Levél az olvasóhoz - 2017. 9. hó

„Amikor ez teljesedésbe kezd menni,
nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket
mert elérkezett megváltástok ideje.”
                                      
                                  /Lukács, 21,28/


Vélelmezem, a forró augusztusi éjszakákban nem tudtak aludni, pihenni sokan kedves Olvasóim közül sem. Magam is így jártam egyik hőhullámoktól remegő nap után, éjféltájt kísérteties álomra riadtam fel: egy sötét árnnyal futottam össze Rómában, az oly regényes Via del Corson, nem messze Augustus császár egykori békeoltárától, a Diocletianus emeltette Arcus Novustól és a Claudius ívtől.
    A turistáktól már nem zavart holdfényes római későéjszaka csöndességét, csak az egyik fal oldalán álló Nymphaeum, triton-kútjának kísérteties neszei zavarták, –  kopp- kopp,–  csupa fantasztikus szörnyeteg, kezében trombitával, ahogy most – a szárazság miatti korlátozások okán – nem köpi, csak épp csurgatja, csöppenti a vizet. Ahogy kivettem a félhomályban, nőalak árnya libegett felém, bár az világosan látszott, hogy sem a Múzsák, sem a Gráciák közé nem tartozott… Kicsit sem csodálkoztam, mert az ősi Róma, az örök város utcáit máig a művészetek gazdagsága emeli a világ legszebb emberalkotta helyei közé. Rómát a pogány istenek növelték azzá ami, végső pompáját azonban a keresztény császárok teljesítették ki Isten segítségével.  Ezért nem véletlen, hogy Goethe „Isten kegyelmét” érzi a költői ihletben, hogy Shakespeare le tudja tétetni Prosperóval a bűvös pálcát és meghajol Isten előtt, hogy Dante a hit és alázat szárnyán az Infernóból a Paradisóba emelkedik. A vajúdó torzó alakváltásainak láttán valahogy felvetődött bennem, mit tehetünk mi az irodalommal, a lírával, a kultúrával foglakozók, hogy a migráció hatása miatt ez közeg valóban örök maradjon, hogy az iszlám megszállás, a „küldött farkast”, ezt az ultraliberális „Werwolfot” megállítsuk, mi, mind, keresztény alkotók, közösen. De mi szükség az összefogásra, és kik ellen, vetődik fel joggal? Európa mai politikai elitjének működése bizonyítja a történelem tanulságait, aki fejébe veszi, hogy ő egymagában képes mindenre, vagy a legtöbbre, a legfontosabbra, az önmagára kizárólag büszke, az legtöbbször elmebeteg. Ez a büszkeség pusztította el az egykori diktátorokat Sztálinig, mert az elmebetegségnek általában a kivagyiság, a túlzott büszkeség a gyökere. A gyermekded, az öntudatlan ember, aki Istenben bízik, aki Istent hatni engedi önmagában, aki nem önimádó, nem válhat elmebeteggé.
    A keresztény irodalom fogalmi alapvetésének egyetlen és minden meghatározója az, hogy írók teremtik meg, akik hisznek az Istenben. Írók, akik égi pillanatok ihletésének szent csodálatával élvezik-szenvedik át a műalkotás folyamatát: az élmény megeredésétől a valóságba remeklés boldog-fájdalmas gyönyörűségéig. Írók, akik nem azért alkotnak, hogy a Hit segítségével keressék és hitelesítsék munkájuk esztétikai értékét, hanem azért, hogy a művészet adás és szolgálat áhítatával tiszteljék a vallásos élmény öntőformájába kívánkozó szándékait. A keresztény író sem kizárólag vallásos műveket alkot, hanem az európai keresztény kultúrkör alapján teszi a dolgát. Örök kérdés, hogy hol a helye ebben a lírában az embernek! Szabad e a keresztény költészetnek visszafordulni és az Isteni magasságba felemelni a földi létet? A költészet vallásos egységét nem töri meg ezáltal valami idegen elem, nem távolodik el az eddig vallott alapértékektől? Nem lesz egyetlen ez a költészet s nem válik a maga sikertelenségének tragédiájává azáltal, hogy egyik szárnyával egy merőben más világot akar elérni, a másikkal pedig az ember örvényeibe hajol le? A kérdésben csak az aggodalom a sok! Minden költészet, tehát a költészet attól az aránytól kap mélységet, amellyel felfogja és kifejezi az embert. E ponton elv és módszer összeesnek. Ez a költészet lesz teljes és igaz, nem profán, amely az egész embert, az egész emberi valóság alapján nyugvó igazságot hozza meg. Hol van azonban az eszmény és mérték, amelytől jobban megmélyülne az ember, mint az Istenségé? Hol van teljesség, amely egészebben adná vissza az embert, mint a vallásos lét metafizikai egysége?  Hol van finomabb részletezés és nagyobb sugarú összefoglalás, mint a keresztény alapú élet rendjében, amelynek halhatatlan költői emlékezetét alkotta meg Dante? Hol van több igazsága a lelki élet gazdagságának, mint éppen a belső, láthatatlan fejlődésben, amellyel az ember – szenvedés, vívódás, magakeresés után, kegyelemtől segítve, végre felküzdi magát arra a legszebb vallásos fogalomra, amelyet önmagáról alkothatott! A magyar keresztény lírai költészet gyönyörű harmóniáját adja ennek a kettősségnek, illetve teljességnek. Fölemelő, öntudatot erősítő és a magyar nemzeti, történeti gondolatához méltó annak a megtett útnak a végigpillantása, amelyen s akik által, ez a líra mai formakincséhez eljutott s amellyel ugyanakkor az egész magyar lírát is színezte, megmélyítette és gazdagította. Fejlődésnek útja innen – megtermékenyítve a világi líra formai törekvéseitől – egyenesen tart a mai napig. Katolikusként már Pázmány, Prohászka, Bangha Béla,Mindszenty, Márton Áron egyéniségének és munkásságának folytatását remélem. A nemzet felemelésének tudata szinte fanatikusan izzott e papok lelkében Látom, hogy a háttérben rejtőznek többen is, akik napjainkban, új Kapisztrán Jánosként képesek felvállalni ezt a hatalmas küzdelmet, a nemzet és a keresztény Hit védelmében. Újság, folyóirat, könyvkiadás, szépirodalom, tudományos feladatok, azaz az egész irodalmi élet a mi feladatunk, a papság kezében pedig a lélek, a keresztény magyar lélek mindenkori építése. Nélküle a nemzeti Magyarország újraalakulása, hitének megtartása elképzelhetetlen. S miért írtam ide ezeket a fenti sorokat?
    Mert Angela Merkel volt az, akinek torzójával rémálmomban találkozásom volt. Az új Übermensch, az új, még agymosottabb keresztény hitét eltékozló európai polgár világra hozója, az öreg földrész kereszténységének megírandó „Ecce Homo”-jában. Igyekeztem is megszabadulni onnan. Már inkább Ostiába, vagy még messzebb, délre, minél távolabb kívánkoztam. Róma mindenkori ellenfogalmába, s ezért nem indultam a Vatikánon, az egykori szőlődombokon át, hogy véletlenül se egy antikrisztiánus, egy „comme il faut”, immár istentagadó tájékra jussak…

 

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf