Gyóni Géza: Petőfi lelke

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Csak a veséjét most ne engedd!
Dögrováson a muszka rémség,
Most mi esszük meg, nem a tetvek.
Hóhérpalástját fázva rántja
Petyhüdt nyakába már a kerge cár –
Varsó fölött a gépmadár dalában
    Petőfi lelke jár.

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Nézd már, hogy kapkod fűhöz-fához.
Barmai fogytán azt remélte:
Nyakunkra majd sárga kutyát hoz.
A sárga kutyák ide nem érnek,
Fullasztja őket messzi tengerár –
Az óceánok dörgő viharában
    Petőfi lelke jár.

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Csak a veséjét hogy szoktad.
Hallik már halálhördülése
Óljukba pörkölt vadkanoknak.
Vadjai között rémülettel
Vonszolja roncsát nyomorék Petár –
Belgrád fölött a bombák robajában
    Petőfi lelke jár,

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Vesztébe ront a kalóz-csorda.
A piramisok tetején is
Zászlóját a próféta bontja.
Hurrá, testvérünk lett a számum,
Melyben fuldoklik már a brit betyár –
A sivatagok fekete szelében
    Petőfi lelke jár.

És mindenütt, hol elnyomott sír,
És mindenütt, hol rabtartó röhög.
Észak sarkától a Tűzföld fokáig
Lelkét szikrázzák új üstökösök.
És mindenütt, hol a zsiványság ellen
A jog nevében dörren egy mozsár,
Emésztő tűzben, bosszuló fegyverben
    Petőfi lelke jár.

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Rontsunk reájuk énekelve!
Velünk az Isten s minden szentség,
S velünk harcol Petőfi lelke.
S ha úgy akarja Végzet-úr
S rablók golyója minket is talál, –
Hurrá, testvér, a mennyországban is
Petőfi lelke vár!

Przemyśl, 1914. november

Géza Gyóni: Petőfis Seele

Hurra Kamrad, jetzt pack ihn fest und fester!
Sieh, wie der Russenwolf die Zähne bleckt!
Hau drein jetzt, daß ihn nicht die Läuse fressen,
daß er von unsrer harten Faust verreckt.
Angstschlotternd hüllt sich in den Henkerpurpur
Zar-Väterchen und wankt und bebt:
Petőfis Seele braust im Stahlgestänge
des Riesenvogels, der ob Warschau schwebt.

Hurra Kamrad, jetzt fahr ihm in die Fresse!
Sieh, wie er taumelnd tappt nach festem Grund;
nun ihm sein knechtisch Vieh bald ausgegangen,
möcht er uns hetzen mit dem gelben Hund.
Der gelbe Hund wird her den Weg nicht finden,
durch Gischt und Brandung währt er lang –
im wilden Chor empörter Meereswogen
Petőfis Seele jauchzt den Sturmgesang.

Hurra Herzbruder, laß ihn nicht entwischen
und laß ihn lang nicht zappeln, mach ein End!
Hör, wie sie toben, die verstörten Schweine –
das quiekt und grunzt und gröhlt: die Scheune brennt!
Lautjammernd lugt ihr Hirt, der Lumpenkönig,
nach Hilfe, nach der Rettung Pfad –
es ist zu spät: Petőfis Seele donnert
im Bombenregen über Belgarad.

Hurra Herzbruder, los jetzt! ins Verderben
rennt sinnverloren das Piratenheer!
Hoch von der Pyramidenspitze winkt uns
die Fahne des Propheten übers Meer.
Hurra! der Samum ist uns Bruder worden,
ersticken muß der Britengauch –
Petőfis flammenheiße Seele lodert
in schwarzen Wüstenwinde Feuerhauch.

Und überall, wo Unterjochte stöhnen,
sich Henker weiden an der Opfer Qual,
von Pol zu Pol – die Leuchte der Verheißung –
strahlt seiner Seele göttliches Fanal!
Und überall, wo gegen Schurkentücke
fürs Recht ein heldisch Werk geschah –
im Feuerschwall, beim Blitz der Racheschwerter
war uns Petőfis Seele nah!

Hurra Herzbruder, pack ihn fest und fester,
jetzt gilt es, jetzt! stürzen wir mit Juchein,
mit Jubelliedern in die Feindesrotte:
Petőfis Seele kämpft in unsern Reihn!
Und schickt das Los uns eine Räuberkugel-
gleichviel: die uns den Sieg verhieß:
Petőfis Seele grüßt uns von den Sternen –
sie harrt auf uns in Gottes Paradies!

Przemyśl, November 1914

Fordította: Henrik Horvát