Levél az olvasóhoz - 2019. 3. hó
„Édes anya, édes apa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, amelyben vagyunk?
Amelyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?”
Majthényi Flóra: Mi a haza (1)
„Édes anya, édes apa! Mondjátok csak, mi a haza?...” kérdezi versében a költőnő, mi pedig beláthatjuk, erre nem is oly könnyű a helyes válasz, különösen ilyenkor,amikor március 15-e, a márciusi ifjak forradalmi tetteinek megünneplésére készülünk.
Ezt a költeményt minden gyereknek kívülről kellene tudnia, mint kötelező tananyag a Himnusz és a Szózat mellet. Majthényi Flóra versszakról-versszakra szinte tökéletes magyarázatot ad, ugyanis a hazának két értelme van, történelmi és földrajzi. Történelmi értelme súrolja a nemzetét, földrajzi értelme súrolja az országét, azonban a szó maga egyiknek sem a szinonimája. A nemzetet tán meg lehet határozni valamely közhelyszerű szóval, a haza definiálására ez nem elég. Az ország pedig? Az ország hatalom és birtoklás dolga; a haza szereteté, érzelemé. Szabó Dezső egykor állította, magyarnak lenni vallás, ha ki idegen jön ide, erre a vallásra kell átkeresztelkednie: feladva a maga fajtájának érdekeit, teljes testtel a magyar ügy szolgálatába tenni. Ez azonban egy szép, de igen naiv ábránd volt. Mindig is kevesebb volt Zrínyi Miklósokból, Damjanich Jánosokból és Sajó Sándorokból, mint a quslingekből. Hazánk lakossága a török kiűzése óta a betelepítések miatt természetszerűleg keveredetté vált, akik azonban többé-kevésbé asszimilálódtak, kivéve egy fajt. „A zsidóknál jobban egyetlen más nép sem járult hozzá az anyagi haszon minden más célhoz viszonyított elsődlegességének hirdetéséhez – állította Louis Rougier francia filozófus- semelyik sem terjesztette jobban azt a mentalitást, hogy pénzben minden értékelhető és pénzel minden megvehető, még az imponderábilis javak is”. Természetszerűen nem állítható, hogy zsidó származású állampolgáraink ne lennének-lehetnének esetlegesen magyar érzelműek, de eddig a hazafiságnak, a haza iránti hűségnek sok feltűnő jelét nem adták… Mit takar tehát a szó: HAZA?! Charles-Ferdinand Ramuz egy tanulmányában azt írta: „Patrióta vagyok, mert szeretem a hazámat a szó földrajzi értelmében, szeretek egy földet, egy bizonyos éghajlatot, egy bizonyos eget;” Azt hiszem, nem nagyon tévedek, hogy több generáció mai magyarja is csak rángatja a vállát, ha ezt mégis megkérdeznénk. Hogy a felelet aspektusa mennyire lelki-szellemi és nem politikai tényező, idézem Babits Mihályt is: „rájövök, hogy nem is tudok pontosan visszaemlékezni a csonkaország formájára”. Ugyancsak jó példa kiváló költőnk Illyés Gyula, aki a nemzet kérdését, vagyis a nemzeti kérdést összekapcsolta a szabadság, a szociális igazságosság és a demokrácia történelmi problémáival, hogy „a modernség jegyében kell élni, s maradni meg patriótának”. Illyés Gyula ugyanakkor nemcsak baloldalinak, de egy megbukott eszmének híve volt, szocialistának is vallotta magát. Oswald Splengler a konzervatív forradalom egyik teoretikusa állította: „Az 1789-es eszmékből és a felvilágosodás racionalizmusából kiinduló logikus kontinuitás van a parlamenti demokrácia, a liberalizmus, a bolsevizmus és a nemzetiszocializmus között;”[a lelki-fizikai terror melegágyai]. Ennek eredője a többségi népakaratot elutasító szocialista-liberális többségű Európa Parlament meg a brüsszeli bürokraták multikulturális demagógiája. Így nem csoda, hogy a felturbózott bevándorlást elutasító patrióta nemzetek meg a Haza, mint fogalom szitokszóként szerepel ott, hisz Arisztotelész, a nagy görög bölcs szerint ugyanis demokrácia kizárólag homogén etnikai közösségeken belül lehetséges.
Ha azonban földrajzi értelemben tekintünk a kérdésre mi magyarok, „az Alpok sötét tömbjéhez lazán a Kárpátok karéja kapcsolódik, mint egy kissé aránytalanul méretezett barna férfikar, mely könyökben megtörik Brassó táján, azután átkaroló mozdulattal visszahajlik és ujjai közt a Duna kék vizét csurgatja a Balkán felé. Amit ez a kar magában ölel, az Magyarország”; helyezi el hazánkat Európában Szabó Zoltán a „Szerelmes földrajz” című könyvében.
Ezért kell ide kapcsolnunk Majthényi Flóra versének utolsó két versszakát, összefoglalja és megérteti a Haza fogalmának lényegét mind a történelmi, mind földrajzi értelemben:
„Ahol csontjaink porladnak
S mindig a földben maradnak,
Ahová bennünket tesznek,
Midőn egyszer eltemetnek:
Ez a haza!
Ez a föld, mely drága nekünk,
Melyet legjobban szeretünk,
Ahová, bármerre járunk,
Mindig vissza-visszavágyunk:
Ez a haza!”
Március idusának megünneplése, a HAZA mindenkori szabadságharcának megünneplése százhetvenegy éve, kisebb-nagyobb megszakításokkal gyakorlatilag bújva vagy átideologizálva történt, hol a Habsburg önkény, hol a vörös diktatúra, hol a liberalizmus árnyékában. A rendszerváltás utáni első szabad március 15. – ma már tudjuk – sem tudta elhozni nekünk az igazi, cizellálatlan szabadságot a közénk férkőzött, sokunkat megtévesztő – gyakran több generáción keresztül a politikai elitbe furakodott – örökké Európára, az európai folyamatokra hivatkozó hazaárulók és fizetett megmondó emberek miatt. Miközben Magyarország úgy helyezkedik el Európában, mint a mag a barackban. A gyümölcs elrohadhat, a mag tovább él és új sarjat fakaszt. Magyarország több sikerrel asszimilálta Európa latin, germán, szláv tájait, kultúráját a Kárpátok keblében magyarrá, mint amilyen sikerrel a magyar társadalmat „európaivá” tudnák beolvasztani Brüsszelből. Évszázadok óta, napjainkban is nagyobb szüksége van Európának az őt óvó-védő, nemegyszer tanító Magyarországra, a MAG-ra, mint fordítva.
Szabó Dezső már 1920-ban kimondta a magyar nemzet radikalizmus elterjesztésének szükségességét a haza megmentésére. Az eszme azonban a nagy történelmi sorsfordulók, mind a két világháború közt, mind a rendszerváltás után, ilyen-olyan okok miatt elbukott, elerodálódott. Új, jobb jobboldalra, konzervatív forradalomra van szükség a veszteségekkel terhes történelmi haza megjobbítására, hogy teljes egészében birtokolhassuk ismét a földrajzi haza minden négyzetméterét. „Konzervatív forradalom – csak látszólagos ellentmondást tartalmazó fogalom. Az örökség javát megőrizni – manapság forradalmi tettnek számít.”[Alain de Benoist]
Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő
