Levél az olvasóhoz - 2017. 8. hó

Állítsunk  emléket! . . .
A kövek szétszórva elporlanak:
a feledés egy nagy verem s ha emberekről van szó,
nagy sírgödör, melynek legnagyobbik réme az,
hogy nem maradt fönn emléke sem fán, sem kövön.

Nyár van, július, amikor a hőség és a váratlan, jéggel vegyes felhőszakadások miatt az ember ezt hiszi, nem érheti más meglepetés. Történt ugyanis, hogy egy korábbi testületi ülésen, Badacsonytördemicen, Kövesdi Anett alpolgármester, apja Kövesdi Sándor [szintén képviselő] segítségével átverte, hogy az óvodát fosszák meg az épületet adományozó néhai Pados János áldozó pap, 1848-as honvéd-szabadságharcos nevétől, és nevezzék át Rózsakőnek. Hogy miért is foglalkozom főszerkesztői vezércikkemben ezzel a látszólagosan pitiáner üggyel, azt alább osztom meg a kedves Olvasóval.
    Mivel ez a névváltozás sok helyi polgárnak nem tetszett, többen az eredeti név visszaállítását követelték a helyi újságban, köztük az idén nyolcvan éves Badacsonylábdihegyi Fürdő Egyesület vezetői és tagjai, valamint más lokálpatrióták is. Július 26-án a legutóbbi testületi ülésen személyesen kérte döntésük visszavonását az óvodában negyven éven át óvónőként dolgozó, most igencsak feldúltan protestáló idős hölgy, majd elmenetele után jómagam is. Érveimben  vázoltam, hogy a Rózsakő elnevezés több félreértés forrása lehet, nem utal és nem kapcsolódik Badacsonytördemic, az egykori Nemestördemic múltjához. Megemlítettem még azt is, hogy a XXI. században a kultúra immár árucikk, hiszen a turisták elsősorban az ilyen emlékekkel rendelkező helyeket keresik az egyéb kedvező természeti adottságok mellet. Kértem tehát, hogy most tegyék félre büszkeségüket és másítsák meg korábbi döntésüket, adják vissza Pados Jánosnak a becsületét. Ami ezután történt, az okozta, hogy ezt a tulajdonképpen egyszerűnek látszó, hétköznapinak tűnő történetet megosztom most Önökkel.
    Nyár van, 2017 júliusa, amikor ott rádöbbentem, egyesek huszonhét évvel a rendszerváltás után sem értik a demokráciát, a demokrácia lényegét. Legalább is a választ adó alpolgármester asszony és családja nemigen, ugyanis ingerült, impertinens hangon kifakadva kioktatott, hogy elege van abból, hogy van itt épp elég Pados Jánosról, meg Debreczeni Gyuláról, meg Herczeg Ferencről elnevezett utca, strand, emléktábla és sírhely[?!], továbbá a képviselő testület döntött: slussz-passz, ebbe senkinek beleszólása nincs. Nos, kedves képviselő asszony! Közlöm Önnel, az Ön pozíciójában benne van a válasz: képvisel[ő]! Ez az az ember, aki választói érdekeit figyelembe veszi minden döntésekor, aki nem haragból vagy politikai bosszúból dönt, aki büszkén és tisztelettel tekint vissza a település egykor volt kiválóságainak áldozatos és – mint a néhai Pados János költő és orvosdoktor – köz iránti önzetlenségére, megbecsülve azt. Továbbá, el kell mondjam azt is, hogy a stílus maga az ember… Vagyis ez a „múltat végképp eltörölni” attitűd már Rákosi Mátyással és Kádár Jánossal kiment a divatból, és téved az, aki azt hiszi, hogy az Ön által betöltött pozíció örökös, bízom ugyanis a helyi választók Ön által nem birtokolt bölcsességében… Pontosan ezért jutott eszembe az is: cui prodest? Miért lett Ön képviselő? A válaszra hamar fény derült, amikor helyi barátaimmal és ismerőseimmel beszélgettem erről-arról. Kiderült ugyanis, hogy az egyik legutóbbi közbeszerzést „teljesen véletlenül” az Ön testvére nyerte meg, az Ön és az édesapja szavazatéval. Hogy ez mennyire törvényes nem tudom, azt sem állítom, hogy törvénytelen, de lesz majd, aki firtatja… És, hogy mennyire etikus, azt eldöntik majd Olvasóink és remélem Badacsonytördemic bölcs lakosai is legközelebb, a választáskor…  

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő