A világirodalom legszebb szerelmes verseiből

Dante, Alighieri: Pietra

Szavam most oly fanyar lesz, oly érdes,
ahogyan velem bánik ez a szép nő,
ki csillog, mint az ékkő,
és megkarcolja azt, ki nála gyengébb.
Úgy jár-kél, mint kit jáspis-ruha vértez,
csupa keménység, csupa büszkeség ő:
megcélozod, s rádvillan égő
szeme, s nyilad ruhájáról lepattan.
szerelemŐ bezzeg öl-vág, – forgatja a pengét,
sisak és páncél sem véd –
ó, jaj a férfinak, ki véle kezd ki,
– már nem tudok ellene védekezni.

Szívét szerelem tépje szét, kívánom,
annak, ki az enyémet tépi, vágja,
úgy hogy már semmi vágya
dobogni – ez a nő halálba kerget.
Hogy észre térjen, nem lehet kivárnom,
s gőgjével el vagyok már telve torkig –
ó, jaj, mért is nem ordít
e nő, mint én, kit az ég véle vert meg?!
Ha én pillantanám meg őt a forró
szakadékban, vicsorgó
foggal gyötrődni: futnék, hogy kimentsem;
dús fürtjébe akasztanám tíz ujjam,
s ő engedné, hogy a mélyből kihúzzam.

Göndör, fonott fürtjét ha elkapom majd,
mely vadságban a korbáccsal vetekszik:
virradattól napestig
tartom, kegyetlenül marokra fogva,
s nem kímélem e szép gyilkost, e tolvajt:
cirógatom, mint őzikét a medve.
Most még úgy tartja kedve,
hogy kínozzon: de szörnyen meglakol majd!

Akkor közelről nézek ám szemébe,
a vergődésnek vége:
körmei több sebet már nem hasítnak,
megbosszulom, hogy most nevetve itt hagy.
Vadul szorítom, míg felgyúl a vére,
s míg karjaim közt béke száll szívére.

Most menj, dalocskám, szép kínzómhoz indulj,
ki megsebezte szívem és nem átall
gúnyolni, – zengve szárnyalj:
röpíts nyílvesszőt kőkemény szívébe,
és akkor meg tudok nyugodni végre.

Fordította Képes Géza  

Moore, Thomas: A májusi hold

A májusi hold csupa láng ma, szívem,
lámpást visz a földi bogárka, szívem;
    a bércek alatt
    száz út csalogat,
mikor álom esőz a világra, szívem!
Ébredj, tündöklik az ég, gyönyöröm,
üdvünk sose volna elég, gyönyöröm,
    s mert napja rövid,
    legjobb, ha kicsit
meglopjuk utána az éjt, gyönyöröm!

Már alszik a föld megigézve, szívem,
csak a csillagász les az égre, szívem,
    meg én, de nem int
    oly fény neki, mint
a te szép szemed isteni fénye, szívem.
Jöjj hát, míg kel a nap, gyönyöröm,
a tudós szeme mást kutat, gyönyöröm,
    s ha csövébe befog,
    majd azt hiszi, hogy
te is ég szeme, csillaga vagy, gyönyöröm!

Fordította Szabó Lőrinc  


Eduard Mörike: Gesang zu zweien in der Nacht

    Sie.

Wie süss der Nachtwind nun die Wiese sterift,
Und klingend jetz den jungen Hain durchläuft!
Da noch der freche Tag verstummt,
Hört man der Erdenkräfte flüsternes Gedränge,
Das aufwärts in die zärtlichen Gesänge,
Der reingestimmten Lüfte summt.

    Er.

Vernehm’ ich doch die wunderbarsten Stimmen,
Vom lauen Wind wollüstig hingeschleift,
Indes, mit ungewissem Licht gestreift,
Der Himmel selber scheinet hinzuschwimmen.

    Sie.

Wie ein Gewebe zuckt die Luft manchmal,
Durchsichtiger und heller aufzuwehen;
Dazwischen hört man weiche Töne gehen
Von sel’gen Feen, die im blauen Saal
Zum Sphärenklang,
Und fleissig mit Gesang,
Silberne Spindeln hin und wieder drehn.

    Er.

O holde Nacht, du gehst mit leisem Tritt
Auf schwarzem Samt, der nur am Tage grünet,
Und lustig schwirrender Musik bedienet
Sich nun dein Fuss zum leichten Schritt,
Womit du Stund’ um Stunde missest,
Dich lieblich in dir selbst vergissest –
Du schwärmst, es schwärmt der Schöpfung Seele mit!
    
Mörike, Eduard: Páros éj dal

    A nő:

A páston édes éji szél oson,
Csengve fut át az ifjú pagonyon!
A hetyke nappal néma még,
A földerői lenn torlódnak sustorogva,
Fölzsonganak a gyöngéd-lágy dalokba,
Ha bong a tiszta hangú lég.

    A férfi:

A lanyha szél csodálatos zenét hord,
Uszálya kéjesen fülembe leng;
Párálló, gyönge fények közt dereng
S úgy tetszik, mintha úszna fönn az égbolt.

    A nő:

A lég szőttese néha meglobog,
Üdébben s áttetszőbben lengve feljebb;
S a kék teremben halkan énekelnek
Boldog tündérek puha dallamot,
S égi zenén
S buzgó dal ütemén
Ezüst orsóik té s tova peregnek.

    A férfi:

Szelíd éj, halkan lépdelsz hajnalig
Gyász bársonyon, mely zöldell napsütésre,
S valami vidám zene zümmögése
Lendíti lágyan könnyű talpaid,
A tűnő órát sorra fejted,
Magadat játszin elfelejted – –
S a Világ lelke véled álmodik!

Fordította Kardos László  


Po Csü-ji: Árva szerető

Sírt már sokat. Nem alhatik a lány.
Mások dalolnak künn az éjszakán.
Ő kedvesét gyászolja. Egyedül.
Vele a párnán csak Szépsége ül…

Fordította Kosztolányi Dezső


William Shakespeare: Cape Diem
        A „Vízkereszt”-ből

Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
Ó, maradj és hallgasd! kedvesed
    két hangnemben is dalol;
mért szaladsz, te szépek éke,
összefut a két út vége,
    aki bölcs, az tudja jól.

Majd szeretsz? Én most szeretlek,
most vagy itt, hát most ölelj meg,
    a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? jöjj csak szépen,
most csókolj meg Százszorszépem,
    gyorsan száll az ifjúság.

Fordította Radnóti Miklós

 

Storm, Theodor: Fiatal szerelem

A szeme kék, a haja gesztenye,
ajkán gúny, mint senkién sohase,
szeszélyes lány; de bármennyire lázad,
szíve csupa szerelem és alázat.

Már rég előttem ül, álmodozik,
az asztalról himbálja lábait;
most felugrik; duzzog, hogy nem beszélek,
de keze székem támlájára téved.

„Szeretlek!” – „Ah, érdekes! csakugyan?”
„Szeretlek!” – „Az öreg dolog, fiam;
s nincs varázsa csak új s igaz szavaknak…
Ha nem mesélsz, rögtön faképnél hagylak!”

„Hát jó! Kérlek, álmodtam…” – „Nem igaz!”
„De igaz! S azt álmodtam, hogy te az
utcán sétáltál, édes, fiatal lány,
gyönyörű ruhában, egy férfi karján,

s az a férfi…” „Ki volt?” – „Ki? Hát: nem én!”
„Hazudsz!” – „Bizisten, te jöttél felém,
de egészen az ő szemébe vesztél,
én ott álltam, rám se hederítettél.”

„Anyuka!” – rohan kifelé a lány,
de elkapom, még idejekorán,
s ajkaim a bűnért, mit elkövettek,
irgalmatlan csókkal vezekelnek.

Fordította Szabó Lőrinc

 


szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf