Levél az olvasóhoz - 2018. 6. hó

Átkozott valaki az ő felebarátjának határát elfordítja.
És mondja mind az egész sokaság: Ámen

                                                           /5 Móz.27.17/ 

Ma, amikor júniusi lapszámunkat immár teljes egészében olvashatják, Magyarország történelmének egy, 98 éve történt, máig ható, keserű eseményére kell emlékeznünk. Ez a trianoni békediktátum. Jó néhány évtized ót közismert tény, amit nemcsak a semleges államok, hanem a béketárgyaláson részt vett államférfiak is megírtak, hogy az egész béketárgyalás csak szemfényvesztés volt. Tudatlanok, csalók, hazug tolmácsok, megfizetett államférfiak, bosszúra vágyó kiküldöttek gyülekezete, amiben el kellett veszni a magyar ügynek.

    Hiába volt kiküldötteink vezérének gróf Apponyi Albertnek az akkori világ egyik legjobb szónokának és bölcs államférfiának minden igyekezete, jóformán meg sem hallgatták. Megbízottainkat elzárták a külvilágtól, senkivel nem érintkezhettek s végül az eléjük letett és már jó előre elkészített „békeszerződést” alá kellett írniuk. Valamikor Brennus gall vezér mondotta győzelme után, hogy: „Jaj a legyőzöttnek –„ Ez nem béke volt, hanem fegyverparancs. Szerződést csak két fél kölcsönös megállapodása alapján lehet kötni. Ez csak kíméletlen és igazságtalan ultimátum volt, amit Lord Buckmaster így értékelt 1927. november 17-én, az angol Lordok Házában: „Béke az általános hagyományok szerint a galamb megjelenését jelenti. Magyarországra azonban keserű alakjában szállt le. Leszaggatta a testrészeit és darabokra tépte. A legkisebb figyelemmel sem volt a megmaradt terület gazdasági érdekeire. Ott hagyták megbénítva, tehetetlenül, ősi, elszánt ellenségeink martalékául.” Bár az egész békekonferenciának a főbűnöse egy szűklátókörű, gyűlölködő ügyvéd: Clemenceau volt,[ Róla mondta Poincaré, volt francia miniszterelnök, hogy: „Clemenceau-nak fogalma sincs Közép-Európa jövőjéről.”] aki saját állítása szerint „a békével tovább akarta folytatni a háborút”, és be kell látnunk, a békediktátummal összefüggésben sok, gyakran végzetesnek tűnő hibát követtek el a magyar nemzet akkori, és azóta regnáló vezetői is. A győztesek oldaláról Lloyd George angol miniszterelnök később ezt mondotta: „voltak szövetségeseink, akiknek minden adata hamis volt.” Magyarország nem tudta kiharcolni, hogy a győztesek meghatározó politikusai elmenjenek a helyszínre, személyesen meggyőződni az igazságról az etnikai összetétel tekintetében. Eduárd Benes azt hazudta a békekonferencián, hogy 300.000 magyar lakik azon a területen, amit Csehszlovákiának ítéltek, holott az 1910. évi népszámlálás szerint 1,066.000 magyar szakítottak el. Benest ezért és a későbbiekben megszültetett hírhedten emberiségellenes dekrétumáért a magyarság, a magyar élet egyik legkiemelkedőbb gyilkosának kell tekintenünk. [1945. augusztus 2-án jelent meg Csehszlovákiában az Edvard Benes államfő által kibocsátott 33. számú alkotmányrendelet „a német és magyar nemzetiségű személyek állampolgárságának rendezéséről”. A dekrétumok rendelkeztek többek között a németek, a magyarok, valamint az állam egyéb ellenségei vagyonának kártalanítás nélküli elkobzásáról, mezőgazdasági ingatlanjaik cseh és szlovák földművesekkel való betelepítéséről. A tetőpontot az 1945. augusztus 2-án kelt 33. rendelet jelentette, amely augusztus 10-i hatállyal megfosztotta a magyarokat és a németeket állampolgárságuktól, büntetlenséget csak a lojális, 1938 előtt is csehszlovák állampolgárok kaptak. A hontalanná vált németeket és magyarokat ezután közmunkára kötelezték, lehetségessé vált vállalkozásaik kártalanítás nélküli kisajátítása, egy újabb alkotmányrendelet pedig lehetővé tette a hatóságok által megbízhatatlannak minősített személyek őrizetbe vételét is. A dekrétumok lehetővé tették továbbá a magyar közalkalmazottak elbocsátását, nyugdíjuk, szociális segélyük, egészségügyi ellátásuk megvonását, a magyar nyelvhasználat betiltását a közhivatalokban és az egyházi szertartásokon, a magyar hallgatók kizárását az egyetemekről, a magyar kulturális és társadalmi egyesületek feloszlatását, a magyar nyelvű könyvek, újságok kiadásának megtiltását, magyar nemzetiségű személy még polgári pert sem indíthatott. A magyar kisebbség felszámolása érdekében - mivel a nagyhatalmak az egyoldalú kitelepítéshez nem, csak a lakosságcseréhez járultak hozzá - változatos módszereket vettek igénybe. Kiűztek 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgársággal rendelkező személyt, internálták a pozsonyi, kassai, komáromi magyarokat, akiknek a lakásait is elkobozták, 1945-46 telén fűtetlen marhavagonokban 40-45 ezer magyart deportáltak a Szudéta-vidékre. Beindult areszlovakizáció, amely lehetőséget adott „az évszázadok során elmagyarosodott szlovákoknak” a visszatérésre az anyanemzethez, gyakorlatilag a vagyonelkobzástól és kitelepítéstől való mentesítést és az állampolgári jogok megszerzését ígérte. Ezzel a „nyomásgyakorlással” sikerült megegyezésre kényszeríteni a budapesti kormányt a magyarellenes politikát betetőző lakosságcseréről. 1947. április 12. és 1949. június 5. között 73 273 szlovák hagyta el Magyarországot, Szlovákiából 89 660 magyart űztek el, de több tízezer volt azok száma, akik már a deportálások idején menekültek át Magyarországra, egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban.]

    Briand francia miniszterelnök a francia parlamentben mondotta 1927. június 7-én: „Elég egy pillantást vetnünk a térképre és máris megállapíthatjuk, hogy Magyarország határai igazságtalanok.” Raymond L. Bull szerint ez a „legfontosabb, kizárólag politikai természetű esemény a nyugat-római birodalom bukása óta.” Nitti olasz miniszterelnök mondotta: Trianonban a nemzetközi politika cselszövőinek emberei adtak találkát egymásnak. A sors iróniája, hogy a legsúlyosabb pénzügyi és gazdasági szankciók éppen azt az országot sújtják legkegyetlenebbül, amely aránylag a legtöbb emberét áldozta fel a világháborúban, a háború óta két forradalom rázta meg, négy hónapon át szenvedte a bolsevizmus borzalmait, át kellett élje a lefegyverzett honvédség miatt a román megszállást.” R. Kinley írta: „A magyar békeszerződéssel az antant balkanizálta Európát s élősdi és martalóc szövetségesei kedvéért Erdély keleti határától Svájcig új Macedóniát formált.” Bár Pilsudszky marsall Lengyelország megalapozója szerint: „Nagy hibát követtünk el Magyarországgal szemben”, párhuzamosan a háborús hiéna, Winston Churchill az osztrák-magyar monarchia felbomlását „kardinális tragédiának” nevezte, a nyugati kormányokban sohasem volt meg a szándék, az akarat ennek orvoslására. Egyedül – érdekes módon, a „világ csendőre” – az Egyesült Államok delegátusaiban volt annyi igazságérzet, hogy a trianoni békét nem írták alá és nem ratifikálták soha. Magyarország nehéz helyzetében alá kellett írja. 1920. június 4-én történt az aláírás. Ez a nap ma is minden becsületes embernek a szemében gyásznap s erre a békeparancsra csak azt válaszolhatjuk, hogy nem fogadjuk el. Ekkor született a máig élő jelszó: Nem! Nem! Soha!    

    Minden szerződés azonban mulandó. A békeszerződés gyenge és megvesztegetett emberek műve, és amit ezek a háborús hiénák elrontottak, meg lehet változtatni. Sokáig azt hittük, ezt a történelem önmagától fogja helyrehozni, a magyar békeszerződés igazságtalanságát, mert Magyarország feldarabolása világpolitikai és történelmi balfogás, a rablást szentesíteni nem lehet! Látni kell azonban, hogy a Kárpát-haza újraegyesítése csak akkor megy végbe, ha itt, mind, egységesen kiállunk mi magyarok a hétköznapokban az igazunkért, megvédjük az elszakított területek magyarságát. Akinek lehetősége van, szólni kell ellene, elmondani az igazságot, megtörni a közönyt, minden eszközzel megküzdeni a békediktátumot immár „természetesnek” tekintő liberális agymosottak ellen. Tapasztalhatjuk, hogy nagy léptekkel folyik az elukránosítás Kárpátalján, a délvidéki megmaradt magyarok másodrendűnek számítanak, és ugyanezek a tendenciák folytatónak a Felföldön és Erdélyben is, bár az utóbbi helyen reményt ad a székelyek elszántsága. Sajnos kijelenhetjük, hogy az Őrvidéket immár szinte teljesen asszimilálták az osztrák „sógorok”, de nincs jobb helyzetben a horvátországi, szlovéniai magyarság sem. Az igazság eljöttéhez azonban elsőnek itt, az Anyaországban kell mielőbb rendet rakni a fejekben, hogy egységesen kiálthassuk a világnak: Nem, nem, soha!

Cságoly Péterfia Béla

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf