Levél az olvasóhoz - 2018. 12. hó

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távolokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.

/Tóth Árpád: Isten oltó-kése/

December: az év utolsó hónapja, mégis sok mindenben az első. Mikor írom ezeket a sorokat, már hűvösödik, reggel 3 fok van…érezzük, hogy milyen óvatosan, vigyázva közelít felénk a 31 nap széles hidegtestű barátunk? De tudjuk Anselm Grüntől is, hogy az örökkévalóság nem az idő hosszát, hanem mélységét jelenti. Ezért is jó a december karácsonypontjában elmélyülni, Adventben rákészülni. Jó életünk mindennapi koordináta rendszerében helyünket megtalálni, mert a tenger-a szél hulláma ugyan megrajzolja a Föld szívgörbéit a lázlapon, de talán nem árt ha agyunk-kórtermében, szívünk: életműtőjében igazi érzelem és értelem ápolókká válunk. Úgyis fordított arányban működik már a logika matematikája (Einsteinnek milyen képlete lenne rá?), több beteg: kevesebb orvos, nővér, ebből a tört- társadalom eredménye nem túl biztató.
Ma, mikor annyi feladatot, reklámot, hirdetést, facebookos levelet olvasunk, milyen jó lenne minél több könyvhöz leülni. Már a régi időkben is mondták, télen behúzódni a kályha mellé egy jó kis könyvvel. Ha az olimpiai láng- képes földrészeket bevilágítani, meleget adni, akkor mi miért nem tudunk bordáink-fűtőteste mellé hívni másokat az ölelés erejével?
Mert azért a TV: hamis vizitáció /bár nem vagyok álszent, én is nézem…/, de mégis csak az ég képes átöltözni fekete palástba, fehér köpenybe, kék békébe. Ha szeretteink, akik elmentek: időkapunk másik oldalán léteznek, akkor miért nincsenek átjáróink egymáshoz…nézzék meg, még az évszakok is képesek egymásnak üzenni: az ősz levéllel, a tél hóval, a nyár virággal….akkor mit üzen, mit közvetít nekünk december, a tél, Karácsony, Szilveszter hónapja, Jézus???!!!
Talán a sok elbocsátás, munkanélküliség, hajléktalanság margóját közelebb húzza hozzánk, hogy a nagy fenyőfavásárlásban, ajándék-országban lássuk meg a szemhéj-csatornáját, a pénzérmék körmeit a reszkető ujjú emberiség-időkben. Ma már divat lett kicsit, nagylelkűség, eladhatóság a hajléktalanok poszterelése, a jótettek mutogatása. Talán: december 31 fokú tükör, amibe belenézhetünk, kicsit hóemberekké válhatunk, hogy elolvadhassunk mások örömében.
Amikor az ember eltéved a karácsonyi vásárok, munkahelyi bulik lármájában, a betűk horgonyaival, ------ kötőjelek kötelével mindig ki tud kötni másnál és elviheti a Szózat folyóiratban szíve szózatát, ahogy Prohászka Ottokár írta „ELMÉLKEDÉSEK AZ EVANGÉLIUMRÓL” könyvében:
„A szalma mint a tövis, s a jászol mintha szegekkel, kiálló szegekkel volna kiverve, faragatlan és szálkás. A levegő nyirkos; a barlangon ajtó nincs. Itt lakatosnak, asztalosnak, kárpitosnak, cserepesnek, kályhásnak, festőnek nem akadt munkája. Itt fukarkodott a természet és művészet; a teve nem adott szőrt, a juh nem adott gyapjút, a lúd nem adott dunnát; csak érdes kenderszálakból szőttek egy kis pólyát. Itt minden meztelen, sziklafal, jászolfa és a gyermek! Hátunk borzong; érzékeink irtóznak; kedvünk kerekedik elfutni innen. De ne fussatok! Fogjátok föl a csecsemőnek programját: Ego memet in ardua fixi! Én a kemény életet választottam magamnak!.............................
……………………………… A Kultúra nem ház, nem fórum, nem cimbalom, nem váza, nem elegancia és színház; a kultúra mindenekelőtt a lélek műveltsége!”

Szentjánosi Csaba