Idegen lantokon III. [Műfordítások az I. világháború költeményeiből]

Pierre-Jean de Béranger: A fecskék

Fogolyként, messzi tenger partján
Egy harcos nehéz vas alatt
Mondá: Látlak hát újra, télnek
Ellenségi, ki madarak?
Hű fecskék, akiket reményem
E forró ég alá hozott,
Ti drága szép hazánkból jöttök
S honomról mit sem mondotok?

Én már három év óta kérlek,
Hogy emlékül hozzatok át
Egy virágot a völgyből, melyben
Töltém gyermekségem korát.
Egy tisztavízű kis pataknál
– Orgonabokrok közt csobog –
Ott láttátok a mi kunyhónkat
S e völgyről mit sem mondotok?

Egyik tán ott született éppen
A házban, melyben én magam.
Láttátok egy bús, szerencsétlen
Anyának mily fájdalma van.
Haldoklik tán s azt véli mindig,
Hogy már az én léptem kopog…
Hallgat és szeme könnybe lábad.
Anyámról mit sem mondotok?

Testvérem vajon férjhez ment-é?
És láttad-e az ifjakat,
Kik mind szerelmesek beléje,
Szívünkből édes dal fakad?
Gyermekkoromnak hű baráti,
Mind rettenhetlen harcosok,
Falunkba visszatértek-é már?
Társimról mit sem mondotok?

Vagy durva ellenség tapos már
A völgyben hamvaik felett?
És régen ő az úr kunyhómon,
Elűzte jó testvéremet.
S nincs már anyám, hogy imádkoznék
Érettem, aki rab vagyok?
Hű kis fecskék, távol honomnak
Sorsáról mit sem mondotok?

Fordította Gyulai Ágost


Ernst Lissauer: Gyűlöld az angolt!

Mit nékünk francia s orosz!
Nem oszt e kettő s nem szoroz.
Nem szeretjük őket,
Nem gyűlöljük őket:
Békülhetünk a harc után.
A gyűlöletünk egy csupán:
Mi gyűlöletben együtt égünk.
Egyetlen egy az ellenségünk:
Az angol.

Mind jól tudjátok, hogy ki ő,
Előtte zúg a szürke hab:
Dühében cselt gaz cselre sző,
Köztünk víz, – vérnél vastagabb.
Fel férfiak, az óra int,
Egy esküt esküdjünk mi mind!
Esküt, mely tartós, mint az érc,
S amelytől hangos völgy s a bérc,
Mely végig zúg hazánkon át,
Nos, föl! esküdjetek tehát,
Hogy gyűlöletünk egy csupán!
Esküdjetek egymás után,
Hogy gyűlöletben együtt égünk,
Egyetlen egy az ellenségünk:
Az angol.

A hajó ünnepi termében
A tisztek lakmároznak éppen.
Mint kardsuhogás, vitorlalengés,
Oly gyors, oly friss a pohárcsengés.
Egy tiszt a serlegét felkapja,
S csak ennyit mond: „arra a napra!”
Ne tűnődj e szavak felett!
Szívünkben egy a gyűlölet…
Hogy kire célzott a beszéde?
Egyetlen egy az ellensége:
Az angol.

Legyen bár millió zsoldosod;
Bár aranyhalmod halmozod…
Lehet a tenger mind tiéd –
Ravasz lehetsz bár… nem elég!
Mit nekünk francia s orosz,
Nem oszt e kettő s nem szoroz,
Itt bronz, érc, puska küzd csupán,
De béke lesz a harc után.
Ám téged mindig gyűlölünk!
Szárazon, vízen, mindenütt
A fejünk gyűlöl – kezünk üt.
A hetven milliónyi német
Örökre gyűlölni fog téged.
Mert gyűlöletben együtt égünk,
Egyetlen egy az ellenségünk:
Az angol.

Fordította Bródy Miksa


Steidl: A halott katona

Tarlott mezőn, honától távol
Halott vitéz hever a porba’.
Nevét, tettét rég elfeledték,
Hírét bús szellő elsodorta…

Sok érdemrendes generális
Meg sem látva, nyargal mellette.
Pedig a zászlót diadalra
Az a béna két kar emelte.

Érdemrend nem díszíti mellét,
Fekszik némán, magára hagyva…
A többi holt mind eltemetve,
Mind eltemetve, elsiratva.

De távol, kis nádföldte házban,
Ha esti pír ül földre, égre,
Könnyes szemmel sóhajt egy ember:
… „Bizton elesett! … vége… vége”!

És ül egy síró öregasszony,
Megcsuklik hangja zokogóra:
– „Isten segíts! Szellemjárás van,
Tizenegyen megállt az óra!” –

Mereng egy sápadt arcú lányka,
Bús esti fény játszik körötte:
„Meghalt, elhunyt, de a szívemben
Emléke élni fog örökre.”

Három szempár hullajtja könnyét,
Három szív dobog, hogy szerette…
A szegény, halott katonáért
Imájuk küldik az egekbe.

S a könnyek kis felhőbe gyűlnek,
Szélszárnyon szállnak más vidékre,
Az ég nagy tiszta kék szeméből
Rásírja mind a holt vitézre.

Az elfelejtett névtelen hős
Arcára hullnak harmatkönnyek,
S a harcmezőn, honától távol,
Siratlanul nem fekszik többet!

Fordította Hangay Sándor


Johann Gabriel Seidel: A holt katona

Távolban, idegen mezőkön
Ott fekszik egy holt katona,
Számba sem véve, elfeledve,
Bármily vitézül harcola.

Érdemrendekkel lovagolnak
Tábornokok mellette el,
S egy sem gondolja: egy keresztkét
Talán ő is megérdemel.

Sok kebelben, sok elesettért
Nagy fájdalom keserve dúl,
A szegény megholt katonáért
Egy hang se szól, egy könny se hull.

De apja, távol otthonában
A napnak piros estelén,
Aggódó sejtelemmel mondja:
„Bizonyosan meghalt, szegény!”

Az ablaknál ül anyja sírva
S könnyben, zokogva fölkiált:
„Isten segíts! Rossz jel: az óra
A tizenegyesen megállt!”

S egy halovány leány mereng ki
Vak éj sötétségén tova:
„Ha meghalt is és vége néki,
Szívemben nem hal meg soha!”

És három szempár küldi égre
Szívből jövőn és melegen
A szegény megholt katonáért
Égő könnyűit csendesen.

S az ég egyetlen bús felhőbe
Fölveszi a halk könnyeket,
Velök a légben át a távol
Csatamezőre elsiet.

S bús árját a felhő a holtra
Hullatja fájón, könnyezőn,
Hogy ne feküdjön siratatlan’
A messzi, néma harcmezőn.

Fordította Gyulai Ágost


Ludwig Ganghofer: Az Emden

Sivár nap volt, csupa árny, ború,
S Némethon lelke szomorú;
Könny csillogott, hang sírva szárnyalt:
Az Emden, az Emden hősi halát halt!

Van, aki nem hisz, aki remél:
Az ellen valótlant beszél…
Ma valót mond, s táncol ujjongva körbe’:
A német fecske szárnya törve!

Elsüllyedt, Vasszíve megszakadt;
Mint dörgött, lángolt ezalatt!
Így hull a csillag, így hull a hős,
Halálban is győz az erős.

S az úszó roncs – mindenki tudja –
A népünknek lesz drága kútja,
Melyből zúgva tör elő
A győztes német erő.

Szív szív mellé, váll vállhoz álljon,
Hogy akaratunk ércre váljon. –
Elérhető így lesz a cél:
Bennünk az Emden lelke él!

Fordította Zoltán Vilmos

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo