Ludmilla Kozlova: Fiú

Havas fák az ablakok fekete hátterén –
Ott az üvegek kitörve és meghalt a meleg.
A sarokban hideg, poros gubó lóg –
Benne alszik, ami elmúlt, az idő lepereg.
Belül az üres szobákban egy kisfiú
Világos árnya áll – jávorfa – a rom gyermeke.
Éjszakánként szellemek sétálnak itt.
Serdülő – jávorfa – él ugyan, de – egyedül!
És kinyújtva az ablaknyíláson
Ágtenyerét, ad jelzést nekünk:
- Élek még! Még tavasszal telve zöldellek
Világotokba kivirágozva beleszeretek. -
Övé az eső aranya, a nyár vize.
Sokáig fog még szédülni tőle a fejem.
Így álmodozik a fiú. Nem tudja még –
Számára a tavasz már nem él.
Összepréselődött romok kalitkájában nőtt fel
Akár anyácskája, a keresztséget várva vakon
De kiszakadni a sebzett gyermek börtönéből
Neki meg nem adatott.
És a fiú kárhozott!

Fordította Gaál Áron

szozattv


szozat a tiszta hang Sinka minosz 2018 06 22 MÁTYÁS 2018 06 30 VÁC MÁRIANOSZTRA trianon 768x432 lovaijjász kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf