Levél az olvasóhoz 2022. szeptemberi lapszám

Inter arma enim silent musae – Háborúban hallgatnak múzsák (Cicero)

 

Kedves Olvasó,

mire megszületik egy-egy 'Levél az Olvasóhoz', rend szerint már napok óta szerkesztem, írom, olvasom, szépítgetem a Szózat aktuális számát, így amikor klaviatúrát ragadok, hogy szóljak hozzád, már van legalább egy hevenyészett tervem, merre kanyarogjon majd a mondanivalóm, hogyan ajánljam majd olvasásra ezt a sok szépet, amit kollégáimmal összegyűjtöttünk, megírtunk neked, mire irányítsam legfőképp a te megtisztelő figyelmed.

Most szeptember negyedike este van, és egy technikai malőr miatt Cságoly Péterfia Béla köszöntője helyett jelentkezem most újra én, jószerével ötlettelenül. Béla a fenti idézetből szándékozott kiindulni, s bár távol áll tőlem a béláskodás, induljunk el talán mi is erre, s állapítsuk is meg rögtön, hogy szerencsére nem igaz, de itt Cicero mentségére említsük mindenképp meg, hogy a mondat eredetije: „silent leges inter arma”, ami annyit tesz, hogy: hadnak idején nem folynak a törvények, ezt formálta át az idő a fenti, az utókor által szívesebben idézett formára.

A múzsák nem hallgatnak tehát. Talán inkább arról van szó, hogy háborúság idején az olvasó érzékenyebb kevésbé az elme finomságaira, tág pupillákkal mered a bizonytalan holnapokba, s míg a jövő hogyanjain mereng, hiába peng a lant, hiába szól a hárfa... De ne legyen így. Ne legyen igaz ez sem. Mi ne álljunk hadban, ne fogjuk rá mai és egykor írótársaimra a közöny fegyverét! Nem szabad, mert ez a fegyver minden irányban pusztít, kedves Olvasó, az írótól megvonja az értettség ajándékát, az (nem)olvasótól pedig elveszi azokat hétköznapokba csempészhető apró szépségeket, amelyek élhetővé tehetik és teszik a ránk rótt sorsot, a ránk rótt szerepet: a fortyogó nagyvilágban folyton rettegő kisember szerepét.
Ennél a pontnál ide kívánkozna egy ütős idézet arról, mi is a vers, és hogyan köti össze az alkotót és az olvasót, mily nagy szüksége van egyiknek a másikára, de ezt már úgyis tudjuk, hát ugorjunk át egy kevésbé hétköznapi gondolatra!
A vers az örök élet titka. A költő megírja: árkot váj a valóságba és megönti végtelen-magával. Ha megállok nála, eldönthetem, hogy a kezem merítem csak, vagy megmosakszom, megmártózom, elmerülök benne. Akárhogy is, ha eljövök, hozom magammal, kicsit valaki más leszek és onnantól minden megfogant gondolatomban, kiejtett szavamban ott lesz az ő megtapasztalása is. S a próza? Ugyanúgy. S hogyan lehet még teljesebb? Képekkel kiegészülve.

Ebben a lapszámban a komáromi Baloghné Bujdosó Ildikó (Szőnyi Alkotóműhely) nagyszerű festményeivel fogunk találkozni több rovatban is. A bennünk és a körülöttünk élő gyermekeknek szánt Papmacskában alkotásaikkal továbbra is szerepelnek országunk legkiválóbb művészei: a legifjabbak, bölcsőtől az gimnáziumig, sőt, képzeld el, kedves Olvasó, a szeptemberi számba egy külföldön élő magyar kislánytól érkeztek rajzok, nem akármilyenek, még vers is kerekedett belőlük.

Bizonyítandó, hogy a Szózat múzsái nem hallgatnak, a tartalomjegyzékben tematikusan összegyűjtött klasszikus tartalom mellé több, mint húsz szerzőt delegáltak az e havi anyagba, ami megint egy kicsit más, mint máskor: M. Fehérvári Judit jóvoltából elindultunk egy regénnyel, szeretettel ajánlom olvasásra, Rácsai Róbert kiváló fordításai mellé most egy remek esszét is hozott, mi örömmel elfogadtuk és hívjuk fel rá a figyelmet. Irlanda Máté a Portréban új szerzőt hozott, Timár Benjámin ifjú költőt üdvözölhetjük szeptemberi vendége személyében.

Lassan megvirrad, búcsúzom is, kedves Olvasó, találkozzunk mihamarabb újra a Szózat oldalain!

Nagy Horváth Ilona

 

„Olvasni nem azért érdemes, hogy "műveltek", hanem hogy gazdagok legyünk, hogy egyetlen életünkben sok ezer életet leéljünk és megtapasztaljuk, milyen a bukás, a hatalom, a magány, a diadal, a születés, a halál, a hazátlanság és a szerelem, hányféle hit, rögeszme, félelem mozgathat egy embert, hogy leleplezzük hazugságainkat, fölfedezzük életünk értelmét, talán az Istent is.” /Müller Péter/

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf