Levél az olvasóhoz 2022. márciusi lapszám

Csak a holtak látták a háború végét!
/Platón/


Miközben ismét kiderült az ukrán-orosz háború kapcsán, hogy az emberiség egy
kicsiny hányada nem tud–nem akar tanulni a múlt század borzalmaiból, csak kevés
embert érdekel, hogy
„cui bono fuisset.”*. Mondanivalóm célja azonban nem elsősorban a gazdasági
érdekcsoportok és szűklátókörű politikusok érdekérvényesítési törekvéseinek
ütköztetése, hanem azok az emberi tényezők, azok a lassan vagy sohasem begyógyuló
sebek, amikről és későbbi hatásaikról nem beszél sem az elektronikus vagy írott sajtó,
sem a tv, vagy nem beszélnek róla a legnépszerűbb közösségi oldalakon sem.
Tény, hogy az I. és II. világháborúk utáni „békekötések” csak az erősebb, a győztes
hatalmak részéről volt elfogadható, vagy a hirtelen megváltoztatott politikai vagy
gazdasági érdekek miatt még nekik sem. Tény az is, hogy jelentős filozófusok,
gondolkodók ezek következményeire már sokszor felhívták embertársaik figyelmét,
látszólagos eredmények nélkül. Így S. P. Huntington kijelentése, miszerint e két
évtizede beköszöntő század és ezredforduló csupán a civilizációk összecsapásának
újabb korszaka lesz, lám beigazolódott, akárcsak a gyakran „nácinak” nevezett Ernst
Jünger (aki Nietzsche-re hivatkozva „ami nem öl meg, az erősebbé tesz” elméletét is
vallotta), „A gordiuszi csomó” című, 1953-ban kiadott, kimondottan kelet és nyugat,
Ázsia és Európa viszonyának problémakörével foglalkozó könyvének megállapításai.
Egyik végső konklúziója szerint a XXI. század a Titánok harca lesz… s lám, ez is
bekövetkezett. A francia Új Jobboldal eszmei vezére Alain de Benoist szerint „a berlini
fal leomlása nemcsak a német és európai egyesítést jelentette, hanem a klasszikus
polgári demokrácia végét is”. Már nem a független államok, nemzetek, népek világában
élünk, hanem „kontinensekben, közösségekben és hálózatokban”. Ha csak az 1990. óta
lezajlott időszakot nézzük, hogy a politikai rendszerváltozások, a „kommunizmus
bukása”, újabb nemkívánatos folyamatokban eszkalálódott, országhatárokat átíró
háborúkba torkollott, majd ráadásul mindent maga alá gyúró egyenlőségi elv vad
irredentista nacionalizmusokat és véres törzsi kirohanásokat okozott
ellenmozgalomként, majd az egyenlőségtől való félelem a másság elleni félelmet szülte
meg. Ezért az elvetendő folyamatok miatt kizárólagosan a globalizáció felelős – írta
Benoist. Ugyancsak az ő véleménye, hogy: „A tömeges és ma már veszélyes
bevándorlást a nemzetközi ipar és tőke, illetve a nemzetközi munkamegosztás okozta.
Ezáltal nemcsak az európai népeknek kell egy már tarthatatlan helyzetet elviselni,
hanem a harmadik világban is nemkívánatos, kultúrromboló folyamatok figyelhetők
meg”. Véleményem szerint, a most kirobbant orosz-ukrán harcok egyenes folytatása
nemcsak a világháborúk utáni mesterséges és leginkább igazságtalan érdekszférák által

ránk erőltetett országhatár meghúzásoknak, hanem annak az általános gyakorlatnak is,
hogy nem veszi–nem vette sohasem figyelembe az ember legfőbb kincseit, az öntudatot,
a büszkeséget, a saját nemzeti identitásának vélt és valós fontosságát, akárcsak a szabad
és gazdaságilag is megalapozott élhetőség jogát. A most, Oroszország ellen
hebehurgyán meghozott gazdasági szankciók csak és kizárólag az átlag orosz és
európai, főleg kelet-európai polgároknak fog – gyakran megoldhatatlan – problémákat
okozni, a valuták leértékelésével, az élelmiszerek és egyéb létfontosságú áruk, a
mindennapi élethez fontos és nélkülözhetetlen energiahordozók mértéktelen
drágulásával vagy hiányával, nem a politikai és gazdasági elitnek. Ugyancsak nem
gondoltak a hagyományos orosz büszkeségre, amely a II. világháborúban a
győzelemhez segített akkor is, amikor a véreskezű Sztálin, mindenkit a „Volga
anyácska” védelmére szólított. Mit gondol majd rólunk, uniós polgárokról az az orosz
anya, akinek fia meghalt, vagy súlyosan megsebesült. Vagy mit gondolhat ma az
„európai emberekről” az az orosz paraolimpikon, aki saját lelki gátlásait is legyőzve
addig küzdött, hogy résztvevő olimpikon legyen, az egyszerű orosz polgár, aki pont
Putyin által lábalt ki a gorbacsovi vagy jelcini anarchiából, munkanélküliségből, az a
katonatiszt, akinek társadalmi rangját Putyinék adták vissza, akiket most már az orosz
támadás miatt nem vesznek emberszámba, és most csőstül ömlik rájuk a nyugati
közösségi médiákból a megvetés, a PC sajtó és politikusok lenézése. Az orosz lélek, az
orosz ember amúgy is bonyolult psziché, minden szenvedése ellenére büszke a Nagy
Péter által megkezdett, a Leninen, Sztálinon át Brezsnyevig, és most, Putyinig
(visszaépített) tartó „orosz birodalom” illúziójának, ráadásul láthatjuk az elmúlt száz év
történetéből, a megalázottság érzése bizony rossz tanácsadó. A mostani állapotok
amúgy más nézetből is képmutatók. Kérdezzék erről a Vietnámban, Koreában,
Afganisztánban vagy éppen Irakban meghaltak Édesanyáit, a megrokkant amerikai
„győzteseket”, akiket otthon láb vagy kar nélkül, vakon tologatnak a kerekesszékben.
Kinek használ ez, tettem fel feljebb a kérdést, már csak azért is, mert az ukrán
áldozatokért épp oly felelős (vagy inkább felelőtlen) azok a gátlástalan politikusok, akik
otthon biztonságban keverik kártyáikat, akik lásd, akárcsak 1956-ban Magyarország,
most épp Ukrajna katonai cserbenhagyásával vádolhatók. Miért maradt el ismét a
fegyveres segítség, kérdezhetjük joggal, de nyilvánvaló oka, a Roosevelt által még
„Négy Nagy”-nak titulát, akkor még egymással bratyizó négy világhatalom, USA és
Nagy-Britannia, meg Kína és az Orosz Föderáció önpusztító atomcsapásra képesek.
A Magyarországon „rendszerváltásnak” csúfolt nyugati világ egyesítése egy
különleges kasztot hozott létre Brüsszeltől-Brüsszelig. Ez az új osztály a média, a
multinacionális cégek, a nemzetközi tőke és a nemzetközi szervezetekre támaszkodva
uralkodik. A keleti blokk összeomlása után mind nyilvánvalóbb, hogy a kialakult
rendszer nem tudja megoldani az esedékes problémákat. Az emberek nem értik-nem
akarják érteni az új osztály frazeológiáját, és a magánszférába húzódnak vissza (lásd a
folyamatosan csökkenő szavazókat). A fenn és lent között, szigorúan (ön)érdekek
mellett pedig a médiacirkusz működik állandó és manipulatív ismétléseivel. A mai
demokrácia válságos helyzetbe került: a politikai programok nagyobb részt extrémitást
hoztak, virágzik a tőke korrupciója, nem érvényesül a nép akarata és a kormányok
igazából uralkodóképtelenek. A hálók világában kizárt egy becsületes, nem megkreált

forradalom. Hogy megint érvényesüljön a demokratikus szellem, nemcsak egyfajta
képviselői demokráciát kell elfogadni, hanem minden társadalmi szinten egy új, külső
intervenciók nélküli és össznépi beavatkozási mechanizmust kell létrehozni. Mert csak
így lesz tartós a béke, ha eltűnik ezzel a modern zsarnokság, örökké véget vetve a
fegyveres konfliktusoknak, vérontásoknak…

                                                                                            Cságoly Péterfia Béla

* »No és vajon kinek használt ez az egész?«” – Cicero, Pro Roscio Amerino, 84.

szozattv


szozat a tiszta hang
 meghivo2Gyóni kötetképSZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf