Selma Lagerlöf: A bölcsek kútja

Júdeába, ebbe a régi országba, ellátogatott a Szárazság. Mélyen fekvő szemmel és telve keserűséggel járt a száraz bogáncs és az elsárgult fű felett.
Nyáridőben volt. A nap rátűzött az árnyéknélküli hegycsúcsra. A legcsekélyebb szél is valóságos fellegeket kavart fel a mészporos, szürkésfehér földből. A nyáj ott tolongott a völgy kiszáradt patakjai körül.
A Szárazság keresztülment az országon és szemügyre vette a vízkészleteket. Ott járt Salamon tavainál és sóhajtva állapította meg, hogy sziklás partjaik között még egy egész sereg vizet rejtenek. Aztán a híres Dávid kútjához ment Betlehembe, és abba is talált még vizet. Nagy, vontatott lépésekkel haladt tovább az országúton, mely Betlehemből Jeruzsálembe vezetett. Mikor körülbelül az út közepére ért, megpillantotta a bölcsek kútját, mely közvetlenül az országút mellett feküdt. A Szárazság örömmel látta, hogy ez a kút közel van a teljes kiszáradáshoz.
Leült a kút peremére és lenézett a mélybe.
A csillogó víztükör, mely máskor egészen közel volt a nyíláshoz, most mélyen lezuhant és iszap meg föveny tették zavarossá, tisztátalanná.
Mikor a kút homályos víztükrében meglátta a Szárazság barnára lesült arcát, a félelem csobogását hallatta.
-    Kíváncsi vagyok, mikor lesz neked véged? – mondta a Szárazság. – Odalenn a mélyben aligha számíthatsz valamilyen vízforrásra, melyből új életet meríthetnél. És – hála Istennek! – esőről most egy jó darab ideig, két-három hónapig, szó sem lehet.
-    Nincs mért aggódnod, – sóhajtott a kút. – Rajtam már semmisem segít. Hacsak a paradicsomból nem jut ide hozzám valamilyen forrás, hogy tápláljon.
-    No hát akkor el sem hagylak addig, amíg túl nem estél mindenen, – mondta a Szárazság.
Tisztán látta, hogy az öreg kút közel van a teljes elapadáshoz és ki akarta élvezni az örömet, hogy lássa lassú haldoklását, cseppről cseppre.
Jóleső megelégedettséggel ült vissza kényelmesen helyére és kedvteléssel hallgatta amint a kút ott lenn a mélyben fájdalmasan nyöszörög. Az is nagy enyhülésére szolgált, hogy szomjas vándorok jöttek a kúthoz, kik, mikor leeresztették a vödröt, csak néhány csöpp iszapos vizet hoztak benne a felszínre.
Így telt el az egész nap és mikor eljött az este, a Szárazság újból belenézett a kútba. Egy kevés víz még mindig csillogott benne.
-    Itt maradok az éjszakán át is, – kiáltotta a kútnak. – Egyáltalában nem kell sietnek! Ha majd újból olyan világos lesz, hogy lenézhetek hozzád, addigra már egészen bizonyos, hogy végét járja az életed.
És a Szárazság odakuporodott a kúttetőre, mialatt a forró éjszaka, mely még kegyetlenebb és gyötrőbb volt a nappalnál, beborította egész Júdeát. A kutyák és sakálok szakadatlanul üvöltöttek és forró istállóikból a szomjas barmok meg szamarak felelgettek nekik. Ha néha-néha szél is kerekedett, az sem hozott enyhülést, mert fojtó és forró volt, mint lihegő lélegzetvétele valamilyen hatalmas, alvó szörnyetegnek.
De a csillagok a leggyönyörűbb fényben csillogtak és a kicsi, ragyogó újhold szép kékeszöld fényt vetett a szürke dombokra. És ebben a holdfényben, egy nagy karavánt látott közeledni a Szárazság egyenesen annak a dombnak irányában, ahol a bölcsek kútja feküdt.
A Szárazság nézte a hosszú sort és már előre örült annak a rengeteg szomjúságnak, mely itt a kútnál keres majd enyhülést, de egy csepp vizet sem fog találni csillapítóul. Annyi állat és ember közeledett, hogy ki tudták volna üríteni a kutat, még ha színültig is meg lett volna telve vízzel.
Hirtelen az az érzése támadt, mintha az egész karaván, mely így az éjszakában közeledett, valami furcsa, kísérteties jelleget viselne magán. A tevék csak a hegy tetején tűntek elő hirtelen és miután a hegy csúcsa összefolyta látóhatárral, úgy látszott, mintha ezek az állatok egyenesen az égből sétálnának át a földre. A holdfényben kísértetiesen nagynak tűntek fel és hatalmas terhüket is természetellenes könnyedséggel cipelték.
Mégis azt kellett hinnie a Szárazságnak, hogy valóság az, amit lát, hiszen ráismert az első három állatra. Dromedárok voltak azok és szürke, fényes szőrük csillogott a holdfényben, hátukon pompás gazdag nyerget cipeltek és előkelő, szép utasokat.
A kút előtt megállt a karaván. A dromedárok lábaiknak háromszori gyors behajtásával heveredtek le a földre és a lovasok kiszálltak nyergeikből. A gazdagon megrakott tevék azonban egy helyben állva maradtak és hosszú nyakuk, felálló púpjaik és a csodálatosan magasra felrakott poggyász a hátukon, még sokkal számosabbnak tüntette fel őket, mint ahányan valójában voltak.
A három dromedár három utasa pedig egyenesen a Szárazság felé tartott, hogy köszöntsék őt, amennyiben kezükkel előbb homlokukat, majd mellüket érintették. A Szárazság látta, hogy az utasok vakítóan fehér ruhát és óriási turbánt viselnek, melynek felső végéhez egy fényesen ragyogó csillag volt erősítve. Ez a csillag úgy vakított, mintha egyenesen a mennyboltról került volna oda.
-    Messze országból valók vagyunk, – mondta az egyik idegen – és éppen ezért szépen kérünk, mondd meg nekünk, vajon ez a kút itt a bölcsek kútja-e?
-    A mai napig az volt a neve, – felelte a Szárazság – de holnap már nem lesz kút ezen a helyen. Mert a bölcsek kútjának vize még ezen az éjszakán ki fog apadni.
-    Ez egészen természetes, miután te ülsz a káváján, – mondta a férfi. – De hát nem ez a szent kút-e az, amelynek sohasem szabadna elapadnia? Honnan kapta volna különben a nevét?
-    Tudom, hogy meg van szentelve, – mondta a Szárazság – de hát az nem jelent semmit. Az a három bölcs férfi, aki után nevét kapta, a paradicsomban van.
A három idegen gyors pillantást váltott egymással, aztán megkérdezték:
-    Csakugyan ismered ennek az öreg kútnak történetét?
Mire a Szárazság gőgösen visszafelelt:
-    Én minden kútnak, forrásnak, tónak és folyónak ismerem a történetét.
-    Akkor szerezd meg nekünk azt az örömet, és meséld el a bölcsek kútjáról szólót, – kérték az idegenek. Aztán körülfogták a minden gyarapodásnak esküdt ellenségét és várták a szavát.
A Szárazság megköszörülte torkát, lekuporodott a kút peremére, mint a mesemondók magas zsámolyukra, és kezdte:
-    Media egyik városában, Gabesben, mely a sivatag szélén feküdt és éppen ezért nagyon forgalmas hely volt, három férfiú élt, akiknek bölcsességét messze földön is elismerték. Ez a három férfiú földhözragadt szegény volt, ami annál csodálatosabb, mert Gabesben nagyon nagyra becsülték a tudományt és busásan is jutalmazták. De hát a három férfiúnál alig lehetett ez másképpen, mert az egyik ős öreg volt, a másik bélpoklos, a harmadik pedig vastag ajkú, fekete néger. Az emberek azt mondták, hogy az első túlságosan öreg ahhoz, semhogy tanításait elfogadják, a másodiktól féltek a ragály miatt és a harmadikról hallani sem akartak, mert azt hitték, hogy Aethiopiából nem származhatik soha semmiféle bölcsesség.
A három bölcs embert azonban összehozta a közös szerencsétlenségük és barátságot kötöttek egymással. Napközben egy és ugyanazon templomajtó előtt koldultak és este egy és ugyanazon födél alatt aludtak. Így aztán legalább volt alkalmuk elég, hogy közösen elmélkedjenek a világ csodálatosságán és közösen figyelhessék meg a dolgokat és embereket.
Történt egyszer, hogy künn a szabadban egy tetőn aludtak, mely sűrűn be volt nőve vörös, kábító mákvirággal, mikor a legöregebbik felébredt közülük, közülük, alighogy széjjelnézett, már keltegette is két társát.
„- Áldott legyen a szegénységünk, mely arra kényszerít, hogy künn, a szabadban aludjunk, – mondotta nekik. – Ébredjetek, és vessetek egy pillantást az égre.”
-    Nos hát, – folytatta a Szárazság, kissé szelídebb hangon – ez az éjszaka olyan volt, hogy aki látta, sohase tudja elfelejteni. A levegő vakítóan fényes volt, és szinte egybefolyt az éggel, mely rendes körülmények között boltozatot formál fölötte. Ezúttal átlátszó volt a mennybolt is, és mintha tengerhullámokkal volna tele. A világosság hullámzott benne ide-oda és a csillagok, mintha véghetetlen mélységben úszkálnának, egyesek a hullámok mélyén, mások a tetején. Messze távolban, fönn a levegőben, valami feketeség közeledett, mely olyan volt, mint egy sötét labda. És ez a labda közelebb jött a légen át, és minél jobban közeledett, annál jobban fénylett. Fényessége olyan volt, mint a rózsáé (a jó Isten engedné, hogy valamennyi elszáradjon!), mikor kifakad a bimbóból. Aztán nőtt a labda, nőtt mind nagyobbra, majd hirtelen, mint a felső bimbóról, róla is lepattant ez a sötét burok és belsejéből csak úgy áradt a fény. Mikor végre egészen közel ért, megállapodott az egyik csillagnál. Akkor aztán egészen lekonyultak a buroknak sötét szélei és a benső szirmok rózsaszínben fénylettek. Egyik szirom a másik után pattant szét és árasztott csodás világosságot. Mint a csillag, csillogott a csillagok között.
Mikor a három szegény ezt látta, bölcsességükben azonnal arra gondoltak, hogy ebben az órában valahol a földön egy hatalmas király születhetett, kinek hatalma még Cyrusénál vagy Sándorénál is nagyobb.
Azért így beszéltek egymás között:
„- Menjünk az újszülött szüleihez és meséljük el nekik, hogy mit láttunk! Lehet, hogy megjutalmaznak és kapunk tőlük egy arannyal teli erszényt, vagy egy arany karperecet.”
Ezzel kezükbe vették hosszú vándorbotjukat és neki indultak az útnak. Keresztülhaladtak a városon, átmentek a városkapun, de ott tétovázva állottak meg egy pillanatig, mert előttük szélesen terült el a terméketlen (oh, olyan elbájoló) sivatag, melyet az emberek úgy utálnak.
Ekkor látták, hogy az új csillag keskeny fénysávot vet a sivatagra, ezt a fényt vették útmutatóul s bátran nekiindultak.
Egész éjszaka vándoroltak és vándorlásuk közben egyébről sem beszéltek, mint az újszülött királyról, akire aranyos bölcsőben fognak ráakadni, amint drágakövekkel játszadozik. Azzal rövidítették meg az éjszaka óráit, hogy elképzelték, mint fognak majd az újszülött szülei elé lépni. Hogy fogják majd mondani apjának, a királynak, és anyjának, a királynénak, hogy az égi látományból következtetve, a jó Isten fiúknak erőt és hatalmat, szépséget és szerencsét fog adni, és hogy ez az újszülött hatalmasabb lesz Salamon királynál.
Azzal kérkedtek, ők vannak hivatva Istentől arra, hogy a csillagot lássák. És szentül meg voltak róla győződve, hogy az újszülött szülei legalább is húsz erszény arannyal fogják őket megjutalmazni. Sőt az sincs kizárva, hogy olyan busás jutalomban lesz részük, hogy ez életben soha többé nem férkőzhetik majd közelükbe a szegénység és gond.
-    Én ezalatt lesben álltam, mint oroszlán a pusztában, – mondta a Szárazság – és a szomjúság minden gyötrelmével rá akartam magamat vetni a vándorokra, de ezek megmenekültek. A csillag kísérte útjukat egész éjszaka és mikor a nap megvilágította az égboltot és a többi csillag mind elhomályosult, ez az egy csökönyösen fönn maradt az égen és vezette őket addig, míg csak el nem értek egy kis oázishoz, ahol termékeny gyümölcsfákat és üdítő forrásokat találtak. Egész napon át itt pihentek és csak éjjel folyatták újból útjokat, amikor a csillagfény újra ott világított a sivagat fölött.
-    Az emberek véleménye szerint, – folyatatta a Szárazság – nagyon szép volt ez a vándorlás. A csillag mindig úgy vezette őket, hogy nem kellett sem az éhségtől, sem a szomjúságtól szenvedniök. Épségben vezette el őket az éles bogáncsok mellett és úgy mutatta nekik az utat, hogy elkerülték a mély és laza futóhomokot. Sohasem kerültek bele a vakító napsütésbe és sohasem érte el őket a forró sivatagvihar.
Mindig így beszélgettek együtt hárman:
„- A jó Isten oltalmaz vándorutunkon. Mi vagyunk az ő küldöttei.”
-    De lassankint mégis csak hatalmamba kerítettem őket, – mesélte tovább a Szárazság – a csillagvándorok szíve kiszáradt, mikor a talaj, melyen jártak. Telve voltak terméketlen nagyravágyással és sivár vágyakozással.
„- Mi Isten küldöttei vagyunk, – ismételték a bölcsek – az újszülött atyja nem is ajándékoz meg túlságos bőkezűen, ha egy arannyal megrakott karavánt ad nekünk.”
-    Végre elvezette őket a csillag a híres Jordán folyóhoz és onnan Júdea hegyeire, míg egy éjjelen csak megállott a kicsiny Betlehem város fölött, mely egy hegykúpon, zöld olajfák között feküdt.
-    A három bölcs szeme kutatva keresett palotát, kastélyt, várfalat vagy olyan helyet, mely méltó ahhoz, hogy egy király székhelye legyen, de semmi ilyet sem tudott itt felfedezni. És ami még szomorúbb volt, a csillagfény nem is vezette őket be a városba, hanem az útszélen levő sziklabarlang előtt állapodott meg. Ott az enyhe fény bevilágított a nyílásba és a három vándornak egy gyermeket mutatott, kinek édesanyja ölében dajkálva – altató dalt dalolt.
-    És bár a három bölcs látta, hogy a csillagfény, mint a korona, úgy övezi körül a gyermek fejét, mégis künn maradt a barlang előtt. Nem mentek be, hogy a kicsikének a királyságot és a nagy tisztességet megjósolják. Anélkül, hogy elárulták volna jelenlétüket, megfordultak és elmenekültek a gyermek elől vissza föl a hegyre.
-    Hát koldusokhoz jöttünk, akik maguk is olyan szegények mint mi, – mondották. – Azért küldött mindet ide az Isten, hogy csúfot űzzünk belőle és egy pásztornak gyermekét dicsőítsük? Ez a gyermek sohasem viszi majd többre, mint hogy itt a hegyek között a nyájat őrizze!
A Szárazság itt egy kicsit megpihent és ránézett hallgatóira.
-    Nincs igazam? – mondta a Szárazság. – Sok mindenféle dolog van, ami szárazabb a sivatagnál, de semmi sem terméketlenebb, mint az emberi szív.
-    A három vándor még alig járt néhány órát, mikor máris úgy tűnt nekik, hogy eltévedtek és hogy nem jól követték a csillag útját, – folytatta a Szárazság. – Felnéztek az égre, hogy a csillagot és a helyes utat megtalálják, de ekkor látták, hogy a csillag, melyet messze napkeletről követtek, most hirtelen eltűnt az égről.
A három idegen megrémült és arcukra kiült a bánat.
-    Ami azután történt, – mesélte tovább a Szárazság – az talán emberi szempontból nagyon örvendetes. Az bizonyos, hogy mikor a három bölcs nem látta már az égen a csillagot, tudta, hogy vétkezett Isten ellen. Úgy jártak, – mondta a Szárazság és összeborzadt – mint ősszel a föld, mikor az erős esőzések megkezdődtek. Megremegtek a félelemtől, mint mikor vihar dúl, szívük megpuhult és lelkükből kifakadt az alázatosság virága.
-    Három nap és három éjszaka vándoroltak egyfolytában, hogy megtalálják azt a gyermeket, kit imádniok kell. De a csillag csak nem mutatkozott és ők mind jobban és jobban eltévedtek. Szívük megtelt búbánattal és kétségbeeséssel. A harmadik éjjelen ide értek, ehhez a kúthoz, hogy igyanak. És ekkor Isten megbocsátotta már bűnüket, mert mikor a víz fölé hajoltak, ott látták a víz tükrében annak a csillagnak visszfényét, mely őket elkísérte messze napkeletről idáig.
-    Az égen is meglátták a csillagot és az elkísérte őket újból Betlehemig, ahol térdre borultak a gyermek előtt és mondták:
-    Aranyos tálakon tömjént és illatos fűszereket hozunk eléd. Te leszel a világ leghatalmasabb királya, a teremtés kezdetétől fogva egészen a végpusztulásig.
-    A kisded apró kezeit rátette lehajtott fejükre és mikor felálltak, látták, hogy gazdagabb és nagyobb ajándékkal ajándékozta meg őket, mint amilyent a leghatalmasabb király adhatott volna nekik. Mert az öreg koldus megint megfiatalodott, a bélpoklos meggyógyult és a fekete délceg, fehérbőrű emberré lett egyszerre. Azt beszélik, hogy olyan szépek lettek, hogy mikor hazaértek, mindegyiket királlyá választották saját hazájában.
A Szárazság itt abbahagyta az elbeszélést, és az idegenek megdicsérték és mondták:
-    Csakugyan jól mesélted.
-    Nagyon csodálom, – mondta az egyik idegen – hogy a három bölcs semmit sem tesz a kút érdekében, mely nekik a csillagot megmutatta. Lehetséges-e, hogy megfelejtkeztek arról a jótéteményről, melyben őket ez a kút részesítette?
-    Ennek a kútnak örökké kellene élnie, – mondta a második idegen – hogy emlékeztesse az embereket arra, miszerint a szerencsét a büszkeség magaslatán vesztik el, és az alázatosság mélyében találják meg újra.
-    Hát az elköltözöttek rosszabbak, mint az élők? Meghalt a háladatosság azoknál, akik a paradicsomban élnek? – mondta a harmadik.
Mikor ezeket a szavakat kimondták, a Szárazság hangos sikollyal ugrott fel helyéből. Ráismert az idegenekre és megértette, kik ezek a vándorok. Mint egy őrjöngő, úgy futott el a kúttól, hogy ne kelljen látnia, amint a három bölcs magához inti a rabszolgákat, kik a kúthoz vezetik tevéiket, melyek mind hatalmas víztömlőket cipelnek hátukon és a szegény elapadni készülő kutat megtöltik vízzel, melyet a paradicsomból merítettek.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf