Levél az olvasóhoz - 2018. 4. hó

„aki nincs velem, ellenem van”
/Lukács. 11.23./

 

Ferenc, aki magát csak Róma püspökének titulálja, aki 2013. évi megválasztása óta a római katolikus egyház fejeként a hatodik húsvéti szentmiséjét mutatta be, az áldás előtt, felszólította a Szent Péter téren összegyűlt hallgatóit, hogy a világban előforduló oly sok igazságtalanság megszüntetéséért munkálkodjanak.  A pápa azért imádkozott – adták hírül a vatikáni hírforrások – hogy Jézus ereje „hozza meg a remény és a méltóság gyümölcseit, ahol nélkülözés és kirekesztés, éhség és munkanélküliség van, ahol – manapság oly gyakran elutasított – bevándorlók és menekültek vannak, ahol megtalálható a selejt kultúrája, a drog- és az emberkereskedelem, valamint a rabszolgaság modern formái”. Jó szokásához híven – szakítva elődei hagyományával, „Orbi et Urbi” áldása csak olaszul hangzott el.
   „Nem értem a pápát” mondják hívők és papok egyre többen, miközben egyre világosabban látszik, hogy Ferenc, az őt támogató vatikáni klérus, egyes püspökök és a jezsuiták jelentős része nem akarja megérteni, a még megmaradt, hitüket gyakorló, az európai a magyar katolikusok egyre tornyosodó félelmeit és aggodalmait.  Világosan látszik, napjainkra teljességgel beértek a II. Vatikáni Zsinat káros intézkedésinek gyümölcsei, ugyanis amikor XIII. János pápa 1959 januárjában bejelentette azt a szándékát, hogy egyetemes zsinatot kíván összehívni, azonnal megmozdultak a belső és külső erők, hogy a jószándékú pápa „aggrimento”-ját meghiúsítsák, még konkolyt szórva az amúgy is egyre fertőződő vetésbe. Napokon belül akkor megjelent egy „megújhodás” tervezet, amely címével is, mintegy gúnyosan provokálva X. Pius pápa Lamentabili sane exitu, 1907. július 3. kiadott, a katolikus egyházban egyre terjedő modernizmust [bölcseleti-teológiai irányzat] elitélő enciklikáját. Oly fontosnak tartotta Pius pápa, hogy Pascendi kezdetű enciklikájában egész sor intézkedést hozott a hit védelmére, amelyek főleg a teológiai  tanításra vonatkoztak. E célból írta elő 1910-ben az antimodernista esküt. XIII. János pápa, aki szintén elődje irányvonalat képviseli, még radikálisabb intézkedés tervezett, többek közt a modernizmust népszerűsítő papok kizárást az Anyaszentegyházból. Váratlan halála után azonban az eredeti elképzelései száz százalékos fordulatot vettek, az új pápa és többek közt az a Karl Rahner jezsuita [1904-1984],aki a zsinat főideológusa lett, egyik, akiket ki akart zárni az egyház kebeléből János pápa, és akinek katasztrofális működése nagyban hozzájárult a mai állapotokhoz. A XX. században alig volt egyházi szerző, aki olyan romboló hatással volt, mind az elkövetkező évtizedek hivatalos pápai teológiai útmutatásaira, a teológusok, papok és laikusok több generációjára, mint Rahner. Hirtelen háttérbe szorult Aquinói Szent Tamás, helyette modern teológusok műveit kezdték előretolni úgy, hogy az egyéni erkölcstilalmak helyett az egyéni helyzet és karakter követelményei, a szituációs etika lett a mérvadó.  Itt meg kell említeni a kötelező böjtök számának, a szentelt víz és a tömjén használatának radikális csökkentését, az áldozórács, a térdelve áldozás eltüntetését, az ősegyház oltárköveit szimbolizáló oltár helyett közönséges asztal használatát, a latin nyelv, mint a katolikus hívek és papok egymás közötti tradicionális kommunikációjának lehetőségének eltörlését. Az egyik legnagyobb bűn és szakrális baklövés azonban az volt, hogy a szembemiséző asztalokkal egyrészt elszakították a papot és a híveket a közös felajánlást Isteni misztériumától, másrészt az áldozatot celebráló pap – botrány! – háttal vagy oldalt áll a Jézus testét szimbolizáló szentostya tartó felé. A szentostya kézbeadásával egyrészt az aktus jelentőségének csökkentése, másrészt a papok  és a hívek közötti különbség elmosása volt a cél, hogy a papok szerepe csak a mise elmondására, a konszekrációra és a gyóntatásra szorítkozzon. A hagyományos katolikus zenét, a gregoriánt és a nagy klasszikus zeneszerzők miséit eltaszítva, az ebben a környezetben nyeglének ható gitár, az afroamerikai „rithm and blus” alapjait idecsempésző popzene, vagy éppen az amerikai eredetű country vagy gospel vegye át. A számomra azonban a legriasztóbb az, hogy a „modernizáció és a megújhodás” követelői újabb és újabb lehetetlen ötletekkel állnak elő, és a legszomorúbb, hogy mindezt az emberi és katolikus erkölcs semmibe vételével. Gondolok itt, különösen a házasság és gyermek örökbefogadás kérdésében a „mások”, a homoszexuálisok jogainak, immár Ferenc, Róma püspöke által is favorizált kiterjesztésében, vélhetőleg nem sokat késik majd a gender elmélet erőltetése, vagyis a nemi különbségek eltörlése a Szentírásban és a liturgiában is… Egyetlen vonással eltüntették – vélhetőleg a zsidókból asszimilálódott, kikeresztelkedett papság nyomására – a zsidó nép bűnös szerepét Jézus halálában. Miért is! Megrendítő önvizsgálati és tükörbenézési lehetőség volt ez a javából, hisz a Szentírásban rögzített nagybetűs Élet hús-vér erkölcsi terhe volt olvasható, hisz önmagukat mutatták kendőzetlenül, íme, ezek vagyunk mi és ilyenek lesznek leszármazottaink is, az áteredendő bűn miatt… Ugyancsak – immár mantraként emlegettet – trend, a zsidó-keresztény párhuzam folyamatos hangoztatása, mondván Jézus zsidó volt.?!  Nos, bár a képlet egyszerű, hisz ebben az estben lényegtelen a felvetés, de mégis, ebben is a Szentíráshoz fordulhatunk segítségül. Konkrétan csak egyszer van utalás, az adventi liturgia felsorolja az ősöket, hogy József, Jézus nevelőapja Dávid házából milyen sorrendben származik. A másik igencsak árulkodó bizonyíték Jézus Krisztus keresztjének felirata „Jézus Nazarénus Rex Judaderum” , vagyis a Jézus a zsidók királya [görögül, latinul és héberül] és nem az, hogy Jézus a zsidó király. Különben is eleve értelmezhetetlen ez az állítás, mert Szűz Mária nem emberi körülmények között fogant, hanem a Szentlélek által. Továbbá az sem véletlen, hogy Jézus – sokszor olvasható – arámi nyelven beszélt és prédikált. Árulkodó az is erről a kérdésről, hogy a Biblia leírja, „Ádám nevet adott az állatoknak” tehát felismerte egyéniségüket, tulajdonságaikat, természetük lényegét. Az új név, ahogyan előrevilágít jövőbeli cselekedeteikre árulkodó, ezért lett Jákob neve Izrael, vagyis az „Istennel birkózó”.
Visszatérve a keresztre feszített Jézushoz, a döntést Pilátus a Lithostrotosnak, héberül Gabbathának nevezett bírói székben hozta. Így igazolva, hogy középen a két lator közötti[ezekről sem tudjuk milyen néphez tartoztak] Megfeszített valóban a megígért Messiás [felkent vagy szabadító]. Hiszen Ő az a Názáreti Krisztus, aki megölettek [a zsidó nép és a főpapok nyomására], ahogy azt a jövendölések és próféciák egyöntetűen jelezték, [Dániel, 9. fejezet] a „jikareth” szóval, amely héberül a bíróság általi halálra ítélést jelentett [Izaiás, 45. fejezet]. És ezt semmiféle talmudista csűréssel- csavarással nem lehet másként értelmezni.  „Vére rajtunk és fiainkon!” [Máté 27.26.] és így is lett, hiszen azóta sincs igaz templomuk, papjaik és oltáruk, mert nincs a megkenéshez szent olajuk [Mózes II. könyve 3. fejezet és I. könyve 49. fejezet]. Nem is lesz, ameddig gyalázzák, és tagadtatják az igazságot, tagadják Krisztust és az igazság lelkét a Szentléleket. Teológiailag szólva a Megváltót és a Megszentelőt! Egy protektor van, Krisztus, rajta kívül csak a siratófal ridegen számító világa, az álmessiások, a vérfertőző, testvérgyilkos, csalárd és eskűszegő zsidó királyok és hamis próféták bálványozása, amire annak idején p. Bulányi atya is felhívta figyelmet. Pilátus bíráskodásának a lényegét pedig így tudjuk összefoglalni: „magadtól mondod e ez?” [János.18.34-35.] Ezzel a felvetéssel vissza is kanyarodhatunk napjainkhoz. A modern „filozófusok” által évszázadok óta prédikált, a II. Vatikáni zsinaton átvert gondolkodás irracionális lényege mostanra megérkezett a mindennapi életbe is. Ennek logikus következményeként az emberek viselkedése egyre feltűnőbbé és ebből következően egyre kiszámíthatatlanabbá válik. G. K. Chesterton már csaknem 100 évvel ezelőtt kielemezte ezt a viselkedést a „The Ball and the Cross” [Golyó és kereszt] című szatirikus könyvében [ahogy megírta már akkor az iszlám győzelmét is Európa felett].
   Biztos vagyok benn, hogy sokan csak legyintenek vagy gúnyosan mosolyogva marginalizálni próbálják az itt leírtakat. Ennek ellenére ki lehet mondani, hogy az ördög még az igazságtól is kevésbé fél, mint attól a személytől, aki az igazságot komolyan veszi, és hajlandó ebből a szükséges konzekvenciákat levonni. Záró gondolatként azt említeném meg, hogy bár a keresztény Európa és a katolikus Egyház is nagy válságban van, a Jó és a gonosz küzdelme folyamatos, mégis elmondhatjuk, az elmúlt kétezer évre visszatekintve, „Vidi jam alios ventos” [láttam már ekkora vihart]. Az Egyház lelke a Szentlélek hallhatatlan. Jézus mondta: „ne félj te kisded nyáj; a halál hatalma – a Pokol kapui – nem vesznek erőt rajta”!

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf