzeti- konzervatív- keresztény-radikális nézeteinkért cserébe a »Birodalom « visszavágott. Ezzel azonban mi nem foglalkozunk, tesszük a dolgunkat, hisz szerkesztőségünk Adyval együtt vallja: »Te Isten, ki Titok vagy, tudod, hogy én nem vagyok mai gyermek; Az én ügyem a te ügyed s ki ellenem támad, azt verd meg.(2)«
Minap baráti társaságban beszélgettünk a honi irodalom jelenlegi helyzetéről, beleértve az egész Kárpát-hazát. A dolog apropóját az adta, hogy az ide göteborgi könyvvásáron Magyarország nem vett részt. Lesújtva állapítottuk meg, hogy a magyar alkotókat világszerte a kutya sem ismeri, hogy a volt szocialista országok közül a román, cseh, lengyel vagy épp az orosz írókat, műfordítókat inkább jegyzik a palettán. A magyar irodalmárok legtöbbje bizony komoly anyagi gondokkal küzd, alkotói műhelyek csak nagyon elszigetelten léteznek, a nyugat-európai fogyasztói társadalom kultúra válsága immár véglegesen átgyűrűzött hozzánk is, a néha-néha felbukkanó komolyabb műveket általános közöny veszi körül. Mi ennek az oka, kérdezheti döbbenten az igényes Olvasó? Az ok pedig kettős. Egyrészt, a keresztény hitüket gyakorlók egyre fogyatkozó számával a művelt tömegek száma is egyre csökken, hisz » a kereszténység ma is, a tömegek korában is kultúránk lényege.«(3) Másrészt némely üdítően egyedi kivételtől eltekintve, a liberális »szakma« által sztárolt honi »alkotók« műveit –köztük egyetlen irodalmi Nobel díjasunkat – a hazugság, a gagyi, a dilettantizmus, az önálló gondolatok hiánya, gyakran plágium, cenzúra  jellemez. »Manapság senkiházi üzletemberek nagy íróink műveit átírogatják, és szellemük saját silányságához alacsonyítják; Gárdonyi Géza is az átírt, sőt más módon is cenzúrázott íróink közé tartozik.« (4)
 »A legnagyobb büntetés nem a szegénység, még csak nem is a betegség; a legnagyobb büntetés, amikor összezár a sors közönséges, alantasízlésű emberekkel« (5) Nem csoda hát, hogy Petőfi, Arany, Kosztolányi, Babits és Ady országának műveit – beleértve az itt felsorolt kiválóságokat is – a nyugat-európai irodalmi mecenatúra egyszerűen taccsra tette. Így maradt a nagyérdeműnek a középszerűség és a spermafoltos rózsaszín leányregények gusztustalan áradata, no meg Kertész Imre, aki úgy tesz, mint aki egyáltalán nem ismerné a magyar történelmet. Szerinte »Magyarország egyik szerencsétlensége, hogy közép és kisnemessége átaludta a történelmi pillanatot, amikor modernizáló polgársággá kellett volna átalakulnia. Így azután s itt a politikai hatalom is, a tőkével rendelkező polgárság is mindig idegen test volt, a nép ellensége, a magyarságot sanyargató és az országot gyarmatosító zsidó kapitalizmus.«  Egyértelmű, Kertész tudatosan elferdíti a tényeket, hisz jól tudja, hogy nem »átalvásról« volt szó, hanem – akárcsak manapság – pénztelenségről. »Kertészt persze nem is a történelmi tények izgatják, hanem az 1998-2002-ben és a jelenleg is regnáló jobbközép hatalom, mert fél, hogy az állam esetleg védi, támogatja a nemzeti irodalmat, és ezzel szerinte kirekesztik a „kozmopolitákat és a nemzetidegen  tehetségeket”.«(6)
Az élet mindennapi nehézségeiben, viharaiban – Istenen kívül – a nemzetnek szüksége van egy élő irodalmi lelkiismeretre, egy Ady kaliberű alkotóra. Ady költészetét immár száz éve rendszeresen félremagyarázzák, félreértelmezik, nagyszerű, bár néha vitatható elemzések láttak világot műveiről.(7). Ady nagysága leginkább Illés szekere című költeményénél mutatkozik meg, amikor rádöbben: nemcsak Ő, hanem a nemzet is az önfelszámolás útjára tévedt.  » Ady hivatottsága, hogy új szemléletre ébredjen a magyarság. Olyan teljesen, olyan reprezentánsan magyar volt, mint előtte is csak nagyon kevesen. A magyar koordináta rendszer minden irányában teljes volt. Magában hordozta a történelmet; Magában hordozott minden társadalmi osztályt: urat és népet, származásánál fogva a polgárságot pedig a társadalomban való elhelyezkedése révén. Hordozta a várost és a falut, /bár/ kálvinista volt, de mélyen értette a katolicizmust; szellemi sorsában a magyar szellem sorsát hordozta. Gyökeréig átélte Kelet és Nyugat antézisét, az ezeréves harcot Európával Európáért.«(8)
E beszélgetésben szóba került természetesen a Szózat havilap, miközben egyik beszélgetőpartnerem némi iróniával jegyezte meg:» teljesen fölösleges volt, hogy külön cikkben írjatok a vívódó magyarról(9), hisz szerkesztői üzeneteitek legtöbbjét épp ez  jellemzi.« Nem tagadható, hogy általában e sorok szerzője gyakran pesszimista képpel festi le a XXI. századi hazai közállapotainkat. »Meggyőződésünké vált, hogy Isten a bűneink miatt sújt bennünket; s a belső széthúzás, a pártoskodásunkból eredő bűnünk a Himnuszban is központi gondolatként jelenik meg. Szabó Dezső volt az első, aki ezt a bűneinkből eredő történelemszemléletet elveti«(10) Ugyanakkor az sem tagadható el, hogy hurráhangulatra, felhőtlen optimizmusra bizony kevés az okunk. »Európa igazi értelme soha nem lehet a nyelvi és faji egység«(11) A szétszakadás szélére jutott Európai Unió / nagyravágyó és korrupt vezetőinek köszönhetően/ vesztésre áll a Világhatalom urainak könyörtelen mohóságával szemben, felbomlása csak az idő kérdése. »Megmozdult egy sír, a földteke ingadozott;s újra düh, harc s mind ami viszály rettent vala egykor, szaggatták a kór emberiség kebelét; újra felállt a nép osztozni világokon, és a Béke derült arcán át vihar árnya repült.« írta profetikus látomásában újságunk névadója.(12) Mily megrendítő kép, milyen időszerű látomás, 2011-ben hazánkban megelevenedni látszik Dante Infernója.
A minap a Ferenciek terén tiszta szemű, barázdált arcú idősebb nő ül szemlesütve a lépcsőn. Kezében tábla, rajta: »ÉHEZEM«. A rendszerváltás első miniszterelnöke megválasztásáért cserébe szociális piacgazdaságot ígért… Annak idején én is rá szavaztam. »Az idő mindenképpen feladta a leckét; én az európai humanizmusban hittem, s abban a polgári /inkább keresztény/ szocializmusban, amely minden dolgozó számára tisztességes életszintet, szabadságot és műveltséget nyújt.«(13) Azóta eltelt huszonegy év és mára sikerült szellemileg és anyagilag is kifosztani az erkölcseiben amúgy is megrendült országot, sikerült visszahozni a rég elfeledett vadkapitalizmus könyörtelen világát. A politikai elit végleg szavahihetetlenné vált, az emberek optimizmusa talán örökre eltűnt. Láthatjuk, a Tisztelt Ház ugyanolyan gátlástalanul, ostobán, mohón, felelőtlenül, gyakran nevetségesen viselkedik, mint ahogy a most közölt kisregényében leírta Szabó Dezső nyolcvan évvel ezelőtt.(14)
 Joggal kérdezhetik tehát: van megoldás? Sokan azt gondolják, hogy bele kell törődnünk a megváltozhatatlanba, nincs realitás kitörni a járomból, marad a rabszolgasors. Ezernél több éves történelmünk alatt a kritikus pillanatokban volt Attila nagykirályunk, Árpád fejedelmünk, egy Szent István királyunk, akinek segítségével a Napbaöltözött Asszony(15) vigyázz nemzetünkre, volt egy Szent László királyunk, volt egy Szent Kapisztrán Jánosunk Nándorfehérvárnál,  aki Hunyadival megtörte a Szűz Máriás zászlók alatt a török ostromot. Volt egy Zrínyi Miklósunk, akivel szemben pireuszi győzelmet aratott Szulejmán császár. Bízzunk Istenben és a Szűzanyában, Magyarország Nagyasszonyában. Ne csüggedjünk hát! 


 


Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf