Válogatás Natalia Naumova költeményeiből

Natalia Naumova: Ez hát Pest, ahová megérkezett a tél

Valahogy időben és éppen jókor
Esett le ez az első hó!
A Karácsonyhoz, a fenyőállításhoz,
A mindenre rácsodálkozáshoz,
És a (szent) éjszakára körül mindent
Feldíszített fehér pihéivel a hóesés!
Nekem szokatlan, (a)hogy az ünnep
Meglátogatta a dunai várost s könnyedén
Ül a tornyokon s a csúcsos tetőszélen,
S fehérben kavarognak a hidak a folyón,
S fehér porhóban a mellvédek,
S egyujjas puha kesztyű – a bokrokon,
És ott áll Árpád félelmetes emlékműve,
Most havas subával a vállain,
S egy hóember áll Árpád mellett,
Furfangos is, fenséges is…
A közelében pedig haj! – hógolyók és zürzavar…
Civakodó-sivalkodó iskolai lárma,
És a pelyhek fény-szikra cseppjei,
Íme hát megérkezett Pestre is a tél végre-valahára.

Fordította Gaál Áron

Natalia Naumova: Fehérség

Randevú a téllel. December.

     Van ahol korábban, van ahol későbben, de –
A találkozás ideje megmásíthatatlan,
     akár az első hó sarjúrendje,
És a tisztásokon és a partokon
     a fagyos latyak utánpótlása váltakozó
Az ég bőkezűen pottyantja szét,
      mintha liba puha tollpihéjét fosztaná.

A fagy éles vájatainak vonalai,
      elragadó ábrái az ablakokon –
Pálmalevelekként és olajágakként,
      és megdermedt sudaraiként a vízesésnek,
A rózsa elszunnyadt szirmai –
      a nyár megőszült tincsei…
Mind együtt alszanak el
      a kert havának csöndje alatt.

Elrejtőznek a havas ösvény alatt…
       Voltak vagy nem voltak? Észrevehetetlenek.
Madárnyomok, szántalpak csíkjai…
      Jégkristály – télkincstár.
Csillagok az égből, pihe pelyhek
      gyűlnek össze a szél hóbuckáiban.
A téli hónap jelet állít elénk:
      A színe annak – csak…
                         hófehér-fehér!

Fordította Gaál Áron

Natalia Naumova: Fény és Árnyék

Az utcának, akárcsak a Holdnak
Fénye is árnyéka is – két oldala van, ami más
Az árnyékban fél napon át álmok kóborolnak
Míg a Napon a nap valami csodás!

A megvilágított oldalon
Marokszám fogott balkonok fénye
Reklámok tarkállanak ott a falon
És a közlekedési lámpa zöldje is szívélyes.

A jávorfa meghajlásában is az öröm tör át
Az ablakokban csipkék díszei
Törtvonalak határolta élekben könnyen és puhán
Siklik tova a trolibusz a felsővezeték húrjain

Mögöttünk és mellettünk – surrogó kerékabroncsok
Körös-körül gépkocsik nyüzsgő forgalma, míg
A kirakatok mentén hosszában tömeg kavarog…
A tükröződésben szanaszét törve-sokszorozódva mind…

A színek az árnyékban… Kevéssé láthatóak
Ha a festékpaletta átellenben van a fénnyel
Egyik oldalról a másikra nézve – mattak a házak
S komor jelentéktelenségben feketéllnek…

Az ablakpárkányokon a muskátlik
Sűrű ecsetvonásokkal felrakott-vöröse nyugtalan
Mint a vér a csak félig behegedt sebből…
Virágot ont a disszonáns- Nap alatt

Itt a hűvösség hozzásimul a fal kövéhez
Au ablaknyílásokban a sötétség személytelen-kihalt
Az üveg mögött kútmélyenkénti-árnyék
Amibe a fénytelen fényfoltok is belefulladnak alant…

S persze ott van a kutya, a koldussal a sarkon
Míg valamelyik járókelőtől várják a kegyességet…
Addig a Fény és az Árnyék tovább játssza
Játékait, egészen hasonlóan, mint az Élet
Igen, ragyogóbb a fény ott, ahol árnyék van mellette
Csalárdsága megtéveszt minket és annyira elvakít
Hogy mi ebben a naiv egyszerűségben
Nem vesszük észre szemünkbe port hintő fondorlatait.

Ami árnyékban van már nem nyilvánvaló a fényben
Egyre inkább úgy tűnik, hogy ami végsőkig világos…
Nem jobb az egyik oldalon s nem rosszabb a másikon –
A világ múltból és kontrasztokból van szőve.

Fordította Gaál Áron

Natalia Naumova: Havas…

Sötétkék este a fehér akvarellbe belekeverve.
Borostyán sárga tüzek gyöngysora szerteszét…
Végre-valahára a tél beteljesítette a reményt –
Lett-légyen bár kései ajándék nekünk –
                                                        a hó januárban!

Sokáig várva – váratlan feltűnt, akár a csoda!
A város kedves, bizonytalan érintéssel babusgatta.
Kidíszítette és felmelegítette és bebugyolálta
Könnyű prémbe, puha pihébe,
                                           ezüstös ötvösmunkába.

Felvitt kontúrja kerítésrácsnak… Harangoknak, oszlopoknak
Árnyékolt pelyhekként – ferdén lefelé…
A hó az árnyék találkozási pontján, a gyémánt töréspontján
Az este redőiben –
                                     titokzatos fehér kulisszaként

Hártyaként szétterjed és elterül a bokrok ágboga között…
S fehér takaróként – az autók tetején…

A hó leereszkedik az égből fenségesen és könnyedén,
Mintha valamiféle szertartás megkésett
                                                                  tetőpontja lenne.

Fordította Gaál Áron