Levél az olvasóhoz - 2017. 4. hó

„És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.
Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?
Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
„Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.”
                                                  János 14:4-6, 19-20

 

 

Tovább-, együtt gondolkozásra ajánlom…
Biztonságérzetünk roppant könnyen becsapható, kijátszható. Elegendő gyönge, törékeny és sérülékeny testünk köré néhány milliméteres burkot eszkábálnunk, behúzódnunk pár centiméter mállékony anyagú fal mögé, máris eltölt a védettség hamis illúziója. Ha nem így lenne, hogyan is ülnénk személygépkocsiba, hogyan utaznánk vékony lemezekkel határolt tömegközlekedési masinákkal, legfőképpen hogyan is mernénk repülőgépen megtenni céljaink szerint pár száz- vagy pár ezer kilométert a levegőben?
De bármerről vizsgáljuk is hamis biztonságérzetünk forrását, minden esetben nyilvánvaló, hogy csupán kényelemvágyunk vagy vélt szükségünk kielégítésének célja hiteti el, hogy jó eséllyel megbízhatunk mások, gyakorta iparágak kínálta védelemben, hogy elfogadva értünk hozott fáradozásaik eredményét, mentesülünk a ránk leselkedő veszélytől. Pedig nem nehéz felfedezni a tényt, hogy kiszolgáltatottságunkra építő haszonhajhászok praktikáiban vállalunk múlandó valóságunkkal gazdagító szerepet. Lett légyen e kiszolgáltatottságunk anyagi, vagy akár lelki-szellemi helyzetünkből adódó.
Determinizmus! – mondhatnánk lemondóan és hátradőlhetnénk kényelmes foteljeinkben. Isten kezében vagyunk, tudja jól, mi válik hasznunkra…, vagy, ins Allah!…, esetleg, legyen úgy, ahogyan a Mennyei Atya akarja!… De melyik teremtő kézibábozna velünk? A csak zsidókat elfogadó, a goj elpusztítását csak gazdasági kártételnek enyhítő vérszomjas Jahvé, vagy az arabbá ferdített, nem muszlim, tehát káfir ellen véres dzsihádot megkívánó Allah? A magába roppanó Róma által államvallássá tett sauli egyház egyedülvalóságában középutas Atyaistene? Esetleg más vallások despota égi főhatalmasa? Végtére mindegy, így is, úgy is olcsó és kollaboráns kisszerűségünk taszít a sodródásba. Csakhogy, pontosan ebből fakad biztonságkereső hiszékenységünk és öncsalásunk…, és a kígyó önnön farkába harap.
Nyilvánvaló, hogy fizikai testben van esélyünk elszenvedni mindazokat a sérüléseket, változásokat, amelyeket a környező fizikai világ róhat ránk. Ugyanakkor lehetőségünk van valamekkora mértékben csökkenteni is e károkat, akár az emberéletet kioltással fenyegető haváriákat is. Mindig kezünk ügyében vannak azon eszközök, védőfelszerelések, melyekkel elérhetjük ezen önvédelmi célt. Tisztességgel betartjuk a közlekedés szabályait, gondosan bekapcsoljuk a védőhevedereket, amikor járműben utazunk, megtesszük mindazokat a védelmünkért kívánatos cselekedeteket, melyek megváltozott élethelyzetünkben kényszerűen reánk hárulnak. Megtesszük magunkért, megtesszük társainkért. De sose képzeljük azt, hogy ez a megadatott szabad akarat. Mert olyan nincs – fából vaskarika!
Így azután nyugodtak lehetünk? Korántsem! De legalább tisztességes résztvevőiként világunknak, elevenen tudjuk tartani magunkban a folytonos veszély érzetét, és talán józansággal elháríthatjuk magunkról, másokról a bajt. Úgy vélem, szekuláris és szakrális síkon is hasonlóan működik bennünk az öncsalás, hajlamosak vagyunk struccként homokba fúrni fejünk elháríthatlannak ítélt bajok közeledte láttán (ugyan nem vagyok biztos abban, a nagyon is céltudatos madár ilyesmire vetemedne…). Ilyen-olyan végeredményű politikai- vagy gazdasági hatalom előtt készek vagyunk gondolkodás nélkül megadni magunkat. Kényelemből, önvezérlő és önkorlátozó elvek híján. Demokráciát suttogunk átszellemülten, pedig tudjuk, fából vaskarika az, sehol és soha sem működött hatalom úgy, hogy ne lettek volna perifériáján jogfosztottak. Bármilyen gyakorlatú parlamentarizmus valójában diktatúra, a hatalomba-, hatalomra kerültek kényszerítő akaratának kiterjesztése önnön megválasztóira. Természetesen, működnek embertelen és emberséges hatalomgyakorlások is, de nem felejtkezhetünk meg végső soron a bevezetőben fölhozott közlekedési példával, jólétünk, egyáltalán létünk mindössze néhány, jó esetben értünk működő elveket gyakorló hivatal vékony jóindulatán, mint csinosan befestett burkolólemezen múlik. De ebben a helyzetben is vannak kapaszkodóink, védőeszközeink, melynek használatáról éppúgy, mint utazási helyzetben, nem mondhatunk le. Választanunk kell, folyamatosan és jól felfogott érdekünk szem előtt tartásával. A hatalom gyakorlásától meg kell fosztanunk azokat, akik visszaéltek hamis biztonságérzetünkkel, vagy éppen meg kell őket erősítenünk az értünk szolgálókat annak továbbfolytatásában. Erre négy éves ciklusok lefutásában módunk van (amíg a nyílt diktatúra el nem veszi tőlünk), sőt!, kötelességünk is e jogunkat gyakorolni, akár személyes áldozathozatal árán is, ép eszünkre hagyatkozva.
Mondhatják, hazudik, lop itt mindenki! De vajon nem mi vagyunk-e, akiktől lophatnak, akiket hamis szavakkal az orrunknál fogva lehet vezetni? De vajon nem a mi elaltatott biztonságérzetünk-e, ami miatt bármit megtehetnek a hatalom általunk kooptált letéteményesei? Vajon mi, minden hevedert becsatoltunk-e, minden szabályt betartottunk-e?
Tudományos életünk sem mentes öncsaló kényelmességünk kártételeitől. Eszmevilágunk oly annyira átszőtt csaló szemfényvesztéstől, hogy már abban is legény a talpán, aki eligazodik. A matéria mindenhatóságát nagyon könnyű elfogadtatni, hiszen minden látható- vagy bár láthatatlan, de leírható formában az vesz körül. Aki nem képes a látszat hártyavékony felszíne alá nézni, ott vizsgálódni, meg is reked ez illuzórikus világban – sőt, új és újabb nagyon hasznos megközelítéseit, törvényként elhitt igazságait építi személyes élményeibe. És ott a be nem kötött védőöv, szemet huny afölött, hogy bármilyen alapos vizsgálatai végső soron hipotézisek, célszerű axiómák igazzá tételére irányulnak, és éppen belső ellentmondástól robbanásig feszült tautológiákról is hajlandó elhinni igazságukat. Csak, mert minden áron igyekszik megszabadulni a bizonytalanság rémétől.
És a hit? Vajon örökül kapott vallásosságunk, nagy- és kiskáték igazságába vetett feltétlen bizalmunk mentes a bennünk munkáló szemfényvesztés-vágytól?
Sajnos, ebben sem vagyunk jobbak, céltudatosabbak. Rengő alapú anyagi világunk ebben is gyakran árnyékra vetődni késztet. A gazdasági hatalom gyakorlásának sok ezer éves praktikái úgy áthatják ezt az életterünket is, hogy egyre nehezebb különválasztani a magot az ocsútól. A végóráit élő Róma olyan hatalomátmentő eszközzé silányította a hitet, hogy Jézus szeretete nélkül csak mai napig is dogmákat gajdoló kufárok lehetünk saját, égbe emelt templomainkban. A középkoron át az újkorig és legújabb korig határolt időtereken át legfontosabb feladata lett az egyháznak az igaz evangéliumok eltitkolása, a valódi, Krisztusi restauráció és reformáció akadályozása volt. De hogy ez ne legyen ennyire felfedezhető és jól tanulmányozható, a belső papság világi mohósága, gyilkos hatalomvágya jótékony ködbe burkolta e valóság összefüggéseinek, hatásainak megértését. A ma emberének aztán már az sem maradt, hogy Atyaistenét akár jóságos, nagyszakállú zsidóként képzelje el valahova, a látható felhők fölé, a menny csillagos magasságába. Emberszerű, ezért behelyettesíthetően gyarló égi lényként, aki mint az autóbusz színes festésű vaslemeze, megvédi majd a gonosz külvilágban utazáskor. És az emberiség nagy része ennek folyományaként hamar elfelejtette valóságos mértékét a mindenségben. Maradt a kiábrándultság, a közöny és a depresszió.
Jézus köztünk tett utazása (a mai napig és az idő eltűnéséig), az egyetlen, de biztos fogódzó, hogy tompítsuk a csapásokat, melyeket ki kell álljunk. Tanítása – ami egyszer talán teljes lehet –, példaadása az igazi zsinórmérték a mindenkori ma helyes megéléséhez. Józan ítélőképességünket, mint biztonsági övet kössük be hát utazásunk egész tartama alatt, és ne hagyjuk eltévedni szellemünk Júdás, Barabbás vagy éppen a damaszkuszi úton Jézus és tanítványai ellen gyilkos vadászatot járó, de a nagyobb eredmény miatt köpönyeget forgató pragmatikus Saul és római követői, a niceai- és kalkedóni zsinatok szemfényvesztő dogmatikusai miatt.
Húsvét van, lesz is az időtlenségig, hagyjuk tehát biztonságos önmagában feltámadni a lelkünk, ahogyan azt Jézus, a Krisztus megmutatta. Benne, Vele és Általa!
Áldott Húsvét Ünnepet!

Czipott György

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf