Levél az olvasóhoz - 2017. 5. hó

„A szeretet önmagunk meghaladása a másik ember érdekében.”

Pilinszky János

 

Az alkalmazkodás ősi kényszerének szükséglete-e az embernek a szeretet, evolúciós indíttatás, netán kódolt genetikai változás eredménye vagy isteni adomány, mely csak az ember sajátja? A kérdés nem csupán filozofikus indíttatású, hiszen olyan jelenségről van szó, mely átitatja mindennapjainkat, szerencsés esetben vezérli cselekedeteinket, némi túlzással, alakítja az egész emberiség sorsát. Vizsgálódásunkat kezdjük a legelemibb késztetések forrásánál, majd haladjunk az evolúciós ranglétrán felfelé, hogy a szeretet jelenségének minden aspektusát végigjárjuk.

   A „holtig tartó” társas kötődés nem csak az emberre jellemző viselkedési forma, ez a jelenség megfigyelhető más, alacsonyabb rendű élőlényeknél is (pl. a darvak), mely kölcsönös ragaszkodás szigorúan a túlélési stratégiák mentén létezik, ugyanakkor a fejlettebb főemlősök körében csak az anya-utód kapcsolatokban jelennek meg az ehhez hasonló szoros kötődésre utaló jelek. A csoportok tagjai laza kapcsolatban vannak egymással, ugyanakkor a hierarchia döntő tényező köreikben, ám az önzetlenség a másik egyed felé csak ritkán érhető tetten ezekben a hordákban.

   Az ember kiválása ebből az evolúciós térből számos kérdést felvet, melyekre most nem térnénk ki, viszont néhány, csak az emberre jellemző anatómiai és gondolkodáson alapuló tulajdonság (felegyenesedett tartás, kezek használata, konstrukciós készség, nyelv stb.) mellett megjelenik egy olyan viselkedés, mely túlmutat az ösztönös kötődés keretein, ami nem választható el olyan tulajdonságok megjelenésétől, mint az erőszakra való hajlam minimalizálása, az együttműködés szükségességének tudatosulása, mely cselekvések kitaposták az utat egy magasabb szintű érzelmi megnyilvánuláshoz, a szeretethez. A szeretetet szoktuk más viselkedési formákkal is kapcsolatba hozni, mint a hűség, az önzetlenség, a kötődés, a vonzódás és a másikkal való együttérzés. Talán utóbbi tulajdonságunk az, mely olyannyira elválaszt minket más élőlényektől, hiszen a másik érzelmeibe való beleélés humánspecifikus sajátosság, nyomai legfeljebb a csimpánzoknál figyelhető meg. Másik lényeges tulajdonságunk, hogy képesek vagyunk felidézni olyan embertársaink képét és a hozzájuk kapcsolódó érzelmeinket, akik nincsenek a fizikai közelségünkben, gondolatainkban reprezentálni tudjuk jelenlétüket, továbbá emóciókat is tudunk mutatni irányukba. Kérdéses, hogy ez a viselkedési, érzelmi kötődés feltétlenül szolgálja-e az emberi faj túlélését, hiszen más, az embernél jóval régebbi létformák évmilliók óta gyakorlatilag változatlan formában voltak képesek fennmaradni, miközben nem volt evolúciós igényük a kötődés ilyen megnyilvánulására. A magyarázat valószínűleg az ember társas-társadalmi viszonyaiban keresendő, mely szoros összefüggést mutat a monogámiával, az utód páratlanul hosszú fejlődési-nevelési idejével és az agresszió viszonylagos visszaszorulásával.

   A biológiai megközelítés megint mással magyarázza a szeretet jelenségét, melyért elsősorban a hormonokat teszi felelőssé. A biológusok szerint a feromon, a dopamin, a norepinefrin és a szerotonin jelenléte magyarázatot ad a szeretet szükségességére, melyek felszabadulása pozitív élményeket ad az embernek, ez pedig jótékony hatással van a társas kapcsolatokra, mely ugyancsak feltétele a túlélésnek az egyre bonyolultabb közösségi életben.

   Lényeges momentum az emberi faj életében a kultúra megjelenése, mely láncreakciót váltott ki későbbi fejlődésünkben, és elsőként törekedett arra, hogy elhelyezze mindennapjainkban a szeretet jelenségét. Az ógörög civilizáció a szeretetnek öt különböző megjelenését ismerte, melyek hatásaiban tértek el egymástól, ezek: az agapé, erósz, phileo, sztorgé, és xénia. Agapé alatt a fennkölt szeretetet értették, mely leginkább transzcendentális viszonyokban jelenik meg, az erósz a szexualitás és a vágy kiteljesedése, a phileo a baráti szeretet megnyilvánulása, a sztrogé a szűk közösségben, családban, baráti körben létező kötődésre utal, mely a hűséget is magába foglalja, végül a xénia a vendégeknek kijáró kevésbé mély, de kötelező érvényű tiszteletét jelenti.

   Nem jutunk előbbre a szeretet meghatározásában, ha a pszichológiát hívjuk segítségül, pedig úgy vélhetnénk, ez a lélekkel foglalkozó tudomány válasszal szolgálhat a kérdést illetően. A lélektan affektusként vagy emócióként gondol a szeretet jelenségére, melyet összeköt a biztonság, bizalom, vonzódás, öröm, ragaszkodás, kötődés, elköteleződés, boldogság érzéseivel. Ezt megcáfolva Erich Fromm készségnek nevezi a szeretetet, mely szerinte nem velünk született képesség, érzés, hanem tanulható, elsajátítható kompetencia és cselekvés. Mint írja: „A szeretet cselekvő behatolás a másik személybe, melynek során a tudásvágyat az egyesülés csillapítja. Az összeolvadásban megismerlek téged, megismerem magamat, megismerek mindenkit – pedig nincs a birtokomban semmilyen ismeret. A megismerés azon az egyetlen módon történik, amelyen az ember eleven ismerethez juthat: az egyesülés élménye révén – nem pedig olyan ismeret révén, amilyet a gondolkodásunk nyújtani tud. [...] Miközben szeretek, miközben odaadom magamat, miközben behatolok a másik személybe, megtalálom magamat, fölfedezem magamat, fölfedezem mindkettőnket, fölfedezem az embert.”

   A kultúra vonatkozásában a hit és a vallás átformálta a szeretetről vallott megközelítéseket, mivel a szeretet jelenségét már nem csupán emberi jelenségként értelmezi, hanem kapocsként egy felsőbbrendű lény és az ember között, mindinkább leválasztva a hétköznapokban értelmezendő érzelemről. A zsidó vallási kultúrában, a judaizmusban a szeretet az ember részéről a feltétlen tisztelet jeleként értelmezhető a Teremtő irányába, a másik oldalról az isteni gondoskodás érzelmi megnyilvánulása, aminek ékes bizonyítéka a Tízparancsolat két passzusa is, miszerint: „[…] irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat.” valamint „[…] én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok!” (Móz. II. 20.). Az Ószövetség rendelkezik az egymás iránt vállalt kapcsolatról is, melyben a szeretet inkább mint a tolerancia eszköze jelenik meg: „Szeresd a másikat mint önmagadat” (Leviták 19:18).

   A keresztény szeretet-fogalom azonban lényegileg tér el ettől, mivel a hangsúly az önzetlenségen, az altruizmuson van bármiféle feltétel vagy kötelező érvényű előírás mellőzésével. A kereszténység a szeretetet olyannyira nagyra értékeli, hogy azt magától Istentől eredezteti, mely magába foglalja a jó iránti cselekedetet, egymás elfogadását, a biztonságérzetet növelő érzelmi kötődést és a tiszteletet, sőt, János a szeretetet magával Istennel azonosítja (1 Ján 4: 7-8). Az ógörög szeretet meghatározások visszaköszönnek a Szentírás első fordításában is (agapé, phileo), viszont a testi vonzódáshoz kapcsolódó görög kifejezések mindenütt mellőzve vannak, melynek magyarázata a test háttérbe szorítása a lélekkel szemben. A legtöbbet idézett sorok Pál apostoltól származnak, aki a korinthusiakhoz írt levelében fogalmazza meg talán legérthetőbben és legmélyebben a szeretetről alkotott keresztény értelmezést. Az idézet mindenképpen ide kívánkozik, bár sokan, sok helyütt citálták, nem lehet elégszer leírni: „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik (Pál, Kor I. 13.)”.

   Az elmúlt kétezer év más megvilágításba helyezte a szeretet jelentését és mindennapi gyakorlatát. A szó elvesztette spiritualitását, immár kiterjed olyan dolgokra is, melyek köszönő viszonyban sincsenek az eredeti keresztény értelmezéssel. A hangsúly áttolódott a testi vonzalomra, Isten jelenlétét, mint a szeretet forrását felváltotta a ragaszkodás egy személyhez, már a közösség kovászát jelentő érzelmeket is az érdek irányítja. A szeretet fogalma tárgyiasult olyan dolgokra vonatkozóan, mint a magántulajdon alapját képező ingatlan, kedvenc gépjárművünk vagy a pénz. A szeretet szó nem csak kiüresedett, hanem egyenesen handikeppé vált a sikerhez vezető úton, akit ez vezérel, immár nem „evilágból” való, mivel érzelmei gátolják a „szent cél”, az anyagi siker elérésében, ezt ékesen bizonyítják az olyan kijelentések, miszerint „szeretetből nem lehet megélni” és hasonló nyelvi megnyilvánulások. A szeretet ajándék, kegyelem, melyet, ha valaki visszautasít vagy bagatellizál, az életét üresíti ki, mely űrt semmi más sem képes betölteni.

Törőcsik Attila

 

Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.

Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,

a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,

tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

 

Irodalom:

Buda Béla: Empátia
Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés
Erich Fromm: A szeretet művészete [Háttér Kiadó, Budapest, 2012]
Ószövetség ([Mózes II.]
Újszövetség [János első levele, Pál első levele a korinthusiakhoz]

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo