Levél az olvasóhoz - 2017. 1. hó

»Az  Isten bölcsességét
 azonban művei igazolták.«
                                    Mt 11,19

 

A Szózat havilap elektronikus változata 2010. novemberi első megjelenése óta minden év kezdetén megpróbál számot vetni az elmúlt év eseményeivel, eredményeivel és kudarcaival, és előretekinteni próbál a jövőbe. Most sem tesszük másként.

    Már régóta töprengtem azon, hogy miért nem tudott megújulni és feltámadni a Katolikus Egyház Magyarországon az 1990-ben történt fordulatváltás után. Mi volt az oka annak, hogy napjainkban egyre többen fordulnak el az Egyháztól, egyre csökken támogatottsága. »Európa elfáradt« mondta régebben páter Vértesaljai László SJ a Duna televízióban, a hagyományos húsvéti »Orbi et urbi,« pápai áldás közvetítésének szakkommentátoraként. Azt gondolom, hogy nemcsak Európa és az európai katolikusok fáradtak el, hanem sajnos elfáradt a magyar papság, és különösen elfáradt a magyar püspöki kar nagy része is. A környező –elsősorban kisantant – államok elsősorban katolikus klérusa előtérbe tudja-tudta helyezni a magyarsággal szemben fajtája nyelvi terrorját és érdekeit[Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben és a moldvai csángók közt] akár Rómával szemben is. Nálunk ez másként van, ugyanakkor vitathatatlan, e spirituális nihil ellensúlyaként, egy kisszámú lelkipásztor szerte a Kárpát-hazában, hűen, megalkuvás nélkül, magyarként teljesíti kötelességét, szolgálja Istent és honfitársait. Ilyen körülmények közt nem véletlen, hogy ez, az önfeladás, a magyarság lelki romlásának gyökere. A keresztény hitüket gyakorlók száma az elmúlt huszonöt évben nem nőtt – vélhetőleg 2016-ban sem – inkább jelentősen csökkent. Számtalan tanulmány bizonyította, a gazdaság és növekedésközpontú szemlélet lélekölő és egészségromboló a lelki aspektusok hiányának hatására. A háttérből szerveződő és pénzéhes Világhatalom, a szabadkőművesek segítségével irányított kommunizmus eszméjével, elvetette a hittagadás magját, mely még az 1880-as években kicsírázott, majd növekedésnek indult a trianoni országrablás és a Horthy-rendszer keresztény kurzusának árnyékában. Ezt követően a gulyásszocializmus és a rendszerváltás óta megélt liberális agymosás évtizedeinek táptalajában szárba szökkent. A magyarországi történelmi egyházak – mint természetes menedék, népegyház – korszaka a II. világháború után végképp lezárult. A hit megvallása és megvédése mára a társadalomban már nem természetes. A történelmi keresztény egyházak kisebbségi létbe szorultak, korunk egy elhajló evangelizáció – az úgynevezett kisegyházak, a szekták felvirágzásának – korszaka, a Németh Sándor féle hitgyüli, a szcientológia, a jehovisták… E mellett, egyre inkább megosztja és megfélemlíti Szűz Mária országának katolikusait és keresztyénjeit az ortodoxia kíméletlen harciassága, Délvidéken, Erdélyben és Kárpátalján. A holokauszt bűntudatára apelláló és ezzel visszaélő, számarányához képest jelentős nagyságú állami támogatással bíró, a főleg Amerikából pénzelt haszid- ortodox zsidó szekta, az EMIH erőszakos csonkaországbeli és kárpátaljai térnyerése, nyomulása. De aggasztó a folytatólagos migrációval együtt betört iszlám megszállás kísérlete is. A három nagy magyarországi keresztény egyház vezetőinek immár száz-százhúsz éve tartó tévelygése, a békepapság szándékolt elhajlása, az ökumenizmus téves értelmezése összemosta a különböző felekezetek közötti jelentős különbségeket, amely nemcsak a templomi látogatottságot vetette vissza. Ez az ökumenista »nagyüzem« lúgozta ki leginkább a katolikus magyarságot is, elvette tőle hite-szubsztanciáját és szétrombolta a katolicizmus hivatásának lényegét. A katolikus magyar püspöki kar tagjainak legtöbbje között évtizedek óta uralkodó vélemény, miszerint ahhoz, hogy az egyháznak jövője legyen, egyre jobban meg kell felelnie és engednie egy morbid, anyagelvű társadalom, egy hisztérikus államapparátus kívánságainak és elképzeléseinek, szerintem tökéletes téveszmének bizonyult. Az Egyház e viselkedés folytán a társadalom peremére szorult, mert elvették a HIT büszkeségét az átlagembertől. Ez a folyamat, ez a célirányos mesterkedés sem új keletű. A keresztény missiók a mindenáron való hittérítésekkel súlyos hibákat hordozott magában, dr. Schulek Tibor evangélikus püspök, tábori lelkész, presbiter »A zsidókeresztyénekről« címet viselő tanulmányában(1) »alig jóvátehető mulasztásának« nevezte azt, hogy [1867-óta egyre nagyobb számban] befogadták az izraelita áttérőket a keresztény egyházakba. Így érthető, hogy a Kárpát-haza összlakosságának körülbelül egyharmada már nem hisz Istenben, talán kétharmada igen, az utóbbinak legalább a fele nem kér egyháza bürokratikus, sokszor ellentmondásos, érthetetlen és értelmezhetetlen intézményrendszeréből, alkalmatlanabbnál-alkalmatlanabb papjaiból, a másik fele, az összlakosság talán egyharmada a maga módján vallásos, s csupán egy, a már előbb említett –elsősorban idősebb – maradék az, amelyik rendszeres templomjáró. A hívek elmaradása magában hordozta a lelkipásztori hivatások rangjának csökkenését is, mára a papnevelés igen komoly problémákkal küzd. A jelentkezők száma alacsony, így a felvételi vizsgán komolyabb válogatásra nem kerülhet sor, örülni kell a jelentkezőknek. Ezek között sajnos sok a frissen így-úgy megtért, akik keresztény-konzervatív gyökerek nélkül érkeznek, ezért az egyházi hagyományokban nem rendelkeznek kellő ismeretekkel. Ezek leginkább fogékonyak a hagyományos katolikus tradíciók »megreformálására,« valójában szétrombolására, mint többek közt a karizmatikus mozgalom két extrém ága, mely nemcsak a minden mérték nélküli ökumené híve, de zsidózó és implicite nemzetellenes, érzelgősen kába, hiszékenyen félrevezethető. De igencsak aggasztó a vatikáni hírek legtöbbje is. Magukévá tették Rómában a modern ember gondolkodásmódját, úgy gondolják, hogy az Egyház működési módja, létezésmódja egy struktúra, melyeket bizonyos rendező elv működteti, amelyet gondolati elvek alapján lehet felépíteni. Erről a felvilágosodás szülte filozófiáról írta Hamvas Béla: »Ha a rendről való tudat elvész, megjelennek a rendszerek. Rendszer az, ami rend akar lenni, de nem tud, valahol valamit mindig elvét és ezen a ponton megbukik.«

»Feledtem, hogy szent az én testem,
mert örök Rend fehér folyói mossák:
Csodálatos csodálatosság
.«(2)

Világos tehát, hogy a tradíciók eltaszításával a katolikusok világszerte – itthon is – egyre inkább eltávolodnak a Szentlélek irányította Rend -től, mi magyarok Szűz Mária Országának rendi társadalmától. Bár sokan tagadják, de a 2016-os év az Antikrisztus jövetelének előkészítése volt, a Sátán iránt elkötelezettek által. Sokan nem tudják, sokan nevetnek ezen. Holott Szent János apostol első levelében ez áll: »Gyermekeim, itt az utolsó óra. Hallottátok, hogy eljön az Antikrisztus. Most sok Antikrisztus támadt, ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra; Aki megvallja a Fiút, az ismeri az Atyát is.« (3) Ugyanebben a levélben az apostol még egyszer óv az antikrisztusi lélek kísértésétől: »Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta rontott a világra. Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az Antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.«(4) János tehát különbséget tesz az Antikrisztus mint eljövendő figura és az antikrisztusi szellem között, mely már régen munkálkodik e világban. (5) Ebből egyértelmű, az »Antikrisztus« még várat magára, de az »Antikrisztusok« már a közöttünk vannak. Akik vitatják azon állítást, hogy az Antikrisztus eljövetelét segítők már a Vatikánban is tanyáznak, azoknak figyelmében ajánlom azokat a botrányos kijelentéseket, amit Ferenc, Róma püspöke tett, amelyek közül legalább kettő egyenesen szembemegy Szent II. János Pál pápa 1993. október 5-én bemutatott »Veritatis splendor« kezdetű enciklikájával, többek közt a IV. és a XXXIII. pontjával. Ebben a szentéletű pápa – Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek emeritus pápa hathatós támogatásával – kifejti, hogy nem szabad rosszat tenni jó cél elérésére. Véleményt alkot arról a prularizmusról, mely napjainkra a feltételek nélküli toleranciát, a másság elfogadását kívánja meg, melynek azonban megvan a maga relativizáló hatása, a közvetlen környezetben is. És »vannak konkrét cselekedetek, melyeknek választása tévedéssel teljes, mert választásuk az akarat rendetlenségét, azaz erkölcsi rosszat jelent. «

    A hívők számára, véleményalkotása nehéz helyzetében segítséget nyújt a keresztény etika és kritika, melyek összevetéssel három szempont segítségével vizsgálnak: a múlt, a jelen és a jövő szempontjából. Szent Ágoston két állítással készíti elő az igazság abszolút voltáról szóló tanát. Az egyik, hogy az igazság mindig valami létezőre vonatkozik, a másik szerint az igazság fennállása[felismerése] mindig valamely gondolkodó szellem[a Szentlélek] létezésére utal,(6) aki az igazságot megismerteti. Vagyis ez nem más, mint az Isten: »Deus pater veritatis,« vagy mint a ráhangoló idézetben is olvasható. »Az  Isten bölcsességét [azonban] művei igazolták«

    A magyar kormányfőről kifejtett állításaim a múlt havi számunkban volt olvasható. Ugyanakkor azt is ki kell jelentenem, hogy Orbán Viktornak és a kormánykoalíciónak nincs alternatívája, a politikai ellenzék súlyos arány és szerepvesztés állapotában leledzik. Úgy látom, a Kárpát-haza magyarságára nehéz és sorsfordító tizenkét hónap vár 2017-ben. Ezért gondolataim befejezéseként álljon itt Szabó Dezső máig időszerű írása, amelyben kiválóan vázolta az ellenzék feladatát, ajánlanám figyelmébe Vona mesterkedőnek és a többi ellenzéki képviselőnek:

    »Az ellenzék feladata: megmutatni, hogy a demokrácia nem a kapitalisták kirakat-bokázása azért, hogy a nép-pali vígabban hordja a gúlák köveit. A demokrácia minden kiváltság, minden élősdiség, minden kizsákmányolás gyökeres kiirtása a nemzet testéből. A demokrácia megint csak a magyarság nagy tömegeinek honfoglalása az idegen érdekek Kaliforniájává nyomorított Magyarországon. A demokrácia: a magyarságot hozzájuttatni önrendelkezési jogához, munkája gyümölcséhez saját hazátlan hazájában. Mert ez a magyar demokrácia tartalma.

    Az ellenzék egész világosan tudhatja: hogy máról holnapra semmilyen botránnyal meg nem buktathatja ezt az örökégő kormányt. Azért turkálni pedig kis piszkokat és rendezni kórus-üvöltéseket, hogy a szavazó nyájnak megmutassuk, hogy milyen nagyfene ellenzék vagyunk: olyan vacak fogás, aminek már egy idült Petőfi-társaságbeli tag sem dűl be. Céltalan tehát a mai ellenzék? Nem, ezerszer nem! Éppen ma van a legnagyszerűbb feladata: a parlament magas katedrájáról hozzánevelni a lelket ehhez az igazságtevő új magyar ideológiához. Hozzáértő, magas nívójú előadásokban részletesen megmutatni: hogy az élet különböző terén mit jelent a magyarságnak, a magyar parasztnak, a magyar munkásnak, a magyar szellemi helótának a magyar liberalizmus és magyar demokrácia megvalósítása. És hogy csak ez az egyetlen mód arra: hogy a magyarságban megvalósuljanak az emberiség nagy céljai s a magyarság élete az emberiség életakaratának része legyen.

    Képviselő urak, csak két eset lehetséges. Ez az ország vagy a felszabadult magyarság boldog, független, munkás otthona lesz, vagy a visszaütés örök véres káosza. Legyenek a magyar sebek, a kitúrt és kizsákmányolt magyarság szenvedéseinek megkiáltói. Legyenek a magyar jólét, a magyar felszabadulás: a magyar jövő útmutatói. A magyarság életérdekein kívül itt nem fog többé senki karriert csinálni. A magyarság nélkül csak szánalmasan rángó ön-vigécek önök. A magyarságért küzdve: a holnap legnagyobb történelmi hatalma.

    Képviselő urak: Tiborc könyörög. Ma még könyörög!«(7)

 

  1. 1.A zsidókeresztyénekről. Különlenyomat a „Keresztyén Igazság”-ból. Győr, 1938.
  2. 2.Ady Endre: Vezeklés a szomorúságért
  3. 3.1 Jn 2,18/22
  4. 4.1 Jn 4,1-3
  5. 5.l Jn 2,18 és 4,2; lm : : AZ ANTIKRISZTUS[]
  6. 6.A metafizika két legfontosabb felismerése az emberben tudatosuló akarata miatt a »világban- való-létezés«, valamint, a hagyomány uralta lét-ben elfoglalt egyetemes helye. Ez a tudat képes olyan magasabbrendű fokozatra, amely már nem tévelyeg, hanem akar a Teremtőhöz vezető útra lépni.
  7. 7.Esti Kurir, 1927. október 20.

Cságoly Péterfia Béla

főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang Gaál plakat Életmű 30 Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo